Tamási Kingával 2021 elején a PLAnt startup kapcsán interjúztunk: a Miskolci Egyetemen akkoriban anyagkísérleti szakmai vezetőként tevékenykedett, ott ismerkedett a közgazdász tanulmányokat folytató Borsodi Eszterrel, akivel közösen kidolgozták a PLAnt brandet, ezt a kávézaccból és PLA-ból termékeket előállító startupot. A világ mostanra nagyot fordult a két fejlesztővel, erről kérdeztük az időközben új utakon, sőt, új űrutakon járó dr. Tamási Kingát.
-Hogy alakult a PLAnt utóélete? Meddig jutott el a fejlesztés?
-Borsodi Eszterrel, aki azóta PhD hallgató, az ő diplomadolgozatának keretein belül kezdtünk el mélyebben foglalkozni a körforgásos gazdaság kérdéskörével, az újrahasznosítással, illetve ezek lehetőségeivel. Eszter sokoldalúsága és szorgalma volt a garancia arra, hogy ez valóban egy sikeres dolgozat legyen, ugyanakkor az irányt minél jobban pontosítanunk kellett, hiszen anyagmérnök mesterdiplomáról volt szó akkoriban. Mivel mindketten kreatív emberek vagyunk, szeretjük a szépet, hasznosat, adta magát az ötlet, hogy becsatlakozzon az egyik projektembe, ami természetes eredetű konyhai hulladékok bevonását jelenti a műanyagfeldolgozásba. Ebben az időszakban (2020-at írunk) a lehetőségeink igen le voltak szűkítve a pandémia miatt, így olyan megoldást kellett keresnünk, ami viszonylag egyszerű, kivitelezhető, mérhető és értékelhető. Így jutottunk el a kávézacchoz és a 3D nyomtatáshoz. Ebben az évben jelentkeztünk egy magyar startup versenyre, amiben azonnal különdíjasok lettünk, és adta meg a kellő inspirációt a folytatáshoz, illetve egy másik versenyen már szereztünk forrást is az első eszközök beszerzéséhez. A közös munka még 2-3 évig sikeresen zajlott, nemzetközi elismeréseket is nyertünk, de fel kellett ismernünk, hogy a csapat motivációja, a tagok elképzelése már eltér. Én más formában ugyan, de viszem tovább az anyagtudományi vonalat.
– Egyébként megoldódott -e a kávézacc újrahasznosítása az elmúlt években? Találkozott-e hasonlóan innovatív ötlettel, mint annak idejét a PLAnt volt?
– Ebben a projektben rengeteg kudarc, újrakezdés volt, de mindig tudtuk, hogy az irány jó, és így tudtuk elérni, amit akartunk. Ugyanakkor be kellett látnunk, hogy csak bizonyos kompromisszumok révén valósítható meg az ötletünk, és az a megoldás már egyáltalán nem teszi hitelessé a kávézaccos termékünket. Gondolok például a termék élettartamára. Ez mindig is egy kritikus pontja a történetnek, mi kifejezetten ellenálló termékeket szerettünk volna előállítani, hiszen mi a körkörös és fenntartható gazdaságban hiszünk. Sajnos ez a termékcsalád nem felelt volna meg például egy 10 éves időtartamnak. Így azt gondolom, hogy a kávézacc ötlet kiváló, de hosszútávon nem fenntartható egyéb radikális adalékanyag nélkül. Léteznek természetesen más ötletek is, például van, aki cipőket gyárt (nekem is van ilyen), van, aki poharakat, ami azt jelenti, hogy mások is hasonlóan gondolkoznak. De ettől még a végtermék ugyanúgy egy műanyag használati tárgy lesz, ami nem, vagy csak részlegesen bomlik le a használat után, a visszaforgatásuk pedig ugyanúgy nincs megoldva. A hitelesség számomra mindennél fontosabb, ezért véleményem szerint a kávézacc (illetve bármilyen hasonló téma) egyelőre ebben a formában még nem megoldható, még kell pár év ehhez.
–Hogyan fordult az érdeklődése az űrtechnológia felé?
-Eredetileg a műszaki rendeltetésű polimerek és kompozitjaik fejlesztésére szakosodtam, mindig is érdekelt az űr ill. haditechnika. Magyarországon a 2010-es évek környékén még nem volt ennyi lehetőség, és főleg nyitottság az ilyen jellegű fejlesztésekre, vagy ha igen, az egy nagyon szűk, zárt kör privilégiuma volt. Egy szakmai folyóiratnál voltam hospitáló újságíró, ahol a mentorom ismerte személyesen az egyik magyar úttörő űrtechnikai cég vezetőjét, és pont vele készített interjút. Így indult a szakmai karrierem ezen a területen, amiért a mai napig hálás vagyok. Én a felületkezelői, anyagtechnológiai vonalért voltam felelős, ezért gyakorlatilag az összes projektben részt vettem, vagy felügyeltem, tartottam a kapcsolatot a külföldi partnerekkel. 2024-ben Németországba költöztem, de azóta is van olyan törökországi, svájci vállalat, akikkel a mai napig együtt dolgozom. Például az említett török partner az űrtechnikán kívül úgy nevezett dual-use (kettős felhasználású, tehát katonai-civil) technológiákkal is foglalkozik aktívan, velük pl. drónok fejlesztésében is volt pár konzultációnk.
