Magyarországon egy kohómérnök, egy közgazdász és egy marketing-szakember összeállásából „sülhet ki” jól a lítiumos gombelemek újrahasznosításnak megoldása. A használt elemek visszagyűjtésének „mostohagyermekéből” hazánkban évente minden magyartól származik egy darab, azaz mintegy tízmillió darab kerül ki a felhasználóktól, sajnálatosan zömében a kommunális hulladékba. Ám a lítiumos elemek sorsa nem csak nálunk, Európa-, sőt világszerte is rendezetlen, szelektív visszagyűjtése lényegében lehetetlen, nagyobb mennyiség legfeljebb csak az órásmestereknél keletkezik. A három kezdeményező immár egy vállalkozássá összeállva adott be szabadalmi kérelmet a közelmúltban egy olyan szerkezet megvalósítására, amely hatékonyan oldhatná meg az ilyen típusú elemek visszagyűjtés utáni szétválasztását. A jelenleg befektetőre váró cég marketingesével, Regőczi Miklóssal erről is beszélgettünk.
– Hogyan és miért épít ma az ember céget a lítiumelemekre Magyarországon?
– Elsősorban a környezet szeretete miatt álltunk bele ebbe az egészbe, de nyilván tagadhatatlan a profitábilis lehetőség. Marketingesként én és egy ismerősöm egy rövid ideig egy hulladéktelepen dolgoztunk, és láttuk a felhalmozott lítium elemeket. A lemerült gombelemeket, illetve a már nem újratölthető akkumulátorokat a kommunális hulladéktól elkülönítve gyűjtik össze. Egyre jelentősebb mennyiség keletkezik évről-évre. Amikor rákérdeztünk, annyi volt az információ, hogy ezeket majd egyszer valaki elszállítja és feldolgozza. Akkoriban annyit lehetett erről tudni,hogy a sima, mindenki által ismert elemek és a lítiumosak közötti különbség abból áll, hogy a sima elemeket egy kazánba bedobva, a hő hatására alkotóelemeire lehet bontani, a lítiumosokat azonban nem, mert azok fel fognak robbanni. Ezért az összes összegyűjtött elemet kézzel kell előbb szétválogatni és kiszedni a lítiumosokat. Ez bonyolult és nehézkes, ezért nem is mindenhol csinálják – helyette a ledepózás a megoldás, azaz betonba ágyazva, szivárgás-mentesítve állnak az elemek, minimum az idők végezetéig. Sajnos a lítiumos elemeket sehol sem gyűjtik külön. Mivel tokozásuk rozsdamentes acél, ezért a lebomlásuk nagyon hosszú időt tesz ki. A lebomlás során keletkező termékek károsíthatják környezetünket és a természetet is. Nem szabad tehát megelégedni a tárolással, meg kell kísérelni a bennük található anyagoknak a feldolgozásával a gazdaságba való visszajuttatását, hogy mint szekunder alapanyagokból újra értéket teremtsünk. A lítium elemek kezelésére – a kiválogatás után –már van erre specializálódott cég idehaza, de ott is depóznak. Ekkor támadt az a gondolatunk, hogy esetleg lehetne más, a számunkra is igen fontos környezetvédelmi elvek mentén működő megoldást találni. A kohómérnök cégtársunk ötlete szerint a lítium elemeket – szintén hőkiválasztással – ugyanis fel lehet dolgozni, újrahasznosítani. Ezeknek az elemeknek a kb. 60%-a nagy tisztaságú acél, a maradék pedig vegyesen lítium, mangán, kobalt és kevés műanyag. A kollégám összeállított erre egy kísérleti szerkezetet, lényegében tipikus garázsprojektként. Bedobtuk az elemeket és kijött a végén az acél, tehát működött az elképzelésünk, és tudtuk bizonyítani a legégetőbb kérdést: lehetséges szétválasztani a lítiumos gombelem alkotórészeit. Majd elkezdtük megnézni, csinált-e már valaki valami hasonlót a világban. Megbíztunk ezzel egy erre szakosodott ügyvédi irodát, az megkutatta a világ szabadalmi eljárásai és hivatalai között a mi ötletünket. Az elektromos autók akkumulátorainak kezelésére és újrahasznosítására nagyon sok szabadalmi kezdeményezés és megoldási javaslat létezik (főképp a gyártásban is érdekelt Dél-Koreában), de ilyesmit, mint a mi megoldásunk, nem találtak. A hazai Szabadalmi Hivatalból, ahol szintén nem találták a mi ötletünk párját, megkaptuk az ideiglenes védettséget, s jelenleg a szabadalom részletes elemzésénél, ismertetésénél tartunk, ez hosszú folyamat lehet.
