Ezért nem lesz több a gabona

Eddig többnyire társadalmi és gazdasági tényezőkkel magyarázták, hogy egyes gabonafélék, kiemelten az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai miért stagnálnak az egész régióban, így Magyarországon is. Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van e negatív folyamatokban.

A dinamikus népességnövekedés és az egy főre jutó fogyasztás emelkedése következtében 2050-re az élelmiszerek iránti igény globális szinten várhatóan körülbelül 70 százalékkal növekszik napjainkhoz képest. Jelenleg a humán-kalóriaigény közel felét néhány gabonafajta biztosítja, melyek közül kulcsszerepet játszik az árpa (Hordeum vulgare), a búza (Triticum spp.), a kukorica (Zea mays) és a rozs (Secale cereale). E növények jelentős hozamnövekedést mutattak az 1960-as években kezdődött, ún. zöld forradalom során, azonban a termésátlagok emelkedése a Föld egyes jelentős gabonatermő régióiban megtorpant, vagy egyenesen csökkenést mutat, komoly fejtörést okozva a globális élelmiszer-biztonság szempontjából – hívta fel a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia.

Hogyan hat a klímaváltozás a legfontosabb gabonafélékre?
Noha a klímarendszer átalakulása látványos hatással lehet a növényi közösségekre – közöttük a gabonák terméseredményeire –, alig találkozunk olyan hosszú idősorú elemzésekkel, amelyek lehetőséget nyújtanak a változás perspektivikus áttekintésére. Egy magyarországi és egy dániai kutató viszont ilyen elemzést publikált a Global Change Biology 2017. decemberi számában (a folyóirat a Scimago rangsora szerint a klímaváltozás-kutatás vezető lapja).

Pinke Zsolt a Szent István Egyetem Környezetvédelmi és Tájökológiai Tanszékének, Lövei Gábor a dániai Aarhusi Egyetem Agroökológiai Tanszék Flakkebjerg Kutatóközpontjának munkatársa. A két kutató a négy legfontosabb magyarországi gabonaféle termésátlagai és egyes éghajlati tényezők közötti kapcsolatokat elemezte az 1921–2010 közötti időszakban. (A kutatást a Magyar Tudományos Akadémia a Lendület program keretében támogatta.)

A vizsgálat a hőmérséklet és a gabona-termésátlagok varianciái között fennálló egyre szorosabb kapcsolatra mutatott rá 1921 és 2010 között. Ez a tendencia különösen meglepő, hiszen 1921–1950-ről 1951–1980-ra a középhőmérséklet vegetációs időszaki és éves átlagai jelentős mértékben csökkentek.

Ezt követően az 1981–2010 közötti időszakban a vegetációs időszaki középhőmérséklet átlagának emelkedése Celsius-fokonként 9,6–14,8 százalékkal csökkentette a négy legfontosabb gabonaféleség terméshozamait. Ez az érték globális tekintetben is jelentősnek mondható, és arra utal, hogy a közép-európai gabonatermesztés kiemelkedően ki van téve az éghajlat melegedésének.

A vizsgált 90 év során a csapadékösszegek és a hőmérsékleti átlagok kombinációja 17–39 százalékban magyarázta a termésátlagok ingadozását, de ez a mutató az 1981 és 2010 közötti időszakban 33–67 százalékra ugrott. Az elemzés egyik következtetése szerint a 20. század második felében lezajlott „zöld forradalom” a klímatörténelem egy kivételesen kedvező időszakában javított a termésátlagokon, amikor a növekvő műtrágya- és kemikáliafelhasználás, valamint a gépesítés és a növénynemesítés eredményei a mainál lényegesen előnyösebb klimatikus feltételekkel párosultak.

Egyes gabonaféléknek az egész régióban megfigyelhető stagnálását eddig többnyire társadalmi és gazdasági tényezőkkel magyarázták, az elemzés eredményei azonban felvetik a korábbihoz képest szignifikánsan magasabb hőmérséklet szerepét e negatív tendenciájú folyamatban. A felmelegedésnek a vizsgálatban feltárt robusztus hatása a termésátlagokra a jövőre vonatkozó figyelmeztetés is a közép-európai régió gabonatermesztői számára. Ezért az Alföldhöz hasonló adottságú, délkelet-európai száraz síkságok aszálykitettségének releváns csökkentéseként a földhasználat extenzifikációja és a korábbi vizes élőhelyek restaurációja javasolt.

---