Egyre többet beszélünk a környezettudatosságról, a körkörös gazdaságról és a klímavédelemről. Szinte a csapból is ez folyik. Nagyon sokan teszünk is érte, amíg mások egyéni felelősségüket nem érezve továbbra is megveszik, majd rövid idő múlva eldobják a ruháikat, játékaikat, könyveiket, bútoraikat és elektromos berendezéseiket. A Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (KDRIÜ) szakemberei nemrég Belgiumban jártak egy jó gyakorlatot tanulmányozni – egyikük, dr. Baráth Gabriella tanácsadó mesélt tapasztalataikról.
– Mit kell tudnunk a Brüsszelben már 80 éves múltra visszatekintő Les Petit Riens mozgalomról? Hogyan vált mára a körforgásos gazdaság szereplőjévé Belgiumban?
– Az egész a ’30-as években kezdődött. Edourd Froidure fiatal plébános játszótereket épített hátrányos helyzetű gyermekek számára, valamint bútor- és ruhagyűjtést szervezett szintén rászorulók részére Brüsszelben. 1937-ben aztán hajléktalan férfiak számára hozott létre szálláshelyet, amely egyben munkahely is volt. Feladatuk az összegyűjtött használt cuccok (ruhák, bútorok) gyűjtése, szétválogatása és viszonteladása volt. Így született meg a Les Petits Riens. A fejlődés nagyon látványos volt, rengeteg holmit gyűjtöttek össze.
A második világháború visszavetette a Les Petits Riens tevékenységét, de 1955 óta ismét aktívak, akkor nyílt meg az a központ, ahol jelenleg is üzemelnek.
A közel 80 éves működés során mindvégig hű maradt a központ Edourd Froidure örökségéhez. A kezdetek nem a környezetvédelmi szempontokra, hanem a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelemre vezetnek, amelyben jelenleg is igen aktívak. A Les Petits Riens Monsieur Froidure kezdeményezéseinek egyike, amelynek fő célja a nehéz helyzetben lévő gyermekek megsegítése, és más, sérülékeny társadalmi csoportok támogatása. Látogatásunkkor hármas küldetésről beszéltek: a szegénység elleni küzdelemről, a környezettudatosságról, és a beavatkozásról (tréningek szervezése, pl. szerelőket képeznek a munkanélküliekből, akik megjavítják az összegyűjtött használt elektronikai berendezéseket, amiket aztán értékesítenek, vagyis visszavezetik a munkaerőpiacra az embereket). Lényeges, hogy az egész egy társadalmi vállalkozásként működik. Figyelemre méltó, milyen sok embert foglalkoztatnak: a hátrányos helyzetűek vannak előnyben, magas a megváltozott munkaképességűek aránya.
– Milyen holmikat gyűjtenek be?
– Egyre több holmit és egyre többfélét, textilből például 2018-ban közel hétezer tonnányi landolt náluk, ez a mennyiség különben vélhetőleg lerakókban végezte volna. A még használható darabokat eladják az üzletekben, vagy újrahasznosítják (pl. pólókból fonalat készítenek vagy autómosáshoz alkalmas ruhákat), exportálják (főleg Afrika szegényebb országaiba), és ami semmire sem jó, az végzi a szemétben. A ruhák mellett a központ játékokat, könyveket, kisméretű és nagyméretű elektromos berendezéseket is fogad. Ezeket a társasjátékokat például önkéntesek ellenőrizték. Minden puzzle-t kiraktak, minden legót végignéztek, és minden játékmezőt letisztítottak. Az elektromos berendezéseket tisztítják, javítják, egyéves szavatossági matricával látják el és eladják. A szakembereket ők maguk képezik át, így a munkanélküliek új szakmát tanulhatnak. Ebben a központban egyedül bútorokkal nem tudnak foglalkozni, mert az túl nagy helyet foglalna el. Lenyűgöző volt számomra az is, hogy nagyon alacsony a támogatások aránya (15-20 százalék), a többit profitból származik és ebből fedezik a foglalkoztatást, a fenntartást és minden költséget.
