Cortinában ma 41-gyel kevesebb fagyos nap van, mint 1956-ban (az 1956-1965 közötti évtizedben 214 olyan nap volt, amikor a hőmérséklet nulla fok alá süllyedt errefelé, az elmúlt tíz évben pedig csak 173). Ez 19 százalékos csökkenést jelent. Vagy – jobban fogalmazva – másfél hónap tél tűnt el. 

Ami a havat illeti: a hó átlagos vastagsága februárban 15 centiméterrel csökkent (1971 és 2019 között).
Nem valószínű, hogy Cortina valaha is ugyanaz lesz már, mint 70 évvez ezelőtt. És ez nem csak Cortinára igaz.

Ha az éghajlati trendek a jelenlegi módon folytatódnak, a téli olimpia megrendezésére jogosult helyszínek száma 2050-re 93-ról 52-re csökken (kritérium, hogy legalább 30 cm hó legyen a talajon).

Ez a probléma még hangsúlyosabbá válik a paralimpiai játékok fényében, amelyekre az olimpia befejezéséig várniuk kell a sportolóknak. Ugyanis a hagyományosan márciusban sorra kerülő eseménysorozat tekintetében már igencsak fennáll a veszélye annak, hogy az elfogadható helyszínek száma 2050-re 93-ról 22-re csökken. A globális felmelegedés már nem csupán elvont tudományos fogalom vagy az úton ragadt aktivisták témája. Jelenleg ugyanis élőben látjuk a helyzetet, méghozzá olimpiai reflektorokkal megvilágítva. „A jelenlegi mínusz két fokból a sáros játékok már csak egy karnyújtásnyira vannak.”

Ám az is igaz, hogy semmi szükség az Alpokba menni, jegyzi meg a szerző – aki nem akarja homokba dugni a fejét, annak látnia kell a klímaváltozást a cseh hegyekben is. A jövőre nézve egyébként szakértők azt javasolják, hogy az olimpiát kezelje máshogyan a világ, mint ahogyan eredetileg. A hangsúly ne egy idilli olimpiai télre kerüljön, hanem éppen ellenkezőleg, arra a tényre, hogy a tél eltűnőben van. Ezt ugyanis négyévente egyszer úgyis az egész világ figyeli, s így legalább a mostani cortinai öt színes kör is figyelmeztető jellé válik, hogy most már tényleg tenni kell valamit.