A hústermelés óriási tempóban nő világszerte, ökolábnyoma pedig nem csekély. Az állattenyésztés externáliái, kedvezőtlen környezeti hatásai azonban nincsenek beárazva a kész húsipari termékbe. Ezen változtatnának a zöldek.
A zöldek körében egyre erősödnek azok a hangok, melyek szerint az adórendszer jelenlegi formája nem foglalja magában kellőképpen a környezetvédelmi megfontolásokat. Már Bill Gates is megpengette, hogy ahelyett, hogy a vagyont adóztatnánk világszerte, a fogyasztást kellene.
A zöldek ezt azzal egészítik ki, hogy a legnagyobb környezeti tehertételt jelentő fogyasztást lenne célszerű adóval terhelni.
Húsintenzív világgazdaság
Nemrég arról esett szó, hogy energiafogyasztásuk mértéke szerint kellene erősebben vagy kevésbé megadóztatni az egyes polgárokat. Mert az energialábnyomunk ökolábnyomot is feltételez.
Jó pár éve tanakodnak azon a világgazdaság fenntarthatatlanságával foglalkozó közgazdászok és agronómusok, hogy a húsfogyasztás -pontosabban az állattenyésztés- túl nagy terheket ró az ökoszisztémákra.
Az Oxford University adatai szerint 1961 óta megötszöröződött a hústermelés. És ez csak tovább fog nőni a globális népesség gyarapodása révén.
Ahogy India és Kína középosztálya egyre biztosabb lábakon áll anyagilag, úgy tér át több százmillió ember a húsintenzív étrendre. Már jelenleg is Ázsia állítja elő a globális húsmennyiség 40-45 százalékát. 1961 óta e földrészen tizenötszörösére nőtt a hústermelés.
Húsadó, mint ökoadó
A húsos étrend természetesen nagyobb ökolábnyommal jár, mint a hússzegény étrend, mert a szarvasmarháknál például a kérődzés és a képződő ürülékmennyiség óriási metánkibocsátást jelent, a takarmány előállításához hatalmas termőföldterületeket kell művelés alá vonni, az állattenyésztés vízlábnyoma szintén nagy (túl sok vízfogyasztás jut egységnyi megtermelt kalóriára), s a húsipari feldolgozás is energiaigényes gyártási folyamat.
A Farm Animal Investment Risk and Return (FAIRR) Initiative új jelentést adott ki, melyben azt szorgalmazza, hogy a húsipar externáliáinak -negatív környezeti hatásainak- árát át kellene hárítani azokra, akik a leginkább felelnek ezért: a fogyasztókra, akik megveszik és megeszik a húst. Ezek az externáliák ugyanis nincsenek beleépítve a termékek, a kolbász, a gépsonká, a grillcsirke árába.
A jelentés pozitív előképekre és párhuzamokra is kitér. Három területen már elterjedtté vált világszerte a környezetszennyezés adóztatása:
Akkor hát miért ne rójanak ki a kormányok adót a húsra? A FAIRR szerint hatalmas összegek folyhatnának így be az államkasszákba, amit az egészségügyre költhetnének a kormányok.
A húsadó már közéleti vitatéma lett. Először a skandináv országok jutottak el oda, hogy lépjenek is valamit az ügyben. 2016-ban a Danish Council on Ethics a vöröshúsok megadóztatását javasolta ökolábnyom alapon. Svédországban a Zöld Párt vetette fel, hogy legyen klímaadó az élelmiszereken, s csomagolásukon legyenek feltüntetve adatok az ökolábnyomukról.
A FAO ellenérve
Az ENSZ Élelmiszer és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kereskedelemért és piacokért felelős igazgatója, Josef Scmidhuber ugyanakkor rossz ötletnek tartja a húsadót. Több okból.
Egyrészt a fogyasztók különféleképpen reagálnak az áremelésekre. Vannak akik adaptálódnak és lemondanak a megdrágult termékről (illetve ritkábban vagy kevesebbet vesznek belőle), és vannak, akik ugyanúgy fogyasztják tovább, ugyanolyan rendszerességgel és mennyiségben.
Másrészt azokban a térségekben, ahol szegénység és éhezés van, a hús beépítése az étrendbe kedvező változást jelent, mert javul a tápanyagbevitel. “Ha van marhahúsadó, kiket fogunk kiadóztatni a piacról? Azokat, akik szegények. Akiknek éppenséggel növelniük kellene a húsfogyasztásukat,” nyilatkozta Schmidhuber.
A szakember szerint a húsadó koncepciójára pontosan illik a “regresszív adó” kifejezés, mert pont egyes társadalmi rétegek felemelkedését gátolja.
A gazdagabb jóléti társadalmakban azonban életképes és hasznos megoldás lehet a húsfogyasztás adóztatása.
