Idén online lesznek az erdei iskolák is

Karanténhelyzetben is megrendeznek egy itthon sikeres programsorozatot, csak ezúttal online: erdeiiskola-sorozatot indítanak a weben az állami és magán erdőgazdaságok. A május 10-én, a Madarak és fák napján kezdődött széria első videójában a madarak és fák kapcsolatáról volt szó.

    A sorozat videói az erdőgazdaságok Facebook-oldalain és az Országos Erdészeti Egyesület Youtube-csatornáján lesznek elérhetők – közölte az Agrárminisztérium sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.     Mint írják, a rendhagyó erdei iskolai foglalkozások célja, hogy a gyerekek a jelenlegi helyzetben is részesülhessenek a természet tavaszi ébredésében, elsajátíthassák a környezettudatos gondolkodás alapjait, valamint segítséget nyújtsanak a pedagógusoknak a digitális oktatásban.     A sorozat első videójában a madarak és a fák kapcsolatát mutatja be a Pilisi Parkerdő Budakeszi Vadasparkjának erdőpedagógusa. A Madár konyha a fákon és a fák körül című foglalkozást vasárnap, a Madarak és fák napján tették közzé az Országos Erdészeti Egyesület Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/erdeszetiegyesulet/).     

A tervek szerint a tanév végéig naponta egy-egy, 15-20 perces online ismeretterjesztő anyagot megosztanak az interneten. Az erdőpedagógusok és erdészeti szakemberek által összeállított programban szó lesz többek között a nyomolvasásról és nyomkeresésről, gyógynövényismeretről, a fákról és az erdei vizek útjáról.     Megtanulhatnak a gyerekek papírból fecskét hajtogatni, megismerkedhetnek a madárgyűrűzéssel, valamint az év fájával és madarával. A videók mellett az erdőgazdaságok megoldandó feladatokat, rejtvényeket, egyéb erdei iskolai tartalmakat is feltöltenek a saját közösségi oldalukra.     Az erdőgazdálkodások Facebook-oldalain és Youtube-csatornáin keresztül az érdeklődők virtuálisan ellátogathatnak a környékük erdeibe is.     Az erdei iskolákat az erdőgazdaságok honosították meg Magyarországon, és ma már országszerte 40 intézményben évente több mint 100 ezer gyermeket oktatnak a természet tiszteletére.


Forrás: MTI|kép:Pixabay.com
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!