Tizenöt szakértő egybehangzó véleménye szerint az értékes mélytengeri nyersanyagok bányászata miatt elkerülhetetlen veszteség fogja érni az óceán mélyén az élővilágot.
A mélytengeri füstölgők fém-szulfidjait, a ferromangános bekérgeződést és a mangángumókat célzó mélytengeri bányászat kapcsán várható környezeti változások óhatatlanul magukkal hozzák majd a biológiai sokféleség csökkenését is. A Nature Geoscience folyóiratban megjelent állásfoglalás szerint emberi időléptékben mérve valószínűleg visszafordíthatatlan lesz a változás.
A nyersanyagok kitermelése a tervek szerint évtizedekig is eltarthat majd, a zavarás megszűnése után pedig várhatóan évtizedekre vagy akár évszázadokra is szükség lehet ahhoz, hogy az érintett területek regenerálódjanak – ha ez egyáltalán lehetséges. A szakértők szerint az ügyben illetékes szervezetnek fel kell ismernie és figyelembe kell vennie ezeket a kockázatokat.
A tengerfenéken rejlő több milliárd tonna mangán, réz, nikkel és kobaltkészletek iránt ugyanakkor egyre nagyobb a kereslet, hiszen ezeket az anyagokat fémötvözetekben, generátorokban, motorokban, akkumulátorokban, festékekben és számos más termékben is használják. Bár a bányászat még nem indult meg, az ENSZ tengerfenékre szakosodott szervezete – az International Seabed Authority – évről évre egyre több engedélyt bocsát ki az értékes nyersanyagkészletek pontosabb feltárására. Míg 2001-ben mindössze hat ilyen volt érvényben, addig a ScienceDaily szerint, 2017 végére már huszonhét lép hatályba. A legtöbb figyelem a Közép-Amerika és Hawaii között húzódó csendes-óceáni Clarion-Clipperton zónára összpontosul.
A kitermelőkre vonatkozó szabályozás rendszerint megköveteli a biológiai sokféleség csökkenésének elkerülését vagy a káros hatások minimalizálását, ha pedig ez nem lehetséges, akkor ellensúlyozásként kármentesítést ír elő. A szárazföldi körülmények között bevett többlépcsős szabályozás azonban a tengerfenék közelében kevéssé alkalmazható, ráadásul a mélytengeri környezetben bevethető kármentesítési módszerek sincsenek még kellően kidolgozva. Némelyik tervezett mélytengeri bánya területe 83 ezer négyzetkilométeres is lehet, így a helyreállítás költségei szinte megfizethetetlennek tűnnek.
Felmerült az is, hogy az elkerülhetetlen károkat más part menti élőhelyek helyreállításával vagy mesterséges zátonyok létrehozásával ellensúlyozhatnák, ez azonban a szakértők szerint tudományosan megkérdőjelezhető, továbbá tengerjogi problémákat is felvet. Meglehetősen ellentmondásos lenne, ha a nemzetközi vizeken okozott környezeti károkat az egyes országok fennhatósága alá tartozó partok mentén kompenzálnák. A szakértők szerint tehát a mélytengeri bányászat esetében a biológiai sokféleség megőrzését célzó szabályozás lehet az egyetlen járható út.
Forrás: National Geographic | kép: NG.hu
A mélytengeri füstölgők fém-szulfidjait, a ferromangános bekérgeződést és a mangángumókat célzó mélytengeri bányászat kapcsán várható környezeti változások óhatatlanul magukkal hozzák majd a biológiai sokféleség csökkenését is. A Nature Geoscience folyóiratban megjelent állásfoglalás szerint emberi időléptékben mérve valószínűleg visszafordíthatatlan lesz a változás.
A nyersanyagok kitermelése a tervek szerint évtizedekig is eltarthat majd, a zavarás megszűnése után pedig várhatóan évtizedekre vagy akár évszázadokra is szükség lehet ahhoz, hogy az érintett területek regenerálódjanak – ha ez egyáltalán lehetséges. A szakértők szerint az ügyben illetékes szervezetnek fel kell ismernie és figyelembe kell vennie ezeket a kockázatokat.
A tengerfenéken rejlő több milliárd tonna mangán, réz, nikkel és kobaltkészletek iránt ugyanakkor egyre nagyobb a kereslet, hiszen ezeket az anyagokat fémötvözetekben, generátorokban, motorokban, akkumulátorokban, festékekben és számos más termékben is használják. Bár a bányászat még nem indult meg, az ENSZ tengerfenékre szakosodott szervezete – az International Seabed Authority – évről évre egyre több engedélyt bocsát ki az értékes nyersanyagkészletek pontosabb feltárására. Míg 2001-ben mindössze hat ilyen volt érvényben, addig a ScienceDaily szerint, 2017 végére már huszonhét lép hatályba. A legtöbb figyelem a Közép-Amerika és Hawaii között húzódó csendes-óceáni Clarion-Clipperton zónára összpontosul.
A kitermelőkre vonatkozó szabályozás rendszerint megköveteli a biológiai sokféleség csökkenésének elkerülését vagy a káros hatások minimalizálását, ha pedig ez nem lehetséges, akkor ellensúlyozásként kármentesítést ír elő. A szárazföldi körülmények között bevett többlépcsős szabályozás azonban a tengerfenék közelében kevéssé alkalmazható, ráadásul a mélytengeri környezetben bevethető kármentesítési módszerek sincsenek még kellően kidolgozva. Némelyik tervezett mélytengeri bánya területe 83 ezer négyzetkilométeres is lehet, így a helyreállítás költségei szinte megfizethetetlennek tűnnek.
Felmerült az is, hogy az elkerülhetetlen károkat más part menti élőhelyek helyreállításával vagy mesterséges zátonyok létrehozásával ellensúlyozhatnák, ez azonban a szakértők szerint tudományosan megkérdőjelezhető, továbbá tengerjogi problémákat is felvet. Meglehetősen ellentmondásos lenne, ha a nemzetközi vizeken okozott környezeti károkat az egyes országok fennhatósága alá tartozó partok mentén kompenzálnák. A szakértők szerint tehát a mélytengeri bányászat esetében a biológiai sokféleség megőrzését célzó szabályozás lehet az egyetlen járható út.
További hírek a kategóriából
Sziget: Idén még hangsúlyosabb lesz a környezettud...
Közzétéve 2016.08.16 15:12
NABI: Gázüzemű buszokkal hasznosítható lenne a dep...
Közzétéve 2016.08.17 14:44
Környezetszennyezés okozta jogsérelmek
Közzétéve 2016.09.26 09:02
