Minden évszakban sétára invitál, nyáron hűst ad, tavasszal és ősszel a színeivel, télen (ha akad még hó) fehér frizurájával varázsol el. Az erdő a természet éke, ám nem csupán a látványa miatt. Gazdag élőhely, hatalmas gazdasági érték, és nagyban befolyásolja az emberek életminőségét is. Általa jobb a levegő, és a fából készült termékekre sem véletlenül mondjuk, hogy nemes, értékes anyagból készültek. Vigyáznunk kell tehát rá, saját jól felfogott érdekünkben…
Az erdővédelem, az észszerű, kíméletes erdőgazdálkodás egyik hazai szószólója, tevékeny résztvevője, elismert szakembere Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. Biológusként végzett 1999-ben, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kutatóként a természetes erdődinamikai folyamatokat vizsgálta, a többi között hegyvidéki bükkösök széldöntés utáni felújulását. A Soproni Egyetemen a tanítás mellett a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásának modellezésével foglalkozott. Munkája során számos őserdő-maradványt keresett fel, különösen Közép-Európában és az Egyesült Államokban. 2006 óta a WWF Magyarország erdőprogramjának vezetője. A civil szervezet kiemelten szorgalmazza a védett területeken található hazai erdők előremutatóbb kezelését, és ahol mód van rá, háborítatlan övezetek kialakítását.
– Néhány hónapja arról beszélt, hogy Magyarországon az erdőterület aránya 21 százalék, és ez bizony kevés. Történt, történik-e változás, hogy az ön által kívánatosnak tartott 27 százalékos arány felé közelítsünk? Van ehhez partner, mindenekelőtt állami jóindulat?
– Az európai országok többségében hazánkénál jóval magasabb az erdőterület aránya. Még a sűrűn lakott, hosszú történelmi múltú Olaszországban, Németországban vagy Franciaországban is meghaladja a 30 százalékot. A velünk szomszédos, ráadásul fátlan alpesi területekkel is rendelkező Szlovéniában, Ausztriában, Szlovákiában is több mint 40 százalék. Mindez azzal jár, hogy az ott élő embereknek több jut az erdők szolgáltatásaiból. A tiszta levegőből, kirándulóhelyekből, és természetesen faanyagból is. Az országon belüli regionális különbségeket is érdemes tekintetbe venni: vannak olyan megyéink, ahol 6-8 százaléknál is kevesebb az erdős terület. Az ott élőknek alig jut az erdők nyújtotta előnyökből – egy erdei sétáért például adott esetben órákig kell autózzanak.
– Nem szabad persze figyelmen kívül hagyni, hogy a történelmi Magyarország éléskamrája a síkvidék volt, ezért nagyobb arányban adták át a helyüket az erdők a szántóknak, legelőknek, gyümölcsösöknek. Sok gyengébb szántóra azonban ma már érdemesebb lenne újra erdőt – őshonos fafajokból álló erdőt – telepíteni. Mindez azért is fontos lenne, mert a XX. században nem az eredeti erdőtakaró helyreállításáért történt a legtöbb erőfeszítés; sok százezer hektárra kultúrerdők, ültetvények kerültek. Akácosok, nemes nyárasok, fenyvesek. Ezek, bár különböző minőségű faanyagot ugyan adnak, az élővilág megőrzése és a klíma javítása szempontjából viszont jóval kevésbé előnyös megoldást jelentenek. Az állam támogatja az új erdők létrehozását, ahogyan tette a múltban is; ám az ösztönzők sem mennyiségi, sem minőségi szempontból nem látszanak elégségesnek. Hiába szerepel a nemzeti erdőstratégiában az ország erdőterületének megemelése 27 százalékra, ez jelenleg olyan lassú tempóban történik, hogy ha így marad, több száz év alatt sem érjük el a kitűzött célt. Olyan támogatási rendszerekre lenne szükség – erre az európai uniós források bőven nyújtanának keretet –, amelyek egyértelműen érdekeltté tennék a gazdálkodókat az ország erdeinek helyreállítására.
– Számomra megdöbbentő, hogy védett, sőt fokozottan védett területeken is lehet fakitermelést végezni. Pótolják ezeken a helyeken a kipusztított fákat, és ha igen, őshonos fajokkal vagy olyanokkal, amik éppen akadnak? Miért olyan fontos a magterületek védelme?
– A fakitermelés volt előbb. Védelem alá a legtöbb erdőterület csak jóval a II. világháború után került, és kezdetben szó sem volt arról, hogy a természetvédelmi oltalom a fakitermelés felfüggesztését is maga után vonhatná. Mivel Magyarországon az erdők 20 százaléka védett, az európai Natura 2000 hálózathoz pedig 40 százalékuk tartozik, nem is lenne gazdasági szempontból életszerű, hogy ezen a hatalmas területen ne történjen erdőgazdálkodás. Bár az utóbbi években – elsősorban a hegyvidékek fokozottan védett erdeiben – már előfordul, hogy nincs rendszeres fahasználat, azért a védett erdők döntő részén még ma is van. A kitermelt erdőket a törvény előírásainak megfelelően fel kell újítani, lehetőség szerint a tájra jellemző, őshonos fafajokkal. Nincs tehát arról szó, hogy védett területeken eltűnnének az erdők; az viszont gyakori, hogy az addig ott álló 120 éves tölgyes vagy bükkös helyén a következő évben egy vágásterület húzódik. Álláspontunk szerint a védett és fokozottan védett állami erdők egy részét – különösen a nemzeti parkok belső területein lévőket, vagy a különleges alföldi erdőmaradványokat – meg kellene kímélni a rendszeres fakitermeléstől. Erre hívtuk fel a figyelmet 2019-ben, a Bükki Nemzeti Park közepén lévő Tarkő mellett kivágott, 180 éves erdő kapcsán. A nemzetközi természetvédelmi gyakorlat is ebbe az irányba mutat: a védett területeken, egy úgynevezett övezeti rendszer részeként gyakran alakítanak ki olyan „magterületet”, ahol az erdő háborítatlanul marad, lényegében vadonként, önszabályozó módon működik. Ezek az erdők adhatnak otthont az olyan rejtőzködve élő, ritka állatoknak is, mint az eurázsiai hiúz, a fehérhátú harkály, fekete gólya, siketfajd. Erdős magterületek találhatók a környező országokban is, például a Magas-Tátrában, vagy a Plitvicei-tavak nemzeti parkokban. Fontos megjegyezni, hogy ezek a magterületek, vadonok, nincsenek elzárva a látogatóktól; jelzett gyalogutakon sok esetben megközelíthetők.
– Van, ami fontos és van, ami kevésbé? Arra gondolok, hogy a köztársasági elnök gondolatait is mintha elsősorban a víz töltené ki. Az árvízvédelem is fontosabbnak tűnik, mint minden más. Az erdő mintha másodlagos lenne. Lehet a kettőt szembeállítani, külön kezelni? Mit lehet ez ellen tenni?
– Sajnos, az erdők állapotának javítása nem kap elég hangsúlyt a különféle stratégiákban. Világszerte sokan állítják, hogy a természeti rendszerek megmentésére a 24. órában vagyunk, az erdőkre ugyanakkor Magyarországon még mindig leginkább nyersanyagforrásként tekintünk. Pedig, ha az erdők jobb állapotba kerülnek, az megnöveli a társadalom esélyét arra, hogy még évtizedek múlva is élhető környezet vegyen bennünket körül. Utalnék ismét a levegő és a víz tisztaságára, az élővilág fennmaradására, az életminőségünk szempontjából fontos kikapcsolódási lehetőségekre, de persze magára a fára is. Ráadásul az erdők helyreállítása relatíve olcsón kivitelezhető, különösen, ha az épített infrastruktúra költségeivel vetjük össze. Sajnálatos valóban, hogy az árvízvédelem jelenlegi koncepciói nem igazán kímélik a folyókat kísérő erdőket. Holott az árvíz gyors levezetése helyett – hiszen emiatt vágják ki sok helyen az ártéri erdőket –, más módszerek is elképzelhetők a veszély elhárítására. A víz kiengedése például a mélyártér egyes részein a folyók melletti mezőgazdasági területek vízellátását is segítené. Némileg abszurd helyzet alakult ki mára, hiszen az éltető folyók melletti tájak gyakran szenvednek az aszály következményeitől.
– Az előbbit azért is kérdeztem, mert mintha azt hallottam volna, hogy az erdő, a fairtás elsivatagosítja, szárazzá teszi a környezetet, a földet. Így van ez?
– Összetett kérdésről van szó. Az erdők kiirtása ronthatja a terület éghajlatát, és ennek következtében előfordulhat a további szárazodás. Az Amazonas-medence hatalmas őserdeinek pusztítása a modellezések szerint idővel a maradék erdő szavannává alakulását is jelentheti. Más esetekben ugyanakkor előfordulhat, hogy az eleve száraz területek „erőszakos” erdősítése is károkat okoz. A fák a talajnedvesség maradékát is elpárologtathatják.
– Ha már itt tartunk, hazánkban az Alföld is meglehetősen száraz régiónak számít. Ott milyen esélyei és előnyei lehetnek az erdősítésnek? Tényleg drámai arrafelé a helyzet, ahogy erről nemrég beszélt?
– Magyarországon sem előnyös erdőket telepíteni például a Kiskunság száraz homoki gyepjeire, bár a múltban sajnos ez gyakorta előfordult. Szerencsére éppen elég erdősíthető terület van az országban, ahol ez a probléma egyelőre nem áll fenn, és ahol nagy szükség lenne új erdők létrehozására. Bár a Dunántúl erre jobb példa, de az Alföldön is sok olyan régió található, ahol az erdők telepítését nem nehezítik az éghajlattal vagy a talajjal kapcsolatos körülmények. Drámainak nem is az erdők telepítésének kihívásait gondolnám, hanem a síkvidékekre jellemző jelenlegi természeti állapotokat. Többnyire tájidegen fafajokból álló kultúrerdők, faültetvények jellemzik ezeket a területeket, miközben az eredeti alföldi erdőkből alig maradt. A tölgyesek például annyira megfogyatkoztak, hogy külön néven szerepelnek a térképen: Újszentmargitai-erdő, Dédai-erdő, Kunpeszéri Tilos-erdő stb. Az árterek egykor hatalmas erdőségeiből is alig maradt természetvédelmi szempontból kiemelkedő értékű; sőt még idős állományokat is alig találunk. Ami megmaradt a folyószabályozások után, azoknak egy része is fűrész alá kerül napjaink „ártérrendezési” projektjeinek során, ahogy láttuk ezt tavaly, a Tiszaug melletti idős, védett nyárfás kapcsán.
– Civilek, különböző szervezetek időről időre faültetésbe kezdenek, akciókat hirdetnek. Ez nyilván dicséretes. Szakmailag hogyan ítélhetők meg ezek a kezdeményezések? Látjuk mi a fá(k)tól az erdőt?
– Úgy vélem, hogy ezek a kezdeményezések hasznosak, mivel a résztvevők szemlélete éppúgy változik közben, mint azoké a döntéshozóké, akik adott esetben komolyabb forrásokat is tudnának biztosítani a fák ültetésére, erdők telepítésére. Ha az ültetők „mögött” van egy szakmai felügyelő csapat, akkor értékes zöldfelületek jöhetnek létre a munkájuk során.
– Jól tudom, hogy a klasszikus erdők aránya hazánkban csak 10 százalék? Ha ez így van, mit lehet tenni? Mert sejtésem szerint egy-egy ilyen erdő kialakulása nem is évtizedekben, hanem századokban mérhető…
– Valóban, az őshonos fafajú „igazi” erdők aránya körülbelül ennyi. Beszéltünk korábban a támogatási rendszerekről. Úgy gondolom, hogy ezeknek az átalakításával, és több forrás biztosításával lehetne elérni, hogy az igazi, természetes erdők aránya növekedjen, ne csak az idegenhonos ültetvényeké.
– Elégedetten duruzsol a cserépkályha, pattog a tűz a kandallóban. Andalító, miközben az otthoniak kavargatják a teát a csészékben. Mint egy hamisítatlan angol filmben. Csakhogy közben áramlik a szén a levegőbe, az a szén, amelyet a fáknak, erdőknek kell megkötnie. Mekkora ez a veszély?
– Kétségtelen, hogy túl sok fát égetünk. A fa sokkal rosszabb hatásfokkal ég, mint a szén, ezért esetenként még rosszabb választás. A légkörbe kerülő szén megkötésére és tárolására az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ha hagyjuk, hogy az erdőkben „gyűljön fel”. Ehhez nemcsak az igazi, természetes, és ezért jó széntároló kapacitású erdők területét kell növelni, hanem hagyni kell azokat megöregedni. Akkor érik el ugyanis a tárolóképességük csúcsát. Ha az erdőket folyamatosan vágjuk, majd elégetjük, az értelemszerűen kevésbé célravezető.
– Az erdő nem csak fák tömege, hanem élőhely is. Az erdőirtás, fakitermelés nyilván veszélyezteti az ott élő állatok életesélyeit is. Riasztó példákat hallani a világ minden részéről. Mifelénk is ugyanez történik?
– A trópusi területek fajgazdagsága legendás. Ha ott pusztítjuk el az erdőket, annak hatványozottan károsak a következményei – természetvédelmi szempontból is. Ugyanakkor Európában sem idilli a helyzet. Hiába növekszik a kontinens erdőterülete, az intenzív erdőgazdálkodás miatt szinte mindenhol csökken a biológiai sokféleség, és számos, erdőben élő növény- és állatfaj megritkul, veszélybe kerül. Még az olyan, erdőben gazdag országokban is, mint Finnország. Ki hinné, hogy az európai őserdőket – ahol még soha nem volt fakitermelés – több országban még mindig veszély fenyegeti. Magyarországon az eddig megbeszéltek szerint nem túl kedvező a helyzet, ugyanakkor könnyen javítható lenne.
– De mi van velünk, emberekkel? Élni kell, újabb és újabb művelhető területek kellenek a mezőgazdaságnak, iparnak. Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt, hogy mi is jóllakjunk és az erdő is megmaradjon?
– Európában, és azon belül hazánkban aligha kellhet több terület a mezőgazdaságnak. Nem is stratégiai cél a bővítés, így van lehetőség az erdők területének néhány százalékos növelésére. Legalább ennyire lényeges, hogy a meglévő erdők állapota javuljon. Ahogyan korábban beszéltünk róla, egy részüket ki kellene vonni a fakitermelésből, hogy teljes mértékben érvényre juthasson a természet működése, ami végül a „teljes gyógyulásukat” eredményezi. Csak így lehet jobb életünk nekünk, embereknek is a jövő Kárpát-medencéjében. A javak még nagyobb ütemű felhasználása, netán teljes felélése nem járható út többé.
További hírek a kategóriából
