A madarak védelmében tűntek el az oszlopok a Kiskunságon

Kiemelkedő jelentőségű túzokvédelmi beruházást valósított meg a Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén az E.ON Hungária Csoporthoz tartozó ELMŰ Hálózati Kft. Az Európai Unió által támogatott LIFE Great Bustard program keretében új, földkábeles áramhálózatot alakítottak ki, a korábban üzemelő légvezetékeket és tartóoszlopokat pedig elbontották.

A túzokvédelem szempontjából a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a hagyományosan alkalmazott madárvédelmi megoldások – a légvezetékes hálózat szigetelése, burkolatok kialakítása – a túzokok esetében nem nyújtanak kellő védelmet, mert számukra az jelent veszélyt, ha nekiütköznek a vezetékeknek, emiatt szükséges a föld alá vinni a kábeleket. 

A teljes egészében természetvédelmi célok mentén tervezett és megvalósított átépítés kiemelkedő eredménye az Ausztria és Magyarország határain átnyúló, közös túzokvédelmi törekvéseknek. A fejlesztés 645 millió forintba került, a költségek 75 százalékát az Európai Unió biztosította. 

Annak érdekében, hogy a beruházás ideje alatt is folyamatos legyen az áramellátás, először az új földkábeleket fektettek le, és csak azok üzembe helyezése után engedték le a régi légkábeleket és bontották el az oszlopokat. A környezetvédelmi szempontok figyelembevételével kialakított új nyomvonalon 32,6 kilométer földkábelt fektetett le, majd 24,4 kilométer középfeszültségű és 3,3 kilométer kisfeszültségű vezetéket és azok tartóoszlopait bontotta el a vállalatcsoport. A költési időszakokra a munkálatokat leállították, ezzel nyugalmat biztosítva a környék élővilágának.

Az utolsó oszlopok egyikét ünnepélyes keretek között bontották el az E.ON szakemberei. Az oszlopok közül többet is újrahasznosítanak: kilátót építenek belőlük, néhány helyen pedig madárkiülőket alakítanak ki.

 


Forrás: Avantgarde.hu, E.On
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!