Homokot vinni a sivatagba olyan, mint vizet önteni az óceánba: értelmetlen – gondolhatnánk. Pedig az Egyesült Arab Emirátusok – egy jórészt sivatagos ország – éppen ezt teszi mint a világ egyik legfontosabb homokimportőre. Hiába van tele ugyanis a sivatag homokkal, az nem alkalmas építkezésre.
A megfelelő homok viszont lassan globális hiánycikké válik, a fogyatkozó kínálat és a növekvő kereslet pedig fenntarthatatlan és ökológiai katasztrófával fenyegető, önsorsrontó praktikákra sarkallja a világ megannyi országát.
Sokan hasonlítják manapság a homokot a kőolajhoz – mégpedig joggal. A két nyersanyag ugyanis sok tulajdonságában hasonlít egymáshoz, és ezek sajnos mind kedvezőtlenek ránk, illetve bolygónkra nézve. Mindkettő létrejöttéhez geológiai léptékben is rengeteg idő szükséges, és egyiket sem tudjuk mesterséges eszközökkel megújítani, használat után visszaalakítani eredeti formájába (bár az újrahasznosítás lehetséges). Mindkettő kitermelése súlyos környezeti ártalmakkal jár, és mindkettő készletei kifogyóban vannak, pedig jelen tudásunk szerint a homok és a kőolaj is elengedhetetlenül szükséges megannyi iparág fennmaradásához.
Az építkezési szempontból legjobb homokot a tengerparton, folyómedrekben, illetve homokbányák mélyén találjuk. Ennek mennyisége azonban korántsem olyan határtalan, mint a sivatagok végeláthatatlan dűnéi. Pedig alig felmérhető, hogy milyen mennyiségben van rá szükségünk. Csak a Dubaj partjai mentén épített mesterséges Pálmasziget létrehozásához 94 millió köbméter homokot szórtak a tengerbe (egy köbméter tömege nagyjából másfél tonna).
További hírek a kategóriából
