E-carsharing Budapesten – 500 fát ültet el a hazai zöld autómegosztó

Ünnepel Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója, a GreenGo – 4. születésnapjuk alkalmából 500 fa elültetésével zöldítik a várost. A szám nem véletlen: a budapesti közlekedésben részt vevő, nagyjából 500 darab nem elektromos hajtású közösségi autó CO2-kibocsátását szeretnék kompenzálni. Ez a famennyiség 25 éves periódusban 100 tonna szén-dioxidot képes megkötni. Az akciót a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködésben hajtják végre.

 2016 novemberében, 45 autóval indult el a GreenGo, Budapest első és kizárólag elektromos flottát üzemeltető közösségi autómegosztója. Az eltelt négy évben az e-carsharing szolgáltató flottája 300 villanyautóra bővült, nőtt a területi lefedettség – többek között a Liszt Ferenc Repülőtérre is el lehet jutni a GreenGokkal -, bevezették a kulcs nélküli indítást, idén pedig Prágában is elindították a szolgáltatást: a cseh főváros útjain 200 autóval vannak jelen. Van mit ünnepelni, a GreenGo születésnapjának középpontjában pedig a zöldítés áll.

 Az e-carsharing szolgáltató a 10 millió Fa Alapítvánnyal összefogva idén 500 fát ültet el a város különböző pontjain. Most a IX. kerületben, a Közraktár utca kapta meg az első négy új fát, emellett Budapest több kerületében zajlik majd a zöldítés.

 „A GreenGo indulásakor annak ellenére sem vetődött fel, hogy ne e-autókkal induljunk el, hogy az sokkal egyszerűbb üzletmenetet tett volna lehetővé. Már akkor is azt vallottuk, hogy a misszió és az üzlet kerüljön egy polcra: olyan autókat választottunk, amelyeknek nagyon alacsony a gyártáskor keletkező szén-dioxid kibocsátása. A köztéri töltőinkről zöld áramot lehet „tankolni” a GreenGokba, a kocsik rendszeres mosása, de még az irodánk kialakítása során is fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok vezérelnek minket” – mondta el Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezető igazgatója. Hozzátette: egy átlagos GreenGo-s úttal fél tégla súlyának megfelelő szén-dioxid kibocsátást spórolnak meg a felhasználók. Az 500 elültetett fával az a céljuk, hogy a budapesti közlekedésben részt vevő, nagyjából 500 darab nem elektromos hajtású közösségi autók CO2-kibocsátását kompenzálják, karbonlábnyomukat a lehetőségekhez mérten csökkentsék.


Forrás: GreenGo,ComLab
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!