Már a jövő marketingeseit is a fenntarthatóság alapján keresik

Egyedülálló szakmai díjat hirdet a Magyar Marketing Szövetség: céljuk, hogy  zsűrijük minden évben egy társadalmilag is kiemelten fontos témában találja meg a legjobb kampányterveket, kreatív koncepciókat, valamint a megvalósításra alkalmas márkaaktivitásokat. Idén fentarthatósági vállalati briefek mentén született pályamunkákat várnak.

A marketing legfontosabb feladata a gazdaság motorizálása, amely fenntartható és innovatív megoldásokat követel, mindebben kiemelt szerep hárul a jövő marketingeseire. A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) ezért életre hívta a Marketing Talent Award-ot, amelynek társalapítói a HEINEKEN Hungária Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt., kiemelt támogatója pedig a Provident Pénzügyi Zrt.

Az egyedülálló díj célja egyrészt, hogy a fiatal tehetségek és a márkák közötti párbeszéd kialakulásával egy szemléletformáló folyamat induljon útjára, másrészt, hogy minden évben egy társadalmilag is kiemelten fontos témában találják meg a legjobbakat. Idén fenntarthatósági vállalati briefek mentén született pályamunkákat vár a zsűri, július 30-ig. A legjobban szereplők között két fődíj és egy különdíj talál gazdára.


Forrás: Heineken Sajtó
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!