Ez mind a mi hibánk: környezeti katasztrófák, amik a mi lelkünkön száradnak

Ipari környezetszennyezés, vegyi anyagokkal való kísérletek, atomreaktor-balesetek – ahogyan csak mi, emberek tudunk ártani a bennünket körülvevő, élő és éltető természetnek. Összegyűjtöttünk néhány olyan történetet, amik arról adnak tanúbizonyságot, hogy mennyi és milyen hatalmas kárt tudunk okozni a környezetünkben.

A természet otthont ad, élelmet és nyugalmat – legalábbis a régi idők emberei ezért telepedtek le, és foglaltak el bizonyos területeket. Fontos volt persze a jó közlekedés, és az évek múltával a munkalehetőség, a pénzkereset, a megélhetés. A városiasodás miatt a természet értéke megváltozott: felértékelődött a maga tisztasága, békessége és civilizálatlansága miatt. Sokszor azonban úgy tűnik, hogy az emberiség valahogy mégsem elég hálás a természetnek, valahogy mégsem tudja, tudjuk értékelni azt, amit az erdők, a folyók, a tengerek, a hegyek és a dombok vagy az alföldek adnak a számunkra.

Vegyi anyagok és nukleáris energia
A különféle vegyi anyagokkal való kísérletezésnek vagy a nukleáris energiával való „ismerkedésnek” mondhatjuk, hogy megvannak az előnyei (?), de semmiképp nem szabad megfeledkezni azokról a hátrányokról, vagy a történelemben korábban előfordult nagyobb katasztrófákról, amiket éppen ezek a kísérletek, illetve az azokból fakadó balesetek okoztak, okoznak, és amik révén az életet és élőhelyet adó természet egyszeriben kietlenné, sivárrá és élhetetlenné vált – nemcsak pár hétre, de akár évtizedekre is a vízben és a levegőben még mindig jelen lévő mérgező anyagok miatt.

Vörösiszap és egyéb időzített vegyi bombák Magyarországon
Valószínűleg mindannyian emlékszünk a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófára. A tíz emberéletet követelő ipari szerencsétlenséget és környezetkárosító katasztrófát az okozta, hogy október 4-én átszakadt a timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő több mint egymillió köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvő részeit. Az erősen lúgos, maró hatású ipari hulladék körülbelül 40 négyzetkilométeren terült szét, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva a Devecseri kistérségben. A halálos áldozatok mellett a sérültek száma több mint 150 fő volt. A Torna patak teljes élővilágát kipusztította az erős lúgos szennyeződés, valamint erre a sorsra jutott a Marcalnak a Torna torkolata alatt fekvő része is.

“A többi hazai vörösiszaptároló ekkora veszélyt talán nem jelent, bár az almásfüzitőiről egy MTA FKI tanulmány azt írja, hogy baleset esetén akár elszennyezheti Budapest ivóvízellátását” – magyarázta Simon Gergely, a Greenpeace magyarországi szervezetének vegyianyag-szakértője. Hozzátette, hogy a szervezet egy követhető listát vezet hazánk szennyezett területeiről.

A nukleáris energia hosszú távú veszélye
Bikini-atoll, Csernobil és Fukusima – talán a három legismertebb hely a Földön, amit a legtöbb ember a nukleáris energiához, illetve az atombombához és az azok által okozott katasztrófákhoz köt. „A nukleáris energia – beleértve mindkét, a nukleáris energetikához (amit az atomenergia békés felhasználásának is neveznek), illetve a hadi célú alkalmazáshoz köthető ágakat – sajnos ennél több területet szennyezett el” – mondta Perger András, a Greenpeace magyarországi szervezetének klíma- és energiakampány-felelőse. Az atomenergia-szakértő a következő listát állította össze a szerinte legrosszabbak közül a ridikül.hu számára.

