Különleges, egyedi táskáit, ékszereit látva az ember lányát elfogja a féktelen szerzésvágy. Ha pedig megtudja, hogy ezek a lenyűgözően szép, kézműves darabok papírhulladékból készültek, végképp jön a sárga irigység. Puskás Krisztina designer azonban egyáltalán nem tekint féltékenyen azokra, akik igyekeznek ellesni tőle az izgalmas kiegészítők készítésének módját, sőt, önzetlenül megosztja a fortélyokat bárkivel, aki jelentkezik hozzá egy-egy workshopra…
Puskás Krisztina életútjából talán sorsszerű, hogy ő maga papírtáskák és ékszerek designereként vált ismertté. Eredeti végzettsége szerint ugyanis hulladékkezelő technikus, azaz – ahogy ma nevezik – környezetvédelmi szakember. Aztán sokféle dologgal foglalkozott, mígnem évekkel később, designerként visszatalált ahhoz, ami iránt már tizenévesen is elköteleződött. Nyolc éve hulladékból teremt értéket, tetszetős használati tárgyakat. Azt mondja, a kézműves munkának nincs nálunk akkora becsülete, mint más országokban. Ahhoz, hogy ebből megélhessen valaki, sok év gyakorlatra, jól felépített üzleti tervre és támogató családra van szükség.
De miként is születik a papírhulladékból táska, pénztárca, neszesszer vagy éppen karkötő, nyaklánc, fülbevaló?
– A papírt téglalapokra vágjuk, felviszünk rá egy cellux-réteget, amitől vízhatlanná válik, majd hajtogatással kialakítunk a téglalapból egy négyzetet. Az így létrehozott négyzeteket egymásba fűzzük, a sor első és utolsó elemét összezárjuk, ezzel jön létre egy korona. A sorokat egymáshoz varrjuk, ennek nyomán alakul ki a forma, a „kaspó”, amiből aztán a táska vagy a neszesszer lesz – sorolja a lépéseket Krisztina, akit arról is faggatok: miféle papírból szeret dolgozni? Nos, bármilyenből. Azt mondja, nagyszerű érzés kiválasztani a színeket, megkomponálni az összhatást, és persze az is, hogy a szórólapból, a színes magazinból, a prospektusból, a maradék tapétából nem hulladék lesz – hanem hasznos és dekoratív tárgy. Nem lehet két egyformát létrehozni. Kivéve persze, ha egy vállalat elhatározza, hogy egyszínű molinóból rendel húsz tablet-tartót… Mindenféle papír jól használható: a tapétamaradék azért lehet izgalmas, mert ott olykor a papír struktúrája, felülete is változatos. A vízhatlanná tett papír egyébként a hajtogatástól válik igazán tartóssá – így aztán ezek a táskák éppen úgy bírják a strapát, mint egy bőrből készült darab.
Az biztos, a műhelye tele van papírral, a fiókokban ott sorakoznak a munkák, minden fiókban más-más fázisban, készültségben. A designer állítja, egyenesen boldogság számára, ha a tanítványai is belefeledkeznek a munkába, és átjárja őket az alkotás öröme. Workshopjain oktatta már a technikát a 9 éves kislánytól a 85 éves matrónáig, minden korosztálynak.
– Az édesanyám is azt kérdezte tőlem, mondd, miért jó az neked, ha kineveled a saját konkurenciádat? – nevet jóízűen Krisztina, amikor a workshopokról faggatom. – Nem én találtam föl a spanyolviaszt. Ez a technika nem titkos, az interneten is elleshető, én persze, kicsit magamhoz igazítottam, kialakítottam a saját stílusomat. Európában egyébként Dánia számít a technika bölcsőjének: ott már oktatják ezt a főiskolán. Magam is úgy gondolom, hogy az ember bármikor kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy kiesik a munkából, betegség miatt hetekig ágyhoz van kötve, vagy mondjuk úgy érzi, tétlenül telnek a napok, jólesne kikapcsolódásul valami szépet, maradandót létrehozni…
(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2020. februári számában jelent meg.)
További hírek a kategóriából
