Csaknem tíz éve történt: 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában levő Ajkai Timföldgyár vörösiszap-tárolójának gátja. Több mint egymillió köbméternyi anyag öntötte el a környéket és három település, Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Tízen meghaltak, százötvenen megsérültek, és a gazdasági, környezeti kár is felbecsülhetetlen volt. A vörösiszap és a pusztítását mutató képek, filmek beleégtek az agyunkba: pokoli színbe öltöztek a házak, a földek, a táj. Ám kiderült az is, hogy a zagynak is nevezett massza olyan értékes anyagokat is tartalmaz, amelyek az iparban, mezőgazdaságban hasznosíthatóak.
A vörösiszap lehetséges hasznosításával a budapesti Bay Zoltán Kutatóintézetben is foglalkoznak. Köztük egy fiatalember, Galgóczi Bálint. Bálint 1995-ben született, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémia szakának vegyész szakirányán szerzett alapszakos diplomát 2018-ban, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnöki mesterszakán, anyagtudományi specializáción folytatta tanulmányait: jelenleg a kar végzős hallgatója. 2019. február 1. óta a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. hallgatói ösztöndíjas munkatársa. Az intézetben főként másodlagos nyersanyagok kinyerésével, fémhulladék újrahasznosításával foglalkozik, a vörösiszap feldolgozási projektjén túl, több jövőbeli, hasonló célú munkában is részt vállal (pl. bányaiszap remediáció). Vele beszélgettünk.
− Tulajdonképpen mi az a vörösiszap? Milyen ez az anyag? Amellett, hogy a timföldgyártás mellékterméke, valóban veszélyes hulladék? Akkor hogyan lehet, hogy nyílt tározókban tartják?
− A vörösiszap valóban a timföldgyártás hulladékterméke, és legnagyobb mennyiségben különböző fém-oxidokból áll: vas(III)-oxidból, alumínium-oxidból, kalcium-oxidból, nátrium-oxidból és titán-dioxidból. Megtalálhatóak benne még (fél)fémek is – úgymint a gallium, a vanádium, a cirkónium, a neodímium, a króm, a mangán, az ittrium, a nikkel, a cink, a lantán, a cérium és a szkandium –, amelyek egyre gyakrabban kerülnek a kinyerési kutatások kereszttüzébe. Végezetül az iszap szilikáttartalmát érdemes megemlíteni, amely a bauxit intenzív lúgos kezeléséből fakad. Az anyag veszélyessége is főként e művelettel hozható összefüggésbe, ugyanis a folyamat során keletkező vörösiszap erősen lúgos kémhatású, ez maró tulajdonságot kölcsönöz neki. Ezen felül az anyag kis szemcsemérete szintén nem előnyös, ugyanis belélegezve könnyedén bejuthat a tüdőbe. A kiporzás veszélye jelentősen csökkenthető, ha az anyagot nedves körülmények között tárolják. Ajkán is ily módon tárolták a katasztrófa idején a vörösiszapot, egyrészt a már említett ok miatt, másrészt, mivel ez a legolcsóbb szárazföldi módszer.
− Úgy tudom, hogy több területen, ágazatban is felhasználható az összetétele révén a vörösiszap. Milyen lehetőségek vannak az újrahasznosításra? Jól tudom, hogy Magyarországon egyelőre nincs erre kialakult gyakorlat?
− Az építőiparban már felismerték egy ideje, hogy a vörösiszap – megfelelő kezelést követően – potenciális nyersanyagot jelenthet tégla-, valamint cementgyártáshoz. Emellett a már korábban említett kis szemcseméret miatt gáz- és folyadékadszorpciós célokra egyaránt alkalmazható. Újrahasznosítására azonban a fémipar részéről is nagy igény mutatkozik. Egyrészt a legnagyobb koncentrációban jelen lévő elemek – úgymint a vas vagy az alumínium –, másrészt az igen kis mennyiségben jelen lévő, de annál értékesebb ritkaföldfémek – mint például a szkandium – képezik az ilyen irányú kutatások túlnyomó többségét. Azonban egyelőre nem csak itthon, de tudomásom szerint külföldön sincs még száz százalékban kiforrott, gazdaságilag megtérülő és teljes újrahasznosítást biztosító technológia.
− A Bay Zoltán Kutatóintézetben az ön tevékeny részvételével kutatások folynak a vörösiszap újrahasznosítására. Milyen irányban indultak el az intézetben, milyen eredményeket értek el, és hogyan hasznosíthatók ezek a gyakorlatban?
− Kutatásaink egyszerre két igény kielégítését célozzák meg: egyrészt a vastartalom minél nagyobb hozamú kinyerésére, majd a kioldott vaskomponensek fémipari termékké alakítására törekszünk, másrészt azt vizsgáljuk, miként lehet felhasználni a visszamaradt szárazanyagot építőipari alapanyagként. Az eddig elért eredményekről annyit elmondhatok, hogy kis méretben 80-90 százalékos hozamot tudunk produkálni a technológia első lépésére nézve. Az így keletkező oldatból pedig sikerült magnetitet előállítani: ennek az anyagnak számos – köztük orvosbiológiai – felhasználása ismert.
(Az interjú, teljes terjedelmében nyomtatásban a Zöld Ipar Magazin 2020.júniusi számában jelent meg. Digitálisan elérhető verzió itt:
https://digitalstand.hu/vasarlas/_kiadvany/_vasarlas/5760)
További hírek a kategóriából
