Hawaiin egyre jelentősebb a műanyaghulladék-probléma. A szigeteken az újrahasznosítás költséges és bonyolult, ráadásul továbbra is hatalmas mennyiségű tengeri hulladék mosódik partra, illetve marad a környező vizekben. A kutatók most egy innovatív megoldást vizsgálnak – ebben a kidobott halászhálókat és a háztartási műanyaghulladékot útburkoló aszfalthoz használják fel. A korai eredmények arra biztatják a szakembereket, hogy a módszer praktikus új felhasználási lehetőséget kínálhat az olyan típusú műanyagoknak, amelyek egyébként hulladéklerakókban vagy az óceánban végeznék.
2020 óta Hawaii legtöbb útját polimerrel módosított aszfaltból (PMA) építik, azza a céllal, hogy javítsák a burkolat szilárdságát és a tartósságát. A hagyományos aszfaltalhoz képest a PMA rugalmasabb, és jobban ellenáll a repedéseknek, a keréknyomok kialakulásának és a víz okozta károsodásoknak, így kiválóan illeszkedik Hawaii trópusi éghajlatához is.
A PMA előállításához a sztirol-butadién-sztirol (SBS; egyfajta kopolimer) granulátumot megolvasztják egy ragadós, kőolaj-alapú aszfaltkötőanyagban. Ezt a kötőanyagot ezután felmelegített adalékanyagokkal (kövekkel és homokkal) keverik össze, bevonva az anyagot, mielőtt útburkolatként leraknák.
A kutatók azt vizsgálták, hogy a szűz polimer egy részét helyettesíthetik-e hulladék műanyagokkal. Azt is meg akarták tudni, hogy az újrahasznosított műanyagokból készült utak megfelelően teljesítenek-e, és hogy bocsájthatnak-e mikroműanyag darabokat, vagy más vegyi anyagokat a környezetükbe. Itt a legnagyobb gondot a külföldi felségjelű hajók tengerben hagyott halászhálói jelentik -pedig a térségben már működik egy olyan projekt, amelyben komoly pénzjutalmat fizetnek azon hajók legénységének, akik hajlandóak összeszedni mások után az elhagyott halászfelszereléseket.
A második cél annak megállapítása volt, hogy az újrahasznosított műanyagból készült útburkolat több mikroműanyagot bocsát-e ki, mint a hagyományos SBS-módosított aszfalt. A tudósok elkülönítették az útporból a különböző típusú polimereket, köztük a mikroműanyagokat, a nagyobb műanyagdarabokat és a gumiabroncsokból származó gumit. Ezután pirolízis-gázkromatográfia-tömegspektrometriát (Py-GC-MS) alkalmaztak annak meghatározására, honnan származnak ezek az anyagok. Az elemzés során sztirolt és butadiént azonosítottak a hagyományos PMA-ból, polietilént az újrahasznosított műanyagból és a halászhálókból készült útburkolatokból, valamint izoprént és butadién-gumit a járművek gumiabroncsaiból.
Bár a kutatók mikroműanyag méretű részecskéket észleltek, ezek közül csak nagyon kevés bizonyult polietilénnek, függetlenül attól, hogy melyik útburkolat-típusból származtak.
A kutatók úgy vélik, ez annak köszönhető, hogy a műanyag bekeveredik az aszfaltkötőanyagba.
Ahogy az út az idő múlásával kopik, a leváló részecskék nem pusztán műanyagból, hanem kőzetből, aszfaltkötőanyagból és polimerből állnak.
A továbbiakban még egy sor vizsgálatra van szükség annak értékeléséhez, hogy ezek az újrahasznosított műanyagból készült utak hosszú távon mennyire bizonyulnak majd tartósnak. A kutatók viszont már most úgy vélik, ez a megközelítés idővel Hawaii-szerte csökkentheti mind a hulladéklerakókba kerülő, mind a tengert beszennyező hulladék mennyiségét.
