Az ESG hamarosan a kisebb vállalkozásokra is jelentős kötelezettségeket ró majd, ami sok más mellett a belső kommunikáció terén is új és összetett kihívásokat hoz magával. A feladat nehezen oldható meg átfogó, minden dolgozót elérő kommunikációs platform nélkül, miközben a kétoldalú kommunikáció megteremtése önmagában is nagyban erősíti az ESG „S” lábát, tehát a társadalmi pillért, ami a kritériumrendszer egyik meghatározó eleme.
A nagyvállalatoknál már a napi feladatok része, míg a kis- és középvállalatoknál a következő évek feladatai közé tartozik az ESG-jelentési kötelezettség. A kérdéssel ma még gyakrancsak jogi megközelítésben, a jelentés és audit szintjén foglalkoznak, miközben már maga a kötelezettség teljesítése is embereken múlik, ráadásul a teljesítéshez szükséges szemléletet sem a „cégnek”, hanem személy szerint a dolgozóknak kell átvennie. Ha ebből indulunk ki, akkor nem kérdés, hogy egyelőre méltatlanul kevés szó esik az ehhez szükséges kommunikációról ‒ hívta fel a figyelmet Czinger Erik, a többcsatornás vállalati kommunikációs hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
A szakértő szerint az ESG-kérdést tisztán jogszabályi kötelezettségként megközelíteni épp a kezdeményezés lényegét ássa alá, és gyakran egyenes út a „greenwashing”-hoz. Kezdetben, a kapcsolódó rutin kialakulásáig érezheti azt egy vállalat vezetése, hogy csak egy újabb terhet kapott a vállára, de ennél érdemes messzebb látni. Az ESG mint fogalom azért jött létre, hogy a vállalkozások működése biztosabban környezettudatos, átlátható, etikus, méltányos és társadalmilag is hasznos legyen, így az elveivel nehéz lenne vitatkozni.
Mindezen törekvések azonban felszínesek maradnak, ha a cégben dolgozók ‒ álljanak a hierarchia bármely szintjén ‒ nem vallják magukénak az ehhez kapcsolódó elveket és emiatt mellőzik, a gyakorlatban nem, vagy csak látszólag hajtják végre a sikeres ESG működéshez szükséges lépéseket. A valódi szemléletváltozáshoz így többek közt a belső kommunikáción és a példamutatáson keresztül vezet az út.
Már maga az ESG kötelezettség miatt is rengeteg, korábban nem kezelt információt kell előállítani és gyűjteni, ami szintén a dolgozóknak jelent feladatot, amit megint csak kommunikálni, ellenőrizni kell. Begyűjteni a dolgozói visszajelzéseket, megszervezni és összefogni a csapatokat, motiválni a munkatársakat és megosztani velük a vonatkozó információkat. Ha egy cég különböző, egymástól távoli helyszíneken működik, vagy a munkatársak jelentős része dolgozik külső helyszíneken, mindez egyáltalán nem evidens ‒ fogalmazott Czinger Erik.
Az elsődleges az ennek megszervezésére irányuló vezetői szándék, de utána rögtön bizonyos kommunikációtechnikai kérdéseket kell megválaszolni. Ezen segít egy olyan átfogó platform, ami rendelkezik az intranet mélységével és stabilitásával, de elég rugalmas és kétirányú ahhoz, hogy például gondoskodjon a HR-osztály számára az elkészített felmérések vagy kérdőívek visszajelzéseiről. Emellett alkalmas a balesetmegelőzés, a hibák, dicséretek, fejlesztési ötletek tolmácsolására, megoldja a visszaélésbejelentési rendszer (whistleblowing) feladatait is, ráadásul minderről elemzéseket ad a vezetőknek.
A megfelelő kommunikációs technológia tehát egyrészt segít eleget tenni az ESG-követelményeknek, másrészt a belső kommunikáció javításával, a dolgozói vélemények, szándékok becsatornázásával és a mindenkire kiterjesztett információ-hozzáféréssel önmagában is jelentős lépés az ESG törekvésekben. Mindez elsősorban az „S”, tehát social, társadalmi pillér tekintetében fontos, de a kommunikáció, ennek magas színvonala lényegében mindennel összefügg, amit a vállalatok az ESG területén tesznek, vagy tenniük kell. Nem véletlen, hogy már ma is többszáz, főleg nagyvállalat kezeli belső kommunikációját az említett platformon keresztül, mintegy 30 ezer alkalmazottat kötve be az információáramlásba.