Gólyaoázist alakít ki egy cseh cég

Győztek a gólyák! – Így döntöttek a Raben Group 90 éves fennállása alkalmából szervezett ökoszavazáson részt vevő internethasználók. A csehországi gólyaoázis kialakításának terve gyűjtötte be a voksok több mint 43 százalékát, így ezt a projektet részesíti támogatásban a logisztikai vállalat. A megvalósítás jövőre kezdődik.

Három környezetvédelmi kezdeményezés, 62 napnyi versengés és több mint félmillió leadott szavazat – a Raben Group évfordulós eseménysorozatának részeként megszervezett Eco2Way túra utolsó szakasza igazán izgalmasan alakult. Az összesen 21, az emberi tevékenységek miatt nehéz helyzetbe került európai élőhely listáját a cégcsoport háromra szűkítette, és a döntést a közvéleményre bízta.

Szeptember 30. és november 30. között a vállalat ügyfelei, munkavállalói és valamennyi internethasználó naponta szavazhatott a három projekt valamelyikére: a Baden-Württemberg északi részén élő denevérek megóvására, az olaszországi tengerpartok víz alatti drónnal történő megtisztítására, illetve egy csehországi gólyaoázis létrehozására.

A nyertes projekt keretében vizes élőhelyeket és kis tavakat hoznak létre összesen mintegy 40 ezer négyzetméteren Dvůr Králové nad Labem térségében, ezzel néhány tucatról több száz egyedre növelve az évente itt élőforduló gólyapopulációt, illetve gyarapítva a vonulási útvonalakon lévő fészkek és pihenőhelyek számát.


Forrás: Raben Group
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!