-Ezeket az eszközöket egyre nagyobb számban találjuk meg a különböző ágazatokban, a mezőgazdaságtól kezdve a védelmi iparig. Háborús helyzetekben pedig nyilván sok ilyen eszköz megsemmisül, a környezetben marad és szennyezi azt.
-Ez szintén egy igen komplex terület, ami valóban nagy népszerűségnek örvend, amit sajnálatos módon most már radikálisabban kell szabályozni, pontosan a felhasználhatóságuk és elérhetőségük miatt. Ebbe a történetbe szintén nem a klasszikus úton kerültem be: ekkor még az Unispace konzorciumi képzés hallgatója voltam épp a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, és egy kedves, rendészeti közegből érkező barátnőm hívta fel a figyelmem a drónok űrbéli használatára. Az izgalmas ebben a témában az, hogy jelenleg nincsenek űrdrónok, de „mi lenne ha”, alapon elkezdtem gondolkodni ezek megvalósíthatóságán és igen hamar akadt 3 rendkívül tehetséges társam is erről a képzésről. Ez lett az APRUS Space projekt, amit Kóra Szilviával (orvos, űrbiotechnológus), Stenszky M. Somával (űrmérnök-informatikus) és Selmeci Áronnal (vegyészmérnök-űrpolitikai szakértő) hoztunk létre. A csapat elsődleges célja az volt, hogy fenntartható drón alkatrészeket hozzon létre, hiszen 3D nyomtatásban itt többünknek is volt tapasztalata, ezt gondoltuk az egyik lehetséges megoldásnak. Néhány ötlettel nyertünk szakmai kiválósági díjat, de itt is meg kellett állapítanunk, hogy ez az ötletcsokor még mindig nem alkalmas űrben használatos drónok előállítására, és kellene kezdeni valamit a földi körülmények között használt drónokkal is. Sajnos a háború mindenki szemét felnyitotta, hogy előbb a Földön kellene rendet tenni, utána lehet prioritás az űr, és a távolabbi égitestek. Tehát a nyersanyag- hiány, a műanyag hulladék, illetve geopolitikai probléma nagyon is égető. Mivel ezek alapvetően műszaki műanyagok, az újrahasznosításuk abszolút nem megoldott, nem költséghatékonyak és nem is fenntarthatók. Ezért hangsúlyozom azt minden alkalommal, hogy nem az anyag a hibás, hanem a cél, amire használjuk.
-Milyen további elképzeléseik vannak az ezirányú fejlesztésekkel?
-Jelenleg Németországban dolgozom egy betontermékeket előállító vállalatnál specialistaként. Ez azért izgalmas, mert 2-3 éve elkezdtem komolyabban foglalkozni az űrben történő (in-situ) gyártási folyamatokkal, anyagokkal, többek között az űrbetonnal és az űrbéli újrahasznosítás kérdéskörével. Ugyanakkor a tapasztalatom és háttértudásom ezen a területen viszonylag csekély, tehát cél a tapasztalatszerzés ipari környezetben, illetve a fejlesztési ötleteim finomítása, illetve saját magam továbbképzése. Már volt lehetőségem olyan nemzetközi projektekben részt venni, mint a Clear Space (fenntartható űr – Svájc), ezért a kutatásaim főleg svájci, finn és amerikai partneregyetemekkel folytatom.
Bár jelenleg a gyakorlati kutatásaink most szünetelnek az APRUS csapattal, elindítottunk egy pilot-projektet, amely egy kisgyermekek részére szóló űrtematikájú mesecsalád megalkotása digitális és írott formában. Központban Wendy, a tudálékos kukac űrbéli kalandjai lesznek. Az epizódok érdekessége, hogy az ún. jungi-személyiség tipológiák szerint építettük fel a karaktereket, tehát a sorozat nem mellőzi a pszichológiai tudományos hátteret sem. Ez a szerelem-projekt volt a következő lépcsőfok számomra, ahol 2025-ben elkezdtem a pszichológiai tanulmányaim, és amely során az extrém és szokatlan terek környezetpszichológiájára koncentrálok. Ezt azért is tartom izgalmasnak, mert egy hosszú misszió során (űrutazás, kolonizálás, űrturizmus) nagy jelentősége lesz az élettér kialakításának és fenntartásának. Nem titkolt szándékom olyan terek kialakítása -akár anyagok felhasználásának segítségével- amelyek megkönnyítik, és egyáltalán élhetővé teszik az űr zord körülményeit is.
(Az írás eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2025. decemberi lapszámában jelent meg nyomtatásban.)
