Trump kampányígérete volt a cégeket sújtó adók csökkentése. De valamivel pótolni kell azt a bevételt, amitől az államkassza elesik. Az egyik lehetséges mód az üvegházgáz-emisszió megadóztatása. Utánanéztünk, mely országokban vezettek már be ilyen adónemet.
A republikánus párt kontrollálja az amerikai törvényhozás alsóházának számító képviselőházat, a szenátust és a Fehér Házat. Kézenfekvő hát, hogy be akarják tartani Trump ígéretét, amit tulajdonképpen a vállalkozói rétegnek és a multiknak tett, hiába kampányolt az átlagember megmentését ígérő szólamokkal. De mivel tömjék be a lyukakat, amik az állami költségvetésben keletkeznek? Az egyik lehetséges eszköz a karbonadó, amit a demokraták szívesen megszavaznának (csak éppen kisebbségben vannak).
Regresszív vagy progresszív?
A The New York Times úgy ítélte, hogy ez eléggé valószínűtlennek tűnik, s a New York Magazine újságírója is azt emelte ki, hogy „abszurdnak tűnne, ha pont egy ilyen adónemet vezetnének be egy olyan elnök alatt, aki tagadja, hogy a klímaváltozás emberi eredetű lenne, sőt még azokat a törvényeket sem tudja keresztülverekedni a törvényhozáson, amiket szeret”. De egyes demokrata párti képviselők úgy vélik, mégis van esély rá, hogy meg tudják szavaztatni velük a karbonadót.
A szenátusnak van egy olyan szabálya, hogy nem csökkenthetik az adókat úgy, hogy azzal növelik egy tízéves szakasz költségvetési deficitjét. Vagyis valahol egy új adónemet kell bevezetni (vagy valamelyik meglévőt emelni), hogy ellensúlyozzák az államkassza bevételkiesését, ami más adócsökkentésekből eredne.
Csakhogy a karbonadó egy dolog miatt nem egyezik a demokrata párti elvekkel: a középosztály költi jövedelme legnagyobb hányadát energiára (üzemanyag, áram), ezért a karbonadó őket sújtja a legjobban, az energiacégek ugyanis áthárítják a keletkező felárat a fogyasztókra. Hogy a középosztály terhelésével kedvezzenek a társasági adót fizető cégek egyébként is gazdag tulajdonosainak? Ez nem vág egybe a demokraták elveivel. De a demokraták ennél is jobban utálnák azt a lehetőséget, hogy büntetlenül (értsd: adózatlanul) szennyezzék a cégek a Földet, magyarázta a New York Magazine elemzése.
A demokraták mindig azt szeretik, ha az adók sávosak, vagyis a gazdagoknál magasabbak. Ez a progresszív adózás. A republikánusok hagyományosan a vállalatok kezére szeretnek játszani, ezért a regresszív adóztatást preferálják. Ahol a köznép viszi el a terheket, s a vállalatok mentesülnek valamelyest. Emögött az a logika, hogy így lehet serkenteni a gazdaságot. Ha minél kevesebb teher van a cégeken, többet tudnak termelni. (Igaz, hogy a vásárlóerő is csökken közben, de ez már Reagant sem érdekelte, nemhogy Trumpot.)
A demokraták most azért látnak esélyt a karbonadóra, mert a republikánusoknak talán tetszeni fog annak regresszív természete. Hogy nemcsak a cégek szívnak vele. Illetve elsősorban nem a cégek. Vagyis jól járnak a gazdagok (a cégtulajdonosok, a részvényesek stb.), ami mindig a politikai spektrum republikánus oldalának a célja volt.
Még az is lehet, hogy a kétpárti, konszenzusos megszavazása a karbonadónak kimenti a republikánusokat a népszerűségvesztés eshetősége alól. Ugyanakkor nem biztos, hogy olyan népszerűtlen lenne a dolog: az amerikai társadalom kétharmada már most is úgy véli, hogy a szennyezők túl keveset fizetnek.
Ha van karbonadó, az két teljesen eltérő okból lenne jó a két pártnak:
A The New York Times megkérdezte a Fehér Házat, mit gondol a kabinet az adónemről. A hivatalos válasz az volt, hogy nem kommentelnek olyasmit, ami nincs már javaslatként a szenátus előtt. Pedig a valóságban folyton ezt teszik. Főleg a Twitter-függő Trump. Tehát azt is ki lehet olvasni ebből a „no comment” alibiből, hogy egyesek Trump közelében azon a véleményen vannak, hogy kell a karbonadó. (Rex Tillerson külügyminiszter köztudottan támogatja a koncepciót, és ezt tette már előző pozíciójában, az Exxon vezérigazgatójaként is.)
