Földünk felületének 70 százalékát víz fedi, amely óriási energiamennyiséget rejt. Megfelelő technikával évente 80 000 terrawattóra áramot lehetne onnan nyerni – a világ fogyasztásának négyszeresét. A „kék energia” kinyerése azonban még csak kísérleti szakaszban van.
Az óceánokból való áramtermelés sok alapelve régóta ismert. Az első ilyen erőművet 1966-ban, az Atlanti-óceán francia partján, a Rance folyó torkolatánál építették fel. Minden dagály 720 millió köbméter vizet nyom át a turbinákon, a rendszer évente 500 gigawatt áramot termel, ami 150 000 háztartás fogyasztását fedezi.
Bár az ilyen erőművek nem bocsátanak ki semmiféle szennyezést, mégis nagy hatással vannak a környezetre: módosul a vízmozgás, aminek következtében felborulnak az ökorendszerek, kiszáradnak területek. A jövő útját ezért nem az öblökbe, folyótorkolatokba bebetonozott erőművek jelenthetik, hanem azok, amelyeket a nyílt tengeren helyeznek el. Hasonlítanak a szélenergiát hasznosító, nagy csavarokkal dolgozó rendszerekhez, de a vízben állnak. