Kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál

Az akkumulátorgyártást érintő környezetvédelmi hatósági engedélyezéssel összefüggő szabályozás bevezetésekor még csak a „hagyományos” savas-ólom akkumulátorok léteztek. A lítium-ion akkumulátorok megjelenésével és egyre szélesebb körű elterjedésével elengedhetetlenné vált az azok gyártására, valamint az ahhoz kapcsolódó tevékenységekre vonatkozó környezetvédelmi engedélyezés felülvizsgálata és egységesítése, amely a tárca által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet elfogadásával valósulhat meg.

 Az akkumulátorgyártás jelenleg a vonatkozó kormányrendelet szerinti előzetes vizsgálatköteles tevékenység, azaz szükséges hozzá a környezetvédelmi hatóságnak a környezethasználattal járó tevékenység jelentős hatásáról szóló döntése. A környezetvédelmi hatóság az előzetes vizsgálati eljárás során dönti el, hogy a tervezett beruházásból származhatnak-e olyan jelentős környezeti hatások, amelyek miatt környezeti hatásvizsgálati eljárást kell lefolytatni. Az utóbbi időszakban számos esetben került sor környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatására, ez is alátámasztja az erre vonatkozó kötelezettség általános előírását.

 A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet tervezett módosítása alapján az új eljárások során egységesen valamennyi akkumulátortípus és részegységei (katód, anód, elektrolit, szeparátor fólia) gyártása, valamint hulladékainak előkezelése, hasznosítása környezeti hatásvizsgálatköteles tevékenységnek minősül. A javaslat kizárólag az akkumulátorgyártásra és azzal összefüggő tevékenységekre vonatkozik.

 


Forrás: Energiaügyi Minisztérium Sajtó

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!