Harminc éve működnek hivatalosan – 1991-ben jegyezték be a bíróságon a székesfehérvári Gaja Környezetvédő Egyesületet −, de már 1989-ben kialakult az a közösség, amelynek tagjai elkezdték szorgalmazni, hogy vigyázzunk jobban természeti értékeinkre. Azóta is rengeteg projektben vettek részt, tanácsadó irodát működtetnek, a fiatalokat környezettudatosságra nevelik, és hallatják hangjukat, ha olyan visszásságokat tapasztalnak, amelyek veszélybe sodorhatják az élővilágot. Az egyesület elnökével, Varga Gáborral beszélgettünk.
– Visszatekinteve: mi az, amit ön sikerként könyvel el? Mire a legbüszkébb?
– Főleg arra, hogy még harminc év után is talpon vagyunk! Egy civil szervezet számára ez is óriási dolog. Büszke vagyok arra, hogy valahányszor Fejér megyében a környezeti kultúráról, fenntarthatóságról kellett véleményt formálni, mindig ott voltunk és szót emeltünk, ha valamit aggályosnak találtunk. Akadtak nagy beruházások, amelyeknél nem is számoltak a környezeti következményekkel! Említhetem például a Velencei-tó partjára tervezett King Cityt, amelynek megépítése ellen 2009-ben teljes mellbedobással harcoltunk. Azt igyekeztünk elérni, hogy abban a formában, ahogyan azt a víziót elénk tárták, semmiképpen ne valósulhasson meg, mert a tó azt nem bírta volna el. Az, hogy ebből semmi sem lett, részben a Gaja egyesület figyelemfelkeltő tevékenységének köszönhető. Mi igyekeztünk minden fórumon elmagyarázni, hogy miért tartjuk ezt a beruházást a tóra nézve veszélyesnek.
– A Velencei-tónál azóta is akadnak olyan elképzelések, amelyeknél a környezetvédelmi aggályok újra felmerülnek. Ma is kérik a tanácsukat?
– Mindig vannak újabb víziók, és mi szólunk, ha szabálytalanságot találunk. Most például Kincsesbányán kérték a véleményünket. A falu egy vízbázis tetején fekszik: ott van a Közép-Dunántúl egyik legnagyobb vízbázisa – karsztvíz, amit védeni kell −, mintegy félmillió ember onnan kapja a jó minőségű ivóvizet. Egy vállalkozó vett ott egy legelőt, és egy hektárnyi területet átminősíttetett ócskavasteleppé, vagyis egy „hulladéklerakót” hozott létre. Egy vízbázis közelében ezt nem lenne szabad megengedni, a törvény is tiltja! Reméljük, ezt sikerül elmagyaráznunk a helyi döntéshozóknak, akik üzleti megfontolásból ezt engedélyezték. Szorgalmazzuk, hogy vizsgálják felül a nézeteiket: így talán megnyugtatóan zárul az ügy.
– Hol tartunk ma a szemléletformálás területén?
– A kezdetektől nagy szerencsénk volt azzal, hogy csatlakozott hozzánk egy páratlan képességű környezeti nevelő, Vajgerné Bőhm Erika, aki egyébként a Gaja egyesület titkára. Erika sokat tett azért, hogy a diákok nyitottá váljanak a környezetvédelemmel, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos problémákra. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy az egyesületünk hatalmas sikerrel vett részt 2015-ben egy svájci–magyar együttműködési programban, aminek eredményeképpen Bőhm Erikával a régiónk három megyéjében jártuk a településeket, és megtapasztaltuk, hogy milyen eredményes lehet a fiatalok szemléletének formálása, a környezetvédelmi nevelés: a mi közreműködésünkkel közel száz zöld óvoda, ökoiskola jött létre! Szerencsére egyre több pedagógus ismeri fel, hogy az életünkről van szó, nem mindegy tehát, hogyan használjuk a környezeti elemeket! Ugyanakkor sok mindenen kellene még változtatnunk: zsibbasztó belegondolni, hogy elborít bennünket a műanyag. A Greenpeace adatai szerint óránként 180 ezer, évente több mint másfél milliárd darab PET-palackot használunk el Magyarországon. Én nem vagyok elájulva az újrahasznosítás ütemétől: nincs meg ennek a megfelelő háttéripara, hegyekben állnak az összepréselt, bálába rendezett PET-palackok, nemcsak nálunk, hanem a gazdag nyugat-európai országokban is.
– Milyen nehézségeket okoz, hogy a környezetvédelemnek nincs minisztériuma?
– Amikor megszüntették, úgy éreztem, leszúrták a környezetvédelmet. A minisztérium korábban gondoskodott a koordinációról, és hiteles szakmai anyagokkal, megbízható információkkal látott el bennünket. Volt külön civil referense is a minisztériumnak. Sőt, az ágazatot érintő döntések előtt meg is kérdezték a zöld szervezetek véleményét. Ma egy-két alapítványt a kormányzat milliárdokkal támogat, de a többi zöld szervezet teljesen elárvult. Szerencsére a mindenkori fehérvári városvezetés segített bennünket és Fehérvárról megkapjuk a városrendezési terveket is, amelyekről véleményt mondhatunk. Kivételt képeznek persze, a kiemelt beruházások.
– Ön egyfelől a vízszolgáltatás területén dolgozik, másfelől agrárszakemberként szívügye a talaj minősége. Hogyan bánunk ma a talajjal?
– Azért haldoklik a Föld, mert rosszul bánunk a talajjal is. Egy halom egymást erősítő, támogató erő van a talajban: ám hiányzik az a holisztikus látásmód, ahogyan az archaikus ember tekintett rá. A mai ember vegyszerez, sőt, olykor a talajt csak „termesztő közegnek” tekinti, a tápanyagot kívülről viszi be. A klímaváltozás – amit mi, magunk idéztünk elő − azzal jár, hogy az évszakok már nem különülnek el egymástól élesen. A talaj termékenységét a humusz adja. Ha enyhe a tél, a talajban nem áll le a bakteriális élet, így a benne lévő „életközösség” elbontja a humuszt. Ha nem pótolom azzal, hogy szerves anyagot viszek bele, akkor a talaj terméketlenné válik… A téma nagy szakértője, Gyulai Iván azt mondja, hogy ha ilyen ütemben fogy a talaj szervesanyag-tartalma, harminc év múlva már csak ásványokból áll majd. A megoldás kiskertekben a komposztálás. A lehullott leveleket, a zöldhulladékot vissza kell forgatni a talajba. A komposztálásról sok helyen, szívesen tartok előadásokat.
– Mik az egyesület távolabbi tervei?
– Fejér megyében két elkötelezett vállalat is van, amely pályázatokat ír ki, és így segíti a civil szervezetek törekvéseit. Mi mindkét céget a támogatónknak nevezhetjük: az elnyert pénzből éppen a komposztálás módszerét szeretnénk szélesebb körben megismertetni. Másfelől az esővíz hasznosítására kívánjuk felhívni a figyelmet. Az esővíz Isten áldása – ha nem árvízként önt el bennünket. Egy 50-100 négyzetméteres tető lehetőségeit kihasználva sok ezer literes vízgyűjtőt tudok létrehozni. Nem kell a drága hálózati vízzel locsolni a kertet, és az aszályos időben sem fájdítja a szívemet a kiégett növényzet látványa: mert az összegyűjtött esővizet használom az öntözéshez. Régóta ismert, egyszerű dolgok ezek, amiket érdemes ma is alkalmazni.
(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2021 áprilisi számában jelent meg.)
További hírek a kategóriából