–Gombelemet legfeljebb távirányítókban és órákban használunk, nem? Mekkora mennyiség keletkezik ezekből Európában évente?
–Csak becsléseink vannak: kb. 100-150 tonnányi lehet az éves mennyiség. Az unió által előírt begyűjtési arányokat sehol sem éri el, e területen Svájc jár az élen, de ott is 50 százalék alatt marad.
– Valóban megvalósítható a száz százalékos újrahasznosítás?
– Gyakorlatilag igen, 99,9 százalékát valóban újra fel lehet dolgozni. Van egy műanyag lapocska, ami a kohóban elég, de a többi összetevő földfém, amely kinyerhető és újrahasználható.
– Tagadhatatlanul látszik egy üzleti működés, mégsem volt megfelelő műszaki megoldás?
– A technológia változásával nyilván változik majd az igény is. Az elektromos kocsikban a lítium-ion akkumulátorokat valószínűleg idővel nikkel-kadmium akkumulátorokra cserélik majd le. Egyelőre persze a lítium az uralkodó – a fő lelőhelye egyébként ennek az anyagnak Bolíviában van. Az újrahasználásával a többi között eddig pont azért nem foglalkoztak, mert jelenleg még sokkal olcsóbb egy szegény, fejlődő országból megvásárolni az alapanyagot, mint Európában az újrahasznosításával foglalkozni.
– Mikor lehet ebből az egészből üzemszerű működés?
– Egy ilyen volumenű projekthez természetesen elengedhetetlen a forrásbevonás, így akkor tudunk lényegesen előre lépni, mikor sikerül befektetőt találnunk a már rendes, valóságos berendezés létrehozásához. (Riportalanyunkat a [email protected] címen találják meg az érdeklődők– a szerk.) A prototípus előkészítő, bontó és szeparáló egységből áll, ezekkel a szétválogatástól és tisztítástól indulva a szeparálásig és az újrahasznosításra történő előkészítésig minden elvégezhető. A mintegy 300-400 millió forintba kerülő szerkezet –elkészülte után– az üzemeltetési költségeket kitermeli és a feldolgozott anyag mennyiségétől függően termel nyereséget. A jelenlegi magyarországi viszonyok egy kb. 100 kg/órás kapacitás kialakítását teszik szükségessé, amely nem kívánja nagyméretű berendezések elkészítését. A feldolgozás megfelelő automatizálása esetén minimális szakképzetlen és szakképzett munkaerő jelenlétét igényli.
– Szoros együttműködést alakítottunk ki magyarországi lítiumelemet begyűjtő cégekkel, így a hazai anyagbeszerzés biztosított. A jelenlegi koncesszor MOL-lal is sikerült megállapodást kötnünk, e szerint 2023 közepétől az összes, általuk begyűjtött lítium elemet átadják nekünk feldolgozásra. Azon túl, hogy ezek így a körforgásban maradhatnak, az elkövetkezendő öt évben céljaink között szerepel hasonló együttműködés kialakítása minden európai ország begyűjtőivel, és a begyűjtött mennyiségtől függően az elemek ideszállításával vagy a szerkezetünk egy példányának odatelepítésével oldható meg a feldolgozás. Számításaink szerint 3-5 éven belül megtérülhet a berendezés ára, attól függően, mennyi alapanyagot tudunk Európából begyűjteni. Francia és német partnereinknek ez jó lehetőség – hogy egy egyszerű példával illusztráljam a folyamatot: ha 100 tonna gombelem érkezik és abból 60 tonna acél nyerhető ki, ekkora jó minőségű alapanyagot már szívesen fogadnak és vesznek át az öntödék is.
(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2023. februári számában jelent meg nyomtatásban.)
További hírek a kategóriából
