Kategória: Környezetvédelem

Még csatlakozhatunk a Füst-Öl kampányhoz, az illegális téli hulladékégetés ellen

Becslések szerint évente 8-14 magyar állampolgár halálozik el a hazai légszennyezettséggel kapcsolatos betegségekben, utóbbiakért pedig nem kis részben felelős a téli időszakban megnövekedett szmog, amely a háztartásokban elégetett vegyes és veszélyes hulladékokból keletkező füstből is áll. A Jövő Öko-Nemzedéke Alapítvány ezért a téli szezonban felvilágosító kampányba kezdett és csatlakozókat vár. Magyarországon nem csak az illegális […]
Tovább...

2020 második hetének végére kinyírtuk a 200 millió éve létező kardorrú tokot

 A politikai támogatás hiánya, a hatályba lépés és a kivitelezés elmaradása miatt az ENSZ eddig nem érte el az ökoszisztémák védelmében kitűzött céljait. Ugyanakkor a cselekvésre sosem volt ilyen sürgető szükség: az ENSZ tavalyi – két évtized után első – jelentése a természet állapotáról megállapította, hogy egymillió növény- és állatfajt fenyeget kihalás, amiért minden tekintetben […]
Tovább...

Nem lehet behajtani reggel egy bécsi iskola elé, hogy kíméljék a gyerekeket egészségét

Bécs 14. kerületének egyik általános iskoláka elé tilos az iskolakezdés előtti fél órában autóval behajtani a gyerekek egészségének és biztonságának védelme érdekében- adta hírül a Wien zu Fuss. A Märzstraße-i Schulstraße-hez köthető egészségvédelmi projekt már négy iskolát érintett korábban is és jól működött. Az általános iskolák előtt az iskolai napokon történő 30 perces vezetési tilalom sikeres […]
Tovább...

Drága, kényelmetlen és ciki lehet majd a jövőben autózni

Egy friss kutatás szerint még akkor sem választják az emberek a tömegközlekedést vagy az autómegosztást, ha lehetőségük van rá, és könnyen elérhető. Az autózás visszaszorítására valószínűleg sokkal drasztikusabb lépéseket kell majd tenni, és drágábbá, kényelmetlenebbé tenni azt, hogy mindenki saját kocsival járjon minden nap. Annak ellenére, hogy tudjuk, a közlekedés még mindig az egyik legszennyezőbb […]
Tovább...

Karbonsemlegesség – megoldható 2050-ig?

„A különbség a telefüstölt szoba és a telefüstölt légkör között az, hogy az egyiket ki tudjuk szellőztetni, a másikat viszont nem. A légkörben – egyelőre – csak sűríteni tudjuk a füstöt, és ezzel egyre közelebb hozzuk az éghajlati katasztrófát. Ha el akarjuk kerülni az éghajlat drasztikus megváltozását, gyorsuló ütemben kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.” […]
Tovább...

Nem csak zöld iskola, zöld szálloda is van már itthon

A közelmúltban kihirdették az E.ON Energy Globe verseny hazai nyerteseit: a társaság hat kategóriában kereste az innovatív ötleteket. Az Épület és a Jövő Generációja nyerteseivel beszélgettünk.  „Két napelemes rendszer több elektromos energiát termel, mint amit a helyszínen összesen használunk. Ezzel a többlettel kompenzáljuk a cégautó kibocsátását is” – nyilatkozta a Zöld Ipar Magazinnak Lennard de […]
Tovább...

Íme a menü, amelyet a környezeti rombolások inspiráltak

Hogy tetszene pár gyorskötöző darab a pho levesedben? Vagy az olajjal – nem, nem olivaolajjal, hanem fűtőolajjal – meglocsolt rozé kacsamell? Igor Dobrowolski fiatal lengyel képzőművész ezeket képzelte el, majd alkotta egyfajta vizuális menüvé, a környezetrombolás tipikus hulladékait felhasználva. A street artisként is dolgozó Dobrowolski gyakran a társadalmi és környezeti traumákat, fájdalmakat és feszültségeket fejezi ki […]
Tovább...

A városi méhészeté a jövő?

Ha az ember Szigeti Ferenc Albert ljubljanai beszámolóját hallgatja, azon kapja magát, hogy legszívesebben összecsomagolna, és elindulna a szlovén fővárosba. Ljubljana korábban is barátságos hely volt, de néhány éve még élhetőbb lett: 2016-ban elnyerte az Európa zöld fővárosa címet. Sok összetevőn múlt, hogy ezt kiérdemelte, ennek csak egyik eleme az, amiről Szigeti Ferenc Albert terület- […]
Tovább...

Greenpeace-felmérés: a magyarok szerint szénerőművek helyett szélerőművek kellenének

A Greenpeace friss közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a magyarok túlnyomó többsége támogatja az olyan érdemi klímavédelmi intézkedéseket, mint a szélenergia újraengedélyezése, a szennyező energiák és járművek kivezetése, vagy a természettel összhangban működő ökológiai gazdálkodásból származó egészséges élelmiszerek áfacsökkentése. A Greenpeace az adatok alapján azt várja a kormánytól: 2020-tól álljon megújult erővel a klímaválság elleni […]
Tovább...

Az éghajlatváltozás már minden születendő gyermekre hatással lesz

Néhány hete publikálta a The Lancet azt az átfogó jelentését, amely 2019 klimatikus történéseinek viszonylatában vizsgálja a Föld lakosságának egészségügyi tényezőit és annak alakulását. A munkába – melyet a Lancet Visszaszámlálásnak neveztek el – 35 tudományos, a témával foglalkozó szervezet eredményeit vonták be. A The Lancet Countdown egy nemzetközi, szervezetközi szakmai-tudományos együttműködés, amely a klímaváltozás egészségügyi […]
Tovább...

TREND

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!