Amikor a vállalkozások a fenntarthatóságról beszélnek, a beszélgetés gyakran az energiahatékonyságra, az elektromos járművekre és az egyszer használatos műanyagok csökkentésére összpontosul.Pedig van egy másik környezeti probléma, amely csendben terjed az Egyesült Királyság irodáiban: a bútorhulladék. A szigetországban csak a háztartásokból évente körülbelül 670 000 tonna bútort és lakberendezési tárgyat dobnak ki, ez a mennyiség nagyjából 22 millió darabnak felel meg. És akkor még nem beszéltünk az irodákból, szállodákból, iskolákból, üzletekből és bérleményekből eltávolított tárgyakkal, ami azt jelenti, hogy a bútorhulladék-probléma valójában még nagyobb, mint amit a háztartásból begyűjttt adatok sugallnak – írja a Blueandregetomorrow.
A tipikus ártalmatlanítási folyamatok jól illusztrálják a problémát: egy nagyméretű hulladékként begyűjtött, amúgy még jó állapotú kanapét kapásból égetőbe szállítják, míg egy szekrényt hulladékkezelő központba visznek, ott viszont nem eladják, hanem anyag-újrahasznosítás céljából apróra aprítják, annak ellenére, hogy még bőven használható lenne. A bútorok egy további része viszont hulladéklerakókba kerül, pedig már a szállításhoz is számos környezeti kár kapcsolódik.
Nem csupán a terjedelmes tárgyak által elfoglalt helyről van szó, hanem a termékgyártáshoz szükséges fa, fém, műanyag, hab, szövet, valamint a gyártási energia elpazarlásáról is. Ennek alapján nyugodtan kijelenthető, hogy azon vállalkozások, amelyek gyakran lecserélik az irodabútoraikat, kétféle módon is növelhetik szénlábnyomukat: egyrészt az új darabokat vásárlásával, másrészt a még használható bútorok hulladékba dobásával. Hozzá kell tenni, hogy a már elevme silány minőségben legyártott bútorok még tovább ronthatják a helyzetet, mivel hamarabb tönkremennek, és nehezebb továbbadni őket.
A munkahelyi ágazati kutatások szerint az egyesült királyságbeli irodákból évente körülbelül 1,2 millió íróasztalt és 1,8 millió irodai széket dobnak ki.
Ugyanebben a jelentésben igyekeztek megbecsülni a napi adatokat is -e szerint minden munkanapon körülbelül 300 tonna irodabútor kerül a hulladéklerakókba. Tekintve, hogy a brit vállalatokra éppen a jelenlegi időszakban egyre nagyobb nyomás nehezedik fenntarthatósági szempontból, ezek a számok kényelmetlen kérdéseket vetnek fel. Miért dobnak ki még mindig ennyi használható eszközt?
A probléma ráadásul alig látható a fenntarthatósági palettán: a csomagolási hulladékkal vagy az élelmiszer-hulladékkal ellentétben az irodabútorok ritkán jelennek meg az újrahasználati mutatók között. Sok szervezet csak másik irodába költözködéskor gondol erre a tényezőre, vagy amikor átalakítják a munkaterületet vagy bezárnak egy részleget. A döntéseket pedig jellemzően gyakran szoros határidők mellett hozzák meg, így a logisztika és a teljesítménygazdálkodás inkább az épület gyors elhagyásán igyekszik, és kisebb gondja is akad annál, mint hogy újrahasznosítási lehetőségek után keresgéljen.
A Workplace Insight által közzétett kutatásból kiderült, hogy bár a létesítménygazdálkodók 86%-a fenntarthatónak ítélte meg a saját bútorkezelési gyakorlatát, mintegy felük továbbra is az általános hulladékáramra támaszkodott a felesleges bútorok ártalmatlanításához.
Ez a különbség a felfogás és a valóság között egy szélesebb körű kihívásra hívja fel a figyelmet: a vállalatoknak lehetnek ambiciózus ESG-céljaik, de a bútorgazdálkodás gyakran továbbra is a fenntarthatóság mostohatestvérkéje marad.
Ám szerencsére megfigyelhető egy ellenfolyamat is: egyre több szervezet kezd átvenni e téren is a körforgásos gazdasági megközelítést – ahelyett, hogy ezek a vállalatok a bútorokat eldobható tárgyaknak tekintenék, egyre inkább olyan módszereket keresnek, amelyekkel a felújítás, az újraelosztás, a viszonteladás és az újrahasznosítás révén hosszabb ideig használatban tarthatják a meglévő eszközeiket. Vannak cégek, akik ma már irodaköltözés előtt bútorauditot végeznek, hogy ennek során beazonosíthassák azokat a tárgyakat, amelyeket a vállalaton belül máshol újra tudnának használni, és gondoskodnak arról is, hogy a felesleges bútorok – amennyiben lehetséges – ne kerüljenek a hulladéklerakóba. Ez a megközelítés nemcsak a hulladékmennyiséget csökkenti, hanem a beszerzési költségeket is mérsékelheti, és segíthet a szervezeteknek a egyre szigorúbb ESG-célok elérésében.