Forrás: Klíma Blog | Kép: Pexels
A zöldek körében egyre erősödnek azok a hangok, melyek szerint az adórendszer jelenlegi formája nem foglalja magában kellőképpen a környezetvédelmi megfontolásokat. Már Bill Gates is megpengette, hogy ahelyett, hogy a vagyont adóztatnánk világszerte, a fogyasztást kellene.
A zöldek ezt azzal egészítik ki, hogy a legnagyobb környezeti tehertételt jelentő fogyasztást lenne célszerű adóval terhelni.
Húsintenzív világgazdaság
Nemrég arról esett szó, hogy energiafogyasztásuk mértéke szerint kellene erősebben vagy kevésbé megadóztatni az egyes polgárokat. Mert az energialábnyomunk ökolábnyomot is feltételez.
Jó pár éve tanakodnak azon a világgazdaság fenntarthatatlanságával foglalkozó közgazdászok és agronómusok, hogy a húsfogyasztás -pontosabban az állattenyésztés- túl nagy terheket ró az ökoszisztémákra.
Az Oxford University adatai szerint 1961 óta megötszöröződött a hústermelés. És ez csak tovább fog nőni a globális népesség gyarapodása révén.
Ahogy India és Kína középosztálya egyre biztosabb lábakon áll anyagilag, úgy tér át több százmillió ember a húsintenzív étrendre. Már jelenleg is Ázsia állítja elő a globális húsmennyiség 40-45 százalékát. 1961 óta e földrészen tizenötszörösére nőtt a hústermelés.
Húsadó, mint ökoadó
A húsos étrend természetesen nagyobb ökolábnyommal jár, mint a hússzegény étrend, mert a szarvasmarháknál például a kérődzés és a képződő ürülékmennyiség óriási metánkibocsátást jelent, a takarmány előállításához hatalmas termőföldterületeket kell művelés alá vonni, az állattenyésztés vízlábnyoma szintén nagy (túl sok vízfogyasztás jut egységnyi megtermelt kalóriára), s a húsipari feldolgozás is energiaigényes gyártási folyamat.
A Farm Animal Investment Risk and Return (FAIRR) Initiative új jelentést adott ki, melyben azt szorgalmazza, hogy a húsipar externáliáinak -negatív környezeti hatásainak- árát át kellene hárítani azokra, akik a leginkább felelnek ezért: a fogyasztókra, akik megveszik és megeszik a húst. Ezek az externáliák ugyanis nincsenek beleépítve a termékek, a kolbász, a gépsonká, a grillcsirke árába.
A jelentés pozitív előképekre és párhuzamokra is kitér. Három területen már elterjedtté vált világszerte a környezetszennyezés adóztatása:
- 180 országban sújtja adónem a dohánytermékeket.
- 60 jogrendszerben lépett életbe valamilyen karbonadó rendszer, ami a légszennyezést, az üvegházgáz-kibocsátást bünteti.
- 25 országban adóztatják a cukorfogyasztást. (A cukrozott üdítőitalok adója és a chipsadó is idesorolandó.)
Akkor hát miért ne rójanak ki a kormányok adót a húsra? A FAIRR szerint hatalmas összegek folyhatnának így be az államkasszákba, amit az egészségügyre költhetnének a kormányok.
A húsadó már közéleti vitatéma lett. Először a skandináv országok jutottak el oda, hogy lépjenek is valamit az ügyben. 2016-ban a Danish Council on Ethics a vöröshúsok megadóztatását javasolta ökolábnyom alapon. Svédországban a Zöld Párt vetette fel, hogy legyen klímaadó az élelmiszereken, s csomagolásukon legyenek feltüntetve adatok az ökolábnyomukról.
A FAO ellenérve
Az ENSZ Élelmiszer és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kereskedelemért és piacokért felelős igazgatója, Josef Scmidhuber ugyanakkor rossz ötletnek tartja a húsadót. Több okból.
Egyrészt a fogyasztók különféleképpen reagálnak az áremelésekre. Vannak akik adaptálódnak és lemondanak a megdrágult termékről (illetve ritkábban vagy kevesebbet vesznek belőle), és vannak, akik ugyanúgy fogyasztják tovább, ugyanolyan rendszerességgel és mennyiségben.
Másrészt azokban a térségekben, ahol szegénység és éhezés van, a hús beépítése az étrendbe kedvező változást jelent, mert javul a tápanyagbevitel. “Ha van marhahúsadó, kiket fogunk kiadóztatni a piacról? Azokat, akik szegények. Akiknek éppenséggel növelniük kellene a húsfogyasztásukat,” nyilatkozta Schmidhuber.
A szakember szerint a húsadó koncepciójára pontosan illik a “regresszív adó” kifejezés, mert pont egyes társadalmi rétegek felemelkedését gátolja.
A gazdagabb jóléti társadalmakban azonban életképes és hasznos megoldás lehet a húsfogyasztás adóztatása.