Az Európai Bizottság a közbeszerzési szabályok átfogó reformjával kívánja előnyben részesíteni az uniós tiszta technológiai gyártókat – az ágazati szereplők szerint a beavatkozás már elkésett, azonnali mentőövre lenne szükség, mielőtt az utolsó európai gyárak is bezárnak, írja a Politico. Belgium egyetlen megmaradt napelemgyártója, a Belga Solar példája élesen rávilágít a kontinens zöldiparának válságára: az elmúlt két évtizedben a rendkívül olcsó kínai import szinte teljesen letarolta a piacot. A brüsszeli tervezet célja, hogy a közpénzek célzott elköltésével garantált piacot teremtsen a hazai termelésnek, megelőzve az ellátási láncok teljes külföldre vándorlását.

A készülő új közbeszerzési jogszabálycsomag (Public Procurement Act) lényegi fordulatot hozna a jelenlegi gyakorlatban: a legalacsonyabb ár kizárólagos szempontja helyett a fenntarthatóságot, az ellátási láncok ellenállóképességét és az európai származást tenné mérlegelés tárgyává. Az év korábbi szakaszában bemutatott Ipari Gyorsító Törvénnyel (Industrial Accelerator Act) kiegészülve a stratégiai szektorokban – így a napenergia, a szélenergia, az akkumulátorok és a hőszivattyúk terén – világos követelményeket támasztanának az „európai gyártású” és alacsony szén-dioxid-kibocsátású termékek felé. A gyártók üdvözlik az irányváltást, ám Frederic Conrads, a Belga Solar ügyvezető partnere arra figyelmeztet, hogy a cégek nem tudnak még éveket várni, sokan közülük már most a csőd szélén egyensúlyoznak.

Az iparági vezetők szerint az eddigi uniós szabályozás kudarcát jól mutatja, hogy európai adófizetői pénzek és támogatások milliárdjai áramlanak Kínába ahelyett, hogy a hazai fenntartható ipart erősítenék. Sébastien Mahieu, a belga üzem másik igazgatója felháborítónak nevezte, hogy

például a vallóniai szociális bérlakások energetikai korszerűsítésére kiírt közbeszerzéseken egyetlen európai gyártó sem kapott megrendelést, a források közvetlenül távol-keleti vállalatokhoz vándoroltak.

Bár a jelenlegi uniós irányelvek lehetővé teszik a zöld és társadalmi kritériumok alkalmazását, ezt kötelező jelleggel csak kevés tagállam – például Olaszország – vezette be, a többség továbbra is a legolcsóbb, nem feltétlenül környezetbarát alternatívákat választja.

A jogszabálytervezet a legkedvezőbb ár-érték arány elvét állítaná a közbeszerzések középpontjába, előírva, hogy a minőségi és környezeti kritériumok legalább 30, munkaigényes ágazatokban akár 50 százalékos súlyozással essenek latba. A reform valódi kockázata azonban az időfaktor: a jogalkotási menetrend szerint a tárgyalások várhatóan csak 2027 végén zárulnak le, így a szabályok tényleges életbe lépése még hosszú éveket vehet igénybe. A hulladékgazdálkodás és a fenntarthatóság területén pedig kritikus kérdés, képes lesz-e a kontinens időben megvédeni saját gyártókapacitásait?

Vagy a dekarbonizációhoz szükséges technológiai berendezések és az azokból képződő jövőbeli másodnyersanyagok sorsa végérvényesen a globális importfüggőség csapdájában reked?