Hiú remény a karbonadó? Hogy ebben a fura libikókában az előbb felvázolt megfontolások közül melyik kerekedik felül, az majd eldől. Ha nem is lesz karbonadó az USA-ban, felvilágosodottabb, haladóbb kormányok és országok azonban sorra jelentenek be olyan intézkedéseket, amelyek előnyös helyzetbe hozzák a megújulókat, és kedvezőtlen pozícióba a fosszilis energiahordozókat.
Kanada
A 2015 végén megválasztott liberális kormányfő, Justin Trudeau 2016 végén megállapodott Kanada 10 tartományából nyolccal, hogy 2018-ban bevezeti a karbonadót, mely az üvegházgázemisszió tonnánkénti árát 10 kanadai dollárban (7,94 USD, vagy 2037 forint) szabná meg, hogy elősegítse az ország légszennyezésének csökkenését a párizsi klímaegyezmény értelmében és a gazdaság átállását a megújulókra. A karbon tonnánkénti ára évente 10 dollárral nőne, s 2022-re elérné az 50 kanadai dollárt (39,75 USD vagy 10 186 forint)
Kanadának van a harmadik legnagyobb bizonyított olajkészlete, mely kitermelhető, ennek nagy része Alberta és Saskatchewan tartományokban húzódik meg a talajban. Manitoba és éppen Saskatchewan nem fogadta el a karbonadó ötletét, utóbbi kormányzója, Brad Wall azzal érvelt, hogy a karbon beárazása növeli majd az olajipari cégek költségeit, ami nem jó fejlemény a versenyképesség szempontjából éppen akkor, amikor Trump pont hogy csökkenteni akarja Amerikában az adókat. (De mint láttuk, az sem egy egyszerű képlet.)
A liberális párt által alakított kormányok hagyományosan mindig nagy vitában álltak az ország energiaforrásokban gazdag nyugati tartományaival az olajipar megadóztatása miatt. Ezért az ország nyugati részében alig nyertek mandátumot liberális párti színekben induló képviselők. Trudeauék győzelme ezt a hagyományt döntötte meg 2015-ben például Albertában. Veszélyt jelent a karbonadóra, hogy Albertában a két jobboldali párt összeolvad, s ha együttes erővel győznek a 2019-es választásokon, akkor Albertát kiléptetik az adó hatálya alól.
Svájc
Svájcban közvetlen demokráciát gyakorlnak, s az eget rengető politikai kérdésekben népszavazáson döntenek. Májusban referendumot tartottak az ország energiapolitikáját illetően. A szavazók 58,2 százaléka támogatta a megújuló energiákra való átállást. Az 2050-ös energiastratégia értelmében
A törvény kritikusai azt nehezményezték, hogy egy 4 fős családnak évi 3200 frankos (851 ezer forint) pluszköltséget jelentene a megújulók nagyobb mértékű használata (nem tudni, hogy ez alatt adófizetői frankokat értenek, vagy tényleges költést a saját pénzükből), miközben a szél- és napenergia szórványos, tehát nem lehet állandóan rá hagyatkozni. Ez növelné az ország külföldi energia iránti függőségét. (Svájc jelenleg sem képes önellátó lenni az áramfogyasztásban, s energiabehozatalra szorul.)
A fukusimai katasztrófa hatására Németország is a nukleáris erőművek fokozatos leállítása mellett döntött, Ausztria pedig már évtizedekkel ezelőtt betiltotta az atomenergiát.
Nem csak náluk
A következő országokban vezettek be karbonadót: Zimbabwe, Dél-afrikai Köztársaság, India, Japán, Dél-Kora, Ausztrália, Új-Zéland, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Hollandia, Svédország, Anglia, Norvégia, Svédország, Costa Rica, British Columbia, Alberta és Quebec tartományok (Kanada), Maryland, Colorado, Kalifornia (USA). Némelyik állam már elég régen megsarcolta a fosszilis energiahordozókat, Finnország és Norvégia például a ’90-es években, Németország 1999-ben, Dánia 2002-ben.
Forrás: Klíma Blog | Kép: Pexels
A republikánus párt kontrollálja az amerikai törvényhozás alsóházának számító képviselőházat, a szenátust és a Fehér Házat. Kézenfekvő hát, hogy be akarják tartani Trump ígéretét, amit tulajdonképpen a vállalkozói rétegnek és a multiknak tett, hiába kampányolt az átlagember megmentését ígérő szólamokkal. De mivel tömjék be a lyukakat, amik az állami költségvetésben keletkeznek? Az egyik lehetséges eszköz a karbonadó, amit a demokraták szívesen megszavaznának (csak éppen kisebbségben vannak).
Regresszív vagy progresszív?
