Indul a Kék Bolygó Startup Trambulin! -meghosszabbították a jelentkezés határidejét

Kék Bolygó Startup Trambulin címmel akcelerátor és mentor program indul fenntartható megoldásokra fókuszáló kelet-közép-európai startupoknak. Jelentkezni – kicsit kitolva  a határidőt – október 17-ig lehet.

A Kék Bolygó Start-Up Trambulin program 2020 októberében indul a KékBolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Közép-dunántúli Regionális Innovációs
Ügynökség gondozásában. Az intenzív, két hónapos akceleráció alatt tematikus workshopok és mentorok segítségével bővíthetik tudásukat a résztvevők, valamint felkészíthetik projektjüket a külső források, kiemelten a
Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealap forrásainak befogadására.

A program 2020 decemberében befektetői nappal zárul.
A programra olyan kelet-közép-európai, kiemelten a V4 országokban (Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország) található startup projektek jelentkezését várják, amelyek innovatív megoldásokkal tudnak
szolgálni az emberi, társadalmi, természeti és gazdasági erőforrások fenntartható hasznosítását illetően. A csapatoknak az alábbi fókuszok közül kell egyre vagy többre koncentrálniuk:

  • egészséges társadalom
  •  vízvédelem és alapvető köztisztaság
  • megfizethető és tiszta energia
  • fenntartható települések és közösségek
  • felelős fogyasztás és termelés
  • éghajlatváltozás mérséklése
  • természetes ökoszisztémák védelme
  • helyi erőforrások fenntartható hasznosítása

A programra bármilyen fejlődési szakaszban lévő startupok jelentkezését várják, azonban előnyt jelent, ha már rendelkeznek MVP-vel és túl vannak az első validáláson, de a program a validálást igénylő projektötleteket is támogatja. A részvételre a jelentkezők közül a legjobb 12 csapat kap lehetőséget.

A programra a startup csapatok online jelentkezhetnek 2020. OKTÓBER 17-ig a program honlapján keresztül: https://blueplanetaccelerator.hu/
A program angol és magyar nyelven zajlik, a jelentkezés nyelve angol. A benyújtott ötleteket nemzetközi zsűri értékeli, előre meghatározott szempontok alapján.
A program elsődleges célkitűzése, hogy a kelet-közép-európai régióban megerősödjenek a fenntartható kezdeményezések, valamint szakmai és anyagi
támogatást kapjanak azok a cégek, melyek tevékenysége kapcsolódik aTőkealap célkitűzéseihez és alkalmassá tehetőek a Tőkealap finanszírozására.


Facebook
LinkedIn
Forrás: KDRIÜ
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. november-december