– Mellesleg, hogy kerültek egy közép-magyarországi fejlesztési ügynökség szakemberei a belga körforgásos gazdaság e jó példájának közelébe?
– Mi 2020. február 20-án a 2LIFES projekt kapacitás növelő workshopján vettünk részt. Ennek az volt a célja, hogy nagyobb rálátásunk legyen az újrahasználatra, hogy lássunk példákat, érdekességeket. Sok előadást hallottunk, és a Les Petits Riens-t látogattuk meg személyesen. Ebben az Interreg Europe projektben a KDRIÜ Nonprofit Kft. azért vesz részt, mert nagyon szeretnénk népszerűsíteni itthon ezt a szemléletet. Hazahozzuk a jó gyakorlatokat, rendezvényeket szervezünk, szemléletformáló eseményekre megyünk el, folyamatosan kommunikáljuk mindezt, és a saját életünkben is odafigyelünk, és bízom benne, hogy egyre inkább példát is mutatunk.
– Ön szerint mitől működik jól egy circle economy kezdeményezés?
– Európában nagyon sok jó példa van. Ami mindenképpen más, mint nálunk, hogy a közszférában és az emberek gondolkodásában is természetes a circle economy. A spanyol hulladékbegyűjtő nagy cégnél, az EMULSA-nál például föld alatti kukák vannak. Színes kukákban és gyűjtőpontokon gyűjtik az újra használható dolgokat. Nemcsak akkor, amikor kérik az emberek, hanem a papírt is, méghozzá minden nap, a bútorokat havonta egyszer.
Belgiumban a nonprofit szektor is nagyon erős, és valahogy a fejekben is benne van, hogy nem kidobjuk, hanem leadjuk a dolgokat. Markáns példája ennek az ottani építőipar: Yannick D’Otreppe, a brüsszeli környezetvédelmi mozgalom vezető alakja egy órát beszélt nekünk arról, hogy szállodai burkolatokat hogyan tudnak fürdőszobákba beépíteni. Hogy ott nem szétvernek, hanem szétbontanak és újra beépítenek. Ez az embereknek tetszik, a vállalkozások és a helyi önkormányzatok is nyitottak erre, az egész kiválóan működik.
– Ki tartja fent ezt a fajta reusing szemléletű kezdeményezést?
– Legnagyobb részben a profitból tartják fenn, 15-20 százalékos a támogatások aránya. A profit az üzletektől nyert haszonból és az exportbevételekből származik.
– Mit gondol, lenne létjogosultsága ilyen formában Magyarországon is hasonlónak? Hiszen Budapesten már léteznek – elvileg – újrahasználati központok, de nem elégséges hatásfokkal.
– Szerintem igen, de először nagyon kicsiben, folyamatos kommunikációval és sikertörténetekkel kellene elkezdeni. Ha megnézzük, online formában már egész jól működik ez az adok-veszek, de a javítás hiánya miatt pl. Budapesten nincsenek elektromos berendezések az újrahasználati központokban, mert nem tudják vállalni, hogy működőképesek is legyenek az árucikkek. Ha én indítanám el, akkor gyerekholmikkal, könyvekkel és ruhákkal kezdeném, ezek mind alig használtak. És ösztönzőt is ki kellene találni, mert mi, magyarok nagyon árérzékenyek vagyunk. Ám akár kisebb városokban, pl. az én környezetemben, Székesfehérváron is lenne létjogosultsága egy ilyennek, 1-2 fő alkalmazottal, majd később bővülhetne, az alacsony árak úgyis vonzóvá teszik az ilyen egységeket. Ám az is lényeges, hogy legyen rá forrás, és ne a profitszerzés motiválja a kezdeményezést.
(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2020. áprilisi számában jelent meg.)
További hírek a kategóriából
