Eredetileg újrahasznosításban (azaz, ahogy a környezetvédelmi fogalmat angolul nálunk is meghonosították „recycling”-ban) gondolkodott Szőke Tibor kohómérnök, végül kiderült, ebben az esetben újrahasználás (azaz a „reuse”) a jobb, a környezetkímélőbb megoldás. Hogy miről van szó? Hát az alumínium dobozokról, amelyeket eredetileg egyszeri használatra gyártanak – üdítőkhöz, sörökhöz – csakhogy a fogyasztás után iszonyatos mennyiségű hulladék keletkezik, amit muszáj visszagyűjteni, újrahasznosítani, ha élhető bolygót akarunk. Elvégre 600 évbe telik, mire az alumínium lebomlik!
Szőke Tibor és társai – mérnökök, közgazdászok kis csapata – viszont inkább újra felhasználják a kiürített, épen maradt dobozokat: hiszen a kitisztított poharakba ital helyett sok minden más kerülhet. A feltalálót arról kérdeztük, mi adta ehhez az első pillanatra pofonegyszerűnek tűnő megoldáshoz az alapötletet?
– Manapság csak Magyarországon évi egymilliárd doboznyi alumínium hulladék keletkezik, ezért néhány éve azt kezdtük vizsgálni, hogyan lehetne itthon újrahasznosítani ezeket a visszagyűjtött dobozokat. Jelenleg Németországban vannak olyan nagy kapacitású üzemek, ahol az alumínium dobozokat más alumínium hulladéktól elválasztva beolvasztják. Rengeteg helyről (így Magyarországról is) sokat utazik oda az alumíniumszemét, hogy újra feldolgozzák. Az alumínium doboz különféle ötvözetek révén alakul ki: a pohár fala jól nyújtható anyagból készül, ám a teteje egy rideg ötvözet – ez ahhoz kell, hogy egyszerűen be lehessen törni, amikor kinyitjuk. Csak ezekben az olvasztóművekben van lehetőség arra, hogy az aludobozból újra doboz legyen, vagyis megvalósuljon a zárt körfolyamat. Ha más alumínium hulladékkal keverve használják fel az aludoboz hulladékot, az is újrahasznosítás, recycling ez is, de a valódi értelemben vett „körforgás” (az, hogy az anyagból újra alumínium üdítős doboz legyen) nem valósulhat meg, ráadásul a hulladék szállítása iszonyatos energiát emészt fel. A más hulladéktól elszeparált beolvasztás, az aludoboz újrahasznosítása ezért csak óriási méretekben gazdaságos – ez derült ki a számításainkból. Itthon hasonló beolvasztó üzemet tehát nem lehet működtetni. Ám ekkor felmerült, hogy az épen maradt, egyszer használatos dobozokat érdemes lenne még egyszer felhasználni, úgy, hogy az másféle anyagok csomagolására szolgálhasson. Ha ezek a dobozok újratölthetők, újra felhasználhatóak, akkor valóban csökkenthető az ökológiai lábnyom. Márpedig, ahogy mostanában a szélsőséges időjárás – a nyári forróság, a hatalmas esőzés – is mutatja, valamit tennünk kell az élhető környezetért. Így kezdtünk az újrahasznosítás (recycling) helyett az újrahasználatban (reuse) gondolkodni – mesélte Szőke Tibor.
Az Alubaba-projekt során tehát az épen maradt dobozokat visszagyűjtik, kimossák, fertőtlenítik, és újra megtöltik. Hogy mivel? Az kezdettől nyilvánvaló volt Szőke Tibor és csapata számára, hogy nem élelmiszer, nem ital kerül a kimosott alumínium dobozokba. Manapság öko-minősítésű, a környezetet nem károsító tisztítószerekhez, autósamponhoz, lebomló autós törlőkendőhöz szolgál csomagolóanyagnak, de ugyanígy kereskedelmi forgalomba hozható lenne benne a horgászcikktől kezdve a virágtápig a WC-olajon át sok minden, hiszen rengeteg dolog van még, amit a legkülönbözőbb cégek főleg műanyag flakonban árulnak.
Az első állomásig viszonylag gyorsan, egy év alatt eljutott a startup. Egy magyar befektető ugyanis szerencsére látott fantáziát a dologban, így készült el a kísérleti fejlesztésű gyártósor, majd újabb két év kellett, amíg kiküszöbölték az összes, menet közben felmerülő technikai problémát. Először is a dobozok tetejét ki kell vágni: kifejlesztettek ehhez egy speciális, teljesen automata gépet, amely az alsó peremig kikerekíti a megfelelő részt. Nem volt egyenes az út, mert közben kiderült, hogy ugyan a dobozok egységes standard alapján készülnek mindenütt, de a gyártók olykor milliméteres eltérésekkel dolgoznak – az apró különbség pedig olykor elegendő ahhoz, hogy megakassza a folyamatot. Végül eljutottak ahhoz a megoldáshoz, amely minden dobozon megfelelő méretű lyukat képes kivágni.
A mosás és fertőtlenítés ügye sem volt egyszerű, hiszen olyan automatizált eljárást kellett erre kidolgozni, amely alaposan megtisztítja a dobozokat, hiszen szennyezettségük igen eltérő lehet. Így jött létre a poharakat megfelelően kiáztató, tisztító gép, ami képes benyúlni a félliteres dobozba is, és jól kitakarítani, emellett persze, a szárítást is megoldja.
A harmadik, fontos lépés volt az automatikus feladósor kifejlesztése, majd a pohár lezárása – miután belekerült a megfelelő anyag (öko-tisztítószer, autósampon, lebomló textilből készült autós törlőkendő). Az ideális zárókupak megtalálása is okozott némi nehézséget. Végül a tejes dobozok recycling, visszagyűjthető, fehér polietilén kupakját vették alapul, mert ez volt a legkisebb, amit csak használnak. Sikerült elérni, hogy ez a gyártás során a megfelelő eszköz segítségével rákerüljön a doboz kivágott nyílására.
Ami a doboz lezárását illeti, további kísérletek folynak...
(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2021. augusztusi számában jelent meg. Teljes terjedelmében a lapszám megvásárlásával olvasható: https://digitalstand.hu/vasarlas/_kiadvany/_vasarlas/5760
További hírek a kategóriából
