Messze lemaradtunk biomassza terén, de van remény

Két éve 81 biogáz üzem működött hazánkban, míg Csehországban 564, Németországban pedig 11 ezer. A hatalmas lemaradás, noha a bővítést célzó európai lobbítevékenységből hazánk is tevékenyen kiveszi a részét.

A biogáz eljárás nem is csak technológia, hanem szemlélet – hangzott ez a november 15-i, idén online formában megvalósult Zöldgömb Fesztivál egyik előadásában. Mint Soha Tamás, a fenntartható energiagazdálkodás földrajzi vonatkozásait kutató előadó megjegyezte: azt mutathatjuk meg e módon, hogyan kívánunk gazdálkodni a körülöttünk lévő erőforrásokkal. Ugyanakkor Magyarországon meglehetősen kevés biogáz üzem van jelenleg: a V4-ek egyik tagjának, Csehországnak az 564 ilyen üzeméhez képest nálunk mindössze 81 létezik.

-Noha a lemaradásunk nagynak tűnik, véleményem szerint még időben vagyunk a technológiai koncepció kidolgozásában, az ágazat most futhat majd fel Magyarországon – tette hozzá a szakember.

Fontos a biomassza alapú gazdaság fejlesztése, a biomassza alapú gazdaság fejlesztéséhez kapcsolódó tagállami tapasztalatcsere, melynek jelentősége az Európai Zöld Megállapodás miatt egyre inkább felértékelődik – fogalmazott Juhász Anikó helyettes államtitkár, annak az online konferencinak a magyar résztvevője, amelyet nemrég tartottak, egy magas szintű Európai Uniós szakpolitikai fórum alakuló üléseként.

A helyettes államtitkár hozzászólásában rámutatott, hogy ezt a körforgásos és fenntarthatóság alapú gondolkodást hazánk már évek óta magáénak vallja. Bemutatta a BIOEAST kezdeményezés keretében eddig elért eredményeinket. A magyar javaslatra 2016 óta működő, és 11 közép-kelet-európai országot összefogó BIOEAST kezdeményezés célja kettős, a fenntarthatóság alapú nemzeti stratégiák létrehozása és az uniós kutatási forrásokhoz való hozzáférésért erőteljes és sikeres lobbitevékenység.

 Juhász Anikó megemlítette, hogy hazánk aktív, társelnöki szerepet vállal a Kutatási és az Agrár Bizottság közös tanácsadó testületének Agrártudás és Innovációs Rendszerrel foglalkozó stratégiai munkacsoportjában. Ezzel elősegítve, hogy az új KAP tervezésekor a hazai gazdálkodóink számára kialakított fenntarthatósági tanácsadási és innovációs szolgáltatások a legjobb európai gyakorlatokon alapulhassanak, másrészt, hogy minél objektívebb és pozitívabb kép alakulhasson ki a hazai tudásközvetítő szereplőkről, a jó gyakorlatokról.     


Forrás: Agrárminisztérium,Zöldgömb Fesztivál
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!