A The New York Times úgy ítélte, hogy ez eléggé valószínűtlennek tűnik, s a New York Magazine újságírója is azt emelte ki, hogy „abszurdnak tűnne, ha pont egy ilyen adónemet vezetnének be egy olyan elnök alatt, aki tagadja, hogy a klímaváltozás emberi eredetű lenne, sőt még azokat a törvényeket sem tudja keresztülverekedni a törvényhozáson, amiket szeret”. De egyes demokrata párti képviselők úgy vélik, mégis van esély rá, hogy meg tudják szavaztatni velük a karbonadót.
A szenátusnak van egy olyan szabálya, hogy nem csökkenthetik az adókat úgy, hogy azzal növelik egy tízéves szakasz költségvetési deficitjét. Vagyis valahol egy új adónemet kell bevezetni (vagy valamelyik meglévőt emelni), hogy ellensúlyozzák az államkassza bevételkiesését, ami más adócsökkentésekből eredne.
Csakhogy a karbonadó egy dolog miatt nem egyezik a demokrata párti elvekkel: a középosztály költi jövedelme legnagyobb hányadát energiára (üzemanyag, áram), ezért a karbonadó őket sújtja a legjobban, az energiacégek ugyanis áthárítják a keletkező felárat a fogyasztókra. Hogy a középosztály terhelésével kedvezzenek a társasági adót fizető cégek egyébként is gazdag tulajdonosainak? Ez nem vág egybe a demokraták elveivel. De a demokraták ennél is jobban utálnák azt a lehetőséget, hogy büntetlenül (értsd: adózatlanul) szennyezzék a cégek a Földet, magyarázta a New York Magazine elemzése.
A demokraták mindig azt szeretik, ha az adók sávosak, vagyis a gazdagoknál magasabbak. Ez a progresszív adózás. A republikánusok hagyományosan a vállalatok kezére szeretnek játszani, ezért a regresszív adóztatást preferálják. Ahol a köznép viszi el a terheket, s a vállalatok mentesülnek valamelyest. Emögött az a logika, hogy így lehet serkenteni a gazdaságot. Ha minél kevesebb teher van a cégeken, többet tudnak termelni. (Igaz, hogy a vásárlóerő is csökken közben, de ez már Reagant sem érdekelte, nemhogy Trumpot.)
A demokraták most azért látnak esélyt a karbonadóra, mert a republikánusoknak talán tetszeni fog annak regresszív természete. Hogy nemcsak a cégek szívnak vele. Illetve elsősorban nem a cégek. Vagyis jól járnak a gazdagok (a cégtulajdonosok, a részvényesek stb.), ami mindig a politikai spektrum republikánus oldalának a célja volt.
Még az is lehet, hogy a kétpárti, konszenzusos megszavazása a karbonadónak kimenti a republikánusokat a népszerűségvesztés eshetősége alól. Ugyanakkor nem biztos, hogy olyan népszerűtlen lenne a dolog: az amerikai társadalom kétharmada már most is úgy véli, hogy a szennyezők túl keveset fizetnek.
Ha van karbonadó, az két teljesen eltérő okból lenne jó a két pártnak:
- Republikánusok: a karbonadó ellentételezi a bevételkiesést, tehát lehet csökkenteni a társasági adót.
- Demokraták: megmentjük a Földet.
A The New York Times megkérdezte a Fehér Házat, mit gondol a kabinet az adónemről. A hivatalos válasz az volt, hogy nem kommentelnek olyasmit, ami nincs már javaslatként a szenátus előtt. Pedig a valóságban folyton ezt teszik. Főleg a Twitter-függő Trump. Tehát azt is ki lehet olvasni ebből a „no comment” alibiből, hogy egyesek Trump közelében azon a véleményen vannak, hogy kell a karbonadó. (Rex Tillerson külügyminiszter köztudottan támogatja a koncepciót, és ezt tette már előző pozíciójában, az Exxon vezérigazgatójaként is.)
Hiú remény a karbonadó? Hogy ebben a fura libikókában az előbb felvázolt megfontolások közül melyik kerekedik felül, az majd eldől. Ha nem is lesz karbonadó az USA-ban, felvilágosodottabb, haladóbb kormányok és országok azonban sorra jelentenek be olyan intézkedéseket, amelyek előnyös helyzetbe hozzák a megújulókat, és kedvezőtlen pozícióba a fosszilis energiahordozókat.
