Azóta hazánk történetének egyik legsúlyosabb vízszennyezéseként emlékezünk arra, hogy a katasztrófa következtében a szakemberek becslései szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el, és a Tisza közel 700 km-es szakaszán élők életét is hosszú ideig veszélyeztette a szennyezés. Erre emlékezve a magyar országgyűlés 2000. június 16-án elfogadott határozatában február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.
Ljasuk Dimitry sok éve követi figyelemmel a Tisza élővilágát, amelyet több munkájában is megörökített. Az emléknap alkalmából kifejezetten elgondolkodtató fotósorozatot tett közzé a közelmúltból, de a 2000-es évek katasztrófáinak képei szinte alig különböznek a 2025-ben készültektől, a folyó vize igen sok helyen manapság is megdöbbentően szennyezett. Mint a szakember megjegyzi, a folyó jelenlegi hulladéktartalmáért 18 %-ban hazánk felelős, a többi hulladék főleg a kárpátaljai és romániai, a Tisza mellett működő ipari és mezőgazdasági vállalatok tevékenysége folytán kerül a vízbe, s csak alkalmankénk, s igen kevesen – főképp civilek – tudnak ellentartani a szervezett hulladékgyűjtő akcióikkal a hatalmas és folyton újraganerálódó hulladékáradatnak.
A Tiszában fellelhető hulladék típusok eddig:
-PET palack és zacskó
-HDPE palackok, flakonok
-Alumínium italos dobozok
-Olajos, benzines kannák, veszélyes hulladék (benne veszélyes folyadékkal)
-Villanykörték
-Üveg
-Építkezési hulladék: Polisztirol lap, szilikát, ytong, tömítő és szigetelőanyagok, festékes dobozok, pur hab
-Horgászfelszerelés (damil, flakonok, tárolók)
-Műanyag játékok, vödrök
-Veszélyes hulladék:
-Gyógyszer, ampullák, fecskendők, infúzió
-Kozmetikai termékek
-Elem, akkumulátor
-Festék, hígító, alkohol
-Elektronikai hulladék, hűtőszekrény, mosogató..
-Olajos fémhordók
-Autógumi, papucs, cipő, gumi hulladék
-Vegyes, kommunális, élelmiszer maradék, etetőanyagok, csalik, szennyezett uszadék fa
-Ruhanemű
-Elpusztult állatok, dögök
Sajnálatos módon pl. a Tisza-tó sem mentes a problémától:
-Becslésem szerint a Tisza-tó, folyó menti 1100 hektáros szakaszán megközelítőleg 340 tonna hulladék halmozódott fel az utóbbi 30 évben. Ez hektáronként 304 kg hulladék! A 2025-ös szemétszedésünkön 3 nap alatt, 1 kilométeres szakaszon 10,5 tonna hulladékot szedtünk össze közel 500 önkéntes és vállaltvezető, dolgozó segítségével – írja az egyik kép alatt a természetfilmes. Részletes megoldási listát is írt a hulladékkérdés határon belüli megoldásáról:
• Politikai akarat
• Kommunikáció – cselekvési terv
• Lakosság edukációja
• Nagyszabású szemétszedések, állami támogatással
• Hulladéktárolók létesítése a folyó mentén
• Hulladék elszállításának és feldolgozásának megoldása
• Szigorú büntetés szemetelésért















