403 másodpercig termelt korlátlan energiát a kínai mesterséges Nap

Április 12-én kisebbfajta rekordot állított fel a kínai mesterséges Nap, azaz egy kísérleti szupravezető tokamak: közel hét percen át rendkívül forró, erősen zárt plazmát termelt és tartott fenn.

 A kelet-kínai Hefei városában található kísérleti fejlett szupravezető tokamak (Experimental Advanced Superconducting Tokamak. rövidítve: EAST) 403 másodpercig termelt és tartott fenn plazmát, megdöntve ezzel a korábbi, 2017-es 101 másodperces rekordot, és újabb kulcsfontosságú lépést tett a nagy hatékonyságú, alacsony költségű termonukleáris fúziós reaktorok építése felé – írja a South China Morning Postra hivatkozva a NGReport portál.

„Ennek az új áttörésnek a fő jelentősége a „nagy zártságú üzemmódban” rejlik, amelynek során a plazma hőmérséklete és sűrűsége jelentősen megnő” – mondta Song Yuntao, az EAST-et építő Kínai Tudományos Akadémia Plazmafizikai Intézetének igazgatója. A Hszinhua állami hírügynökség idézte Songot, aki szerint a munka szilárd alapot teremtett a fúziós reaktorok műszaki és gazdasági megvalósíthatóságának javításához.

A magfúzió – ugyanaz a folyamat, amelynek révén Napunk fényt és hőt termel – biztonságos, tiszta és szinte korlátlan energiaforrásnak számít. A tudósok évtizedek óta dolgoznak a „mesterséges napok” kifejlesztésén úgy, hogy a hidrogénatomokat 100 millió Celsius-fok fölé hevítik, és elég hosszú időre bezárják őket, hogy nehezebb atomokká egyesülhessenek, és eközben hatalmas energiát szabadítsanak fel.

Az EAST, amely 2006-ban kezdte meg működését, az egyik legígéretesebb utat jelenti a szabályozott magfúzió felé. A kutatók több mint 120 000 kísérletet hajtottak végre, hogy elérje ezt a mérföldkövet.


Forrás: NGReport

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!