Székesfehérváron tárgyalt július 8-án a spanyol székhelyű Európai Szúnyogirtó Szövetség (EMCA) elnöke, aki egyben egy biológiai védekezésre szakosodott cég vezetője is. A vállalat új helyszínt keres éppen a közép-kelet-európai gyártóüzemének, Székesfehérvár is szóba került.
Az Európai Unió és a WHO által támogatott és bevizsgált biológiai szúnyogirtó szert gyártó vállalat, a Lokimica Laboratories képviselőivel tárgyalt Székesfehérvár alpolgármestere, Lehrner Zsolt, számol be róla a fehérvári önkormányzat kommunikációs központja.
A találkozó kapcsán a vállalat ügyvezetője, Dr. Rubén Bueno Maré ismertette a cég által kifejlesztett védekező technológia lényegét, és szó volt egy lehetséges, új közép-kelet-európai gyártó- és kutatóközpont alapításáról is, amelyet a vállalat esetleg Székesfehérváron képzel el.
A cég képviselője, Dr. Rubén Bueno Maré, aki egyben az Európai Szúnyogirtó Szövetség (EMCA) elnöke is, elmondta: azzal a szándékkal jöttek Székesfehérvárra, hogy a környezetbarát, biológiai szúnyogirtásban szerzett évtizedes tapasztalatukat megosszák a város vezetőségével. „20 éve már, hogy Spanyolország védett vizes élőhelyein, a városok közelében ezt a típusú biológiai irtást használjuk, amelyet azóta Franciaországban, Olaszországban és Afrika több országában is alkalmazunk. A módszer, amit mi használunk, egy baktériumnak köszönhető, amelyet a földből nyerünk, és ami biológiai szúnyogkontrollt tesz lehetővé, úgy, hogy csak és kizárólag a csípőszúnyog-lárvákra hat. Így tudjuk elkerülni azt, hogy kifejlett szúnyogok legyenek, amelyek a városokban problémát okoznak.” – kezdte gondolatait az ügyvezető, aki kiemelte, hogy azért találkoznak magyar kutatókkal – például a Pécsi Tudományegyetem egyik kutatócsoportjával – és környezetvédelmi szakemberekkel, akik ismerik a saját városaikat, hogy a baktérium alkalmazásának pontos helyét és idejét velük együtt tudják meghatározni.