Kanada
A 2015 végén megválasztott liberális kormányfő, Justin Trudeau 2016 végén megállapodott Kanada 10 tartományából nyolccal, hogy 2018-ban bevezeti a karbonadót, mely az üvegházgázemisszió tonnánkénti árát 10 kanadai dollárban (7,94 USD, vagy 2037 forint) szabná meg, hogy elősegítse az ország légszennyezésének csökkenését a párizsi klímaegyezmény értelmében és a gazdaság átállását a megújulókra. A karbon tonnánkénti ára évente 10 dollárral nőne, s 2022-re elérné az 50 kanadai dollárt (39,75 USD vagy 10 186 forint)
Kanadának van a harmadik legnagyobb bizonyított olajkészlete, mely kitermelhető, ennek nagy része Alberta és Saskatchewan tartományokban húzódik meg a talajban. Manitoba és éppen Saskatchewan nem fogadta el a karbonadó ötletét, utóbbi kormányzója, Brad Wall azzal érvelt, hogy a karbon beárazása növeli majd az olajipari cégek költségeit, ami nem jó fejlemény a versenyképesség szempontjából éppen akkor, amikor Trump pont hogy csökkenteni akarja Amerikában az adókat. (De mint láttuk, az sem egy egyszerű képlet.)
A liberális párt által alakított kormányok hagyományosan mindig nagy vitában álltak az ország energiaforrásokban gazdag nyugati tartományaival az olajipar megadóztatása miatt. Ezért az ország nyugati részében alig nyertek mandátumot liberális párti színekben induló képviselők. Trudeauék győzelme ezt a hagyományt döntötte meg 2015-ben például Albertában. Veszélyt jelent a karbonadóra, hogy Albertában a két jobboldali párt összeolvad, s ha együttes erővel győznek a 2019-es választásokon, akkor Albertát kiléptetik az adó hatálya alól.
Svájc
Svájcban közvetlen demokráciát gyakorlnak, s az eget rengető politikai kérdésekben népszavazáson döntenek. Májusban referendumot tartottak az ország energiapolitikáját illetően. A szavazók 58,2 százaléka támogatta a megújuló energiákra való átállást. Az 2050-ös energiastratégia értelmében
- 2035-re a jelenlegi négyszeresére növelik a szél- és napenergia arányát az energiamixben. (E kettő jelenleg mindössze 5 százalékot tesz ki, míg a vízenergia 60, az atomenergia 35 százalékot.)
- Ennek érdekében évi 40 frankos (10 647 forint) felárat rónak ki minden állampolgárra áramhálózathasználati díjként.
- Betiltják az új atomerőművek létesítését. (Az országnak 5 ilyen erőműve van, az egyiket 2019-ben vonják ki a forgalomból.)
- Állami pénzből 480 millió svájci frankot (azaz 497 millió dollárt) fordítanának a szél-, nap- és vízenergiai beruházások finanszírozására.
- További 450 millió frankot (466 millió dollár) fektetnének az épületek energiahatékonysági fejlesztéseire. A karbonadót is erre fordítják. A cél az épületek energiahasználatának 43 százalékos csökkentése 2035-re a 2000-es szinthez képest.
- A vízenergia előállítása költségesebb, mint ennek az energiafajtának a nagykereskedelmi ára. Ezért az energiacégek 120 millió frankos (124 millió dollár) állami ártámogatásban részesülnének évente.
A törvény kritikusai azt nehezményezték, hogy egy 4 fős családnak évi 3200 frankos (851 ezer forint) pluszköltséget jelentene a megújulók nagyobb mértékű használata (nem tudni, hogy ez alatt adófizetői frankokat értenek, vagy tényleges költést a saját pénzükből), miközben a szél- és napenergia szórványos, tehát nem lehet állandóan rá hagyatkozni. Ez növelné az ország külföldi energia iránti függőségét. (Svájc jelenleg sem képes önellátó lenni az áramfogyasztásban, s energiabehozatalra szorul.)
A fukusimai katasztrófa hatására Németország is a nukleáris erőművek fokozatos leállítása mellett döntött, Ausztria pedig már évtizedekkel ezelőtt betiltotta az atomenergiát.
Nem csak náluk
A következő országokban vezettek be karbonadót: Zimbabwe, Dél-afrikai Köztársaság, India, Japán, Dél-Kora, Ausztrália, Új-Zéland, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Hollandia, Svédország, Anglia, Norvégia, Svédország, Costa Rica, British Columbia, Alberta és Quebec tartományok (Kanada), Maryland, Colorado, Kalifornia (USA). Némelyik állam már elég régen megsarcolta a fosszilis energiahordozókat, Finnország és Norvégia például a ’90-es években, Németország 1999-ben, Dánia 2002-ben.
További hírek a kategóriából
Sziget: Idén még hangsúlyosabb lesz a környezettud...
Közzétéve 2016.08.16 15:12
NABI: Gázüzemű buszokkal hasznosítható lenne a dep...
Közzétéve 2016.08.17 14:44
Környezetszennyezés okozta jogsérelmek
Közzétéve 2016.09.26 09:02
