ET: fordulat a műanyag-pellett ügyében

Az európai uniós tagországok kormányait képviselő Tanács elfogadta a műanyag pellet – a műanyag termékek előállításához használt ipari nyersanyag – környezetbe jutásának megelőzéséről szóló rendeletet.
 
Raisz Anikó, az aEnergiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára az ezzel kapcsolatosan kiadott tájékoztatójában hangsúlyozta, hogy a környezetbe jutó műanyag pellet az összes nem szándékos mikroműanyag-kibocsátás harmadik legnagyobb forrása. Az új szabályok az ellátási lánc valamennyi szakaszában elő fogják segíteni a műanyag pellet kezelésének javítását, és ez akár 74 százalékkal is csökkentheti a környezetbe jutó műanyagok mennyiségét.
 
  A rendelet az EU-ban 5 tonnát meghaladó mennyiségű műanyag pelletet kezelő gazdasági szereplők, az EU-ban műanyag pelletet szállító uniós és nem uniós fuvarozók, a műanyag pelletet tartalmazó tartályok és tárolóedények tisztításáért felelős vállalatok, illetve a valamely tagállam kikötőjét elhagyó vagy ott kikötő tengerjáró hajókat fuvaroztatók, valamint e hajók üzemeltetői, ügynökei és parancsnoka esetében lesz alkalmazva.
 
Az új szabályok értelmében a nemzeti hatóságoknak kockázatalapú megközelítést követve környezetvédelmi ellenőrzéseket és egyéb ellenőrzési intézkedéseket kell végrehajtaniuk, az évente 1000 tonnánál kevesebb pelletet kezelő vállalatoknak pedig önbevalláson alapuló megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítaniuk.
Forrás: Energiaügyi Minisztérium Sajtó

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!