Az ázsiai tulajdonú olajvállalatok – és végső soron az ázsiai-csendes-óceáni térség adófizető állampolgárai – az 1970-es és 1980-as években fúrt több tízezer olajkút leszerelése során akár 100 millió dolláros számlával is szembesülhetnek – áll a Wood Mackenzie friss tanulmányában.
Az infrastruktúra lebontásához hiányzik a megfelelő szakértelem a térségben, de az elöregedett eszközpark eltávolításának halasztása is súlyos kockázatokkal terhelt.
A számok megdöbbentőek. A térségben 35 ezer olajkút, több mint 2500 platform és 34 ezer mérföld csővezeték található Kína, Thaiföld, Indonézia, Malajzia és Ausztrália vizein. Az energetikai tanácsadó becslései szerint ez az infrastruktúra 7,5 millió tonna acélból áll, amelyeknél évtizedek óta fennáll a környezet szennyezésének kockázata. Az elavult létesítmények leszerelésének azonban itt nincs olyan kialakult gyakorlata, mint az Északi-tengeren és a Mexikói-öbölben.
Lebontani drága, meghagyni kockázatos
A Wood Mac elemzői arra figyelmeztetnek, ha nem megfelelően történik meg a létesítmények leszerelése az súlyos környezeti károkat okozhat egy olyan régióban, ahol több millió ember megélhetése függ a tengertől. Mivel a berendezések jóval túl vannak várható élettartamukon minden nappal nő ugyanakkor a potenciális hibák miatti problémák bekövetkezésének veszélye is – emelték ki a tanácsadó Bloombergnek nyilatkozó szakértői.
A problémát súlyosbítja, hogy Ausztrália és Tahiföld kivételével nincsenek szigorú szabályok a vállalatok kötelezettségeire. Raádásul az elöregedett infrastruktúra leszerelésére egy igen nehéz időszakban kerül sor, amikor 4 év nehezebb piaci körülményei után végre ismét nyereséget termelhetnének a szektorban tevékenykedő vállalatok.
Durván nőhetnek a költségek
Az nrgreport.com szerint az olajipari társaságoknak a kutak megnyitásakor általában el kell helyezniük letéti számlára akkora összeget, ami a létesítmények későbbi leszereléséhez elegendő forrást jelenthet. Ez azonban abban az időben, amikor ezeket a kutakat építették nem minden esetben történt meg. Az írás emlékeztetett mindemellett arra is, hogy sokszor még megfelelően szabályozott környezetben is előforul, hogy a leszerelési, kármentesítési költségek akár többszörösére rúg az alapokban rendelkezésre álló forrásoknak. A megállapítás alátámasztására a Bloomberg összeállítása a BP példáját hozta: a cégnek az előzetesen becsült 20 millió dollárhoz képest 200 millióba került az, hogy elhagyja a Mexiói-öblöt.
Lehetőség új üzletág kialakítására
A létesítmények leszerelése ugyanakkor lehetőséget jelenthet a térségben, ahol a feladat megoldására képes nagy ipari kapacitás áll rendelkezésre: egyebek mellett a szingapúri Keppel Corp. és a Sembcorp Marine – amelyek felépítették ezeket a platformokat. Kifejleszthető lenne az előregedett infrastruktúra lebontására kapacitás, amelyet aztán a későbbiekben a világ más részein is használni lehetne.
Forrás: Greenfo| Kép: Pexels
Az infrastruktúra lebontásához hiányzik a megfelelő szakértelem a térségben, de az elöregedett eszközpark eltávolításának halasztása is súlyos kockázatokkal terhelt.
A számok megdöbbentőek. A térségben 35 ezer olajkút, több mint 2500 platform és 34 ezer mérföld csővezeték található Kína, Thaiföld, Indonézia, Malajzia és Ausztrália vizein. Az energetikai tanácsadó becslései szerint ez az infrastruktúra 7,5 millió tonna acélból áll, amelyeknél évtizedek óta fennáll a környezet szennyezésének kockázata. Az elavult létesítmények leszerelésének azonban itt nincs olyan kialakult gyakorlata, mint az Északi-tengeren és a Mexikói-öbölben.
Lebontani drága, meghagyni kockázatos
A Wood Mac elemzői arra figyelmeztetnek, ha nem megfelelően történik meg a létesítmények leszerelése az súlyos környezeti károkat okozhat egy olyan régióban, ahol több millió ember megélhetése függ a tengertől. Mivel a berendezések jóval túl vannak várható élettartamukon minden nappal nő ugyanakkor a potenciális hibák miatti problémák bekövetkezésének veszélye is – emelték ki a tanácsadó Bloombergnek nyilatkozó szakértői.
A problémát súlyosbítja, hogy Ausztrália és Tahiföld kivételével nincsenek szigorú szabályok a vállalatok kötelezettségeire. Raádásul az elöregedett infrastruktúra leszerelésére egy igen nehéz időszakban kerül sor, amikor 4 év nehezebb piaci körülményei után végre ismét nyereséget termelhetnének a szektorban tevékenykedő vállalatok.
Durván nőhetnek a költségek
Az nrgreport.com szerint az olajipari társaságoknak a kutak megnyitásakor általában el kell helyezniük letéti számlára akkora összeget, ami a létesítmények későbbi leszereléséhez elegendő forrást jelenthet. Ez azonban abban az időben, amikor ezeket a kutakat építették nem minden esetben történt meg. Az írás emlékeztetett mindemellett arra is, hogy sokszor még megfelelően szabályozott környezetben is előforul, hogy a leszerelési, kármentesítési költségek akár többszörösére rúg az alapokban rendelkezésre álló forrásoknak. A megállapítás alátámasztására a Bloomberg összeállítása a BP példáját hozta: a cégnek az előzetesen becsült 20 millió dollárhoz képest 200 millióba került az, hogy elhagyja a Mexiói-öblöt.
Lehetőség új üzletág kialakítására
A létesítmények leszerelése ugyanakkor lehetőséget jelenthet a térségben, ahol a feladat megoldására képes nagy ipari kapacitás áll rendelkezésre: egyebek mellett a szingapúri Keppel Corp. és a Sembcorp Marine – amelyek felépítették ezeket a platformokat. Kifejleszthető lenne az előregedett infrastruktúra lebontására kapacitás, amelyet aztán a későbbiekben a világ más részein is használni lehetne.