A technológiai megoldásokra is igaz, hogy általában a legtriviálisabbak egyben a leghasznosabbak. Ritka a feltaláló vagy fejlesztőmérnök, aki a gyermek kíváncsiságával és sablonoktól mentes gondolkodásával tud megközelíteni egy megoldásra váró problémát. A 2015-ben alapított, melbourne-i székhelyű Relectrify mérnökei valószínűleg ilyenek, ugyanis olyan fejlett energiaszabályozási megoldást fejlesztettek ki, amely jelentősen növeli az akkumulátorok élettartamát, és számottevően csökkenti az energiatárolás költségeit. Mindezt egy primitíven egyszerű logikai megoldásra alapozva.
2022 végére több mint 27 millió elektromos járművet (EV) adtak el a világon, mindössze egyetlen évtized alatt. Ez már akkor is hihetetlenül nagy szám, ha ez az adat a két- és háromkerekű villanyhajtásúakat nem is vette számításba. Idén várhatóan több mint 13 millió tisztán elektromos jármű kerül a globális flottába, azaz év végére hozzávetőleg 40 millió EV gurul majd az utakon, miutána gyártók már az elektromos autók tömeggyártására összpontosítanak. Már ez önmagában hihetetlen nagyságrendű akkumulátor üzemeltetését feltételezi, és akkor még a megújuló energiaforrások hullámzó teljesítményét kiegyengető energiatárolási szükségletre nem is gondoltunk. A világ egyik legfontosabb kutatási-fejlesztési céljává vált az akkumulátorokkal kapcsolatos összes tevékenység.
Az EV-akkumulátorokat nem kell néhány évente kicserélni, mint a telefonokban, ahogy az a köztudatban egyelőre még nagyon is él. A legtöbb autógyártó ma már legalább 8 év garanciát ad az akkumulátorokra, vagy legalább hat számjegyű futásteljesítményre, attól függően, hogy melyik következik be előbb. Miután az akkumulátorok a járművekben végzett szolgálatuk végére értek, elkezdhetnek egy második életet is, helyhez kötött megoldásokban. Egyes akkumulátorcsomagok a tervezett élettartamuknál jóval korábban is bekerülhetnek a második életciklusos piacra (pl. balesetsorán megsérült járművekből), és újrahasznosíthatók például lakossági napelemes tárolásra.
A fejlett akkumulátor-irányítási rendszerekkel (BMS) és inverter-technológiákkal párosított, második életciklusú akkumulátorcellák olcsóbb, fenntarthatóbb helyhez kötött tárolási lehetőségeket kínálnak többféle felhasználásra is. Az ausztrál Relectrify ennek az ágazatnak az egyik vezető szereplője. A Relectrify szabadalmaztatott BMS+Inverter technológiája a hagyományos akkumulátorkezelő rendszereket és invertereket egyetlen elektronikai rendszerrel helyettesíti, amely lehetővé teszi az egyes cellák granuláris vezérlését, hogy közvetlenül az akkumulátorcsomagból a hálózatnak megfelelő váltakozó áramot (AC) termeljen. Vagyis a napelemek által termelt egyenáramot inverter nélkül képes lakossági felhasználásra alkalmassá tenni úgy, hogy mindeközben tárolja is azt.
A Relectrify alapjául szolgáló technológia személyre szabott elektronikai elrendezéseket és fejlett akkumulátorvezérlő algoritmusokat kombinál. Az így létrejövő elektronikus rendszer automatikusan optimalizálja az akkumulátorcsomagok számos elem szegmensének felhasználását, figyelembe véve azok degradációját is. Ez a kulcsa annak, hogy az erősebb szegmensekből további tárolókapacitást szabadítson fel, és maximalizálja a rendszer teljes teljesítményét. Vagyis innentől már nem a leggyengébb állapotú cella határozza meg a teljes akkumulátor maximális teljesítményét, akár egyenként lekapcsolhatók a gyenge vagy tönkrement cellák.
Az innováció lényege az, hogy teljesítményelektronikát helyeznek el minden egyes cellára, így be- és kikapcsolhatják a cellákat, vezérelhetik, és külön-külön kezelhetik azokat. Mivel valós időben mérik az egyes cellák hőmérsékletét és állapotát, időben észlelik a biztonságos működés veszélyeztetésének előjeleit, és lekapcsolják az adott cellát. Abban az esetben, amikor az egyes cellák meghibásodása már nem megelőzhető, azt a cellát áthidalják, így biztosítva a rendszer további működésének megbízhatóságát. Ezáltal akár 30 százalékkal meghosszabbítják az akkumulátorrendszer élettartamát.
A Relectrify nemrég jelentette be, hogy a szabadalmaztatott cellaszintű vezérlési technológiát alkalmazó ReVolve energiatároló terméke megszerezte a szigorú nemzetközi biztonsági szabványoknak és a speciális hálózati csatlakozási szabályoknak megfelelő tanúsítványt.
A ReVolve elnevezésű termék a RelectrifyBMS+Inverter technológiáját kilenc Nissan LEAF elektromos járműből származó akkumulátorcsomaggal kombinálja, így több mint 120 kWh energiát tárol. A tanúsítás világviszonylatban elsőként jelent kereskedelmi és ipari méretű, cellaszintű vezérlést alkalmazó tárolóterméket, amely a nemzetközileg elismert IEC szabványok szerinti tanúsítással rendelkezik. A ReVolve termék egyben az első olyan integrált helyhez kötött akkumulátoros energiatároló termék is, amely újrahasznosított, második életciklusú EV-akkumulátorokat használ, és amelyet Ausztráliában hálózati telepítésre tanúsítottak.
A Relectrify szerint technológiája forradalmasítja az akkumulátortárolást, akár harmadával növeli az akkumulátorok élettartamát, javítja a biztonságot, és a hagyományos akkumulátoros rendszerekhez képest akár 30 százalékkal csökkenti a teljesítményelektronikai költségeket. A technológia a lakossági, ipari és hálózati tárolási alkalmazásokban egyaránt használható, és már számos akkumulátortípusra – új lítium-ion cellákra, második élettartamú lítium-ion cellákra és nem lítiumos elektrokémiai elemekre –is alkalmazzák.
A BMS+Inverter technológiát már számos műszaki projektben használták és validálták, a többi között az American ElectricPower (AEP), a Counties Energy New Zealand, a Chubu Electric Japan és a Nissan esetében. A tanúsításokkal a vállalat bebizonyította, hogy technológiája biztonságosan és a szigorú globális technológiai szabványoknak megfelelően képes működni, egyértelmű utat nyitva az Európában és az Egyesült Államokban fellendülő energiatárolási piacokra. A Relectrify egy moduláris, 120 kWh kapacitású rendszert is kifejlesztett, amely használt elektromos járművek akkumulátoraiból készül, és kereskedelmi és ipari energiatárolási megoldásokat kínál. Minden egyes ReVolve 3 fázisú egység 400-480 V váltakozó áramú, hálózatnak megfelelő kimenetet biztosít, 120 kWh kapacitással és 36 kVA folyamatos teljesítménnyel. A Relectrify nemrégiben a Toyota Venturestől növekedési befektetést kapott, és a japán világóriásnak kifejezett célja a Relectrify BMS+Inverter technológiájának kiterjesztése az akkumulátor termékekbe, méghozzá globális szinten. A BMS+Inverter már működik, a többi között a Nissan North America és az American ElectricPower (AEP), az Egyesült Államok egyik vezető, több mint 5 millió fogyasztót számláló áramszolgáltatója által végzett kísérleti hálózati tárolási projektben is.