1. „Léteznek telephelyek, helyszínek, ahol nukleáris fegyvereket teszteltek, ezek változatos mértékben szennyeződtek. A leghírhedtebb ezek közül a szemipalatyinszki kísérleti telep területe Kazahsztánban. A veszélyes anyagokat, veszélyes eszközöket már eltávolították, de a sugárzás szintje sokfelé továbbra is meghaladja a normális értékeket, így ezeket a területeket elzárva kellene tartani. Szerencsére sok értelme nincs már odamenni, hiszen a mozdítható tárgyak, eszközök többsége vagy eltűnt, vagy dokumentáltan elszállították azokat. Korábban értelemszerűen káros hatással volt a környékbeli lakosság egészségére. Természetesen minden titokban történt, a pontos egészségügyi hatásokról máig vita folyik” – magyarázta Perger András.
2. „Vannak olyan telephelyek, amelyek köthetőek mind a hadi célú és/vagy a békés felhasználásához: ezeknek a nukleáris üzemanyagláncban és/vagy a nukleáris fegyverek töltetének előállításában volt/van szerepük, illetve különböző célú reaktorkísérletek is folyhattak ezeken a helyeken.

• Ilyen például a Hanford Site az USA-ban: itt elég sok minden történt a kezdetektől a hidegháború végéig, elsősorban a bombákhoz állítottak elő plutóniumot, ezenfelül kísérleti plutóniumgyártó reaktorok voltak itt, és sok ebből származó hulladékot tárolnak mindmáig. A telephely szennyezett, illetve kibocsátások is voltak a környezetbe, levegőbe, folyóvízbe – természetesen titokban” – sorolta a szakember, hozzátéve, hogy itt nemrég éppen egy hulladékot, illetve elszennyeződött szállítóeszközöket tároló alagút omlott be.
• „De ilyen még a Cseljabinszki Majak (angol átírással Mayak) nevű komplexum – folytatta a listát Perger András. – Nukleáris üzemanyag- és fegyveranyaggyártás, valamint kiégett üzemanyag kémiai feldolgozása zajlott, illetve zajlik itt a mai napig. A telephely és környezete extrém módon szennyezett, részben a ‘normál’ (vagyis a Szovjetunióban/Oroszországban normálisnak tekintett) üzemből fakadóan, részben a haváriák miatt. Itt történt minden idők egyik legnagyobb olyan radiológiai balesete, ami nem egy reaktorban következett be. 1957-ben a ‘kistimi’, vagy angolosan kyshtymi baleset során egy folyékony radioaktív hulladékokat tartalmazó tartály robbant fel, hatalmas területeket elszennyezve. A telephely környékén a normális többszöröse a sugárzás, ami megtalálható többek között a talajban, az élővizekben, a termelt élelmiszerekben, azaz külső és belső expozíciónak lettek kitéve az itt élők. Minden titokban zajlott évtizedekig, csak a ’90-es évektől kezdték elismerni, hogy a környéken élők egészségügyi károsodása összefügg a teleppel. Az áldozatok kárpótlása lassan halad, de legalább valamennyivel arrébb költöztették már a legszennyezettebb környéken élőket” – magyarázta a szakember.

1.  „És ott vannak a reaktorok – bármennyit is javult az elmúlt évtizedekben a reaktorok biztonsága (részben a bekövetkezett balesetek révén), továbbra is potenciális veszélyforrásként kell rájuk tekinteni. A reaktorállomány öregszik, a működő reaktorok átlagéletkora körülbelül 30 év; ezek jellemzően nagy költségekkel tehetőek biztonságosabbá, de többnyire műszaki szempontból semmilyen módon nem érhetik el az új reaktorokkal szemben támasztott követelmények szintjét, az öregedésből pedig további kockázatok fakadnak” – mondta Perger András, hozzátéve, hogy meg kell említeni még a terrorkockázatot, amelynek a működő reaktorok műszaki szempontból, változatos mértékben képesek, illetve lehetnek képesek ellenállni. Ugyanez vonatkozik a kiégett üzemanyag ideiglenes tárolóira, amelyek kitettsége terrorakcióknak a reaktorokéhoz hasonló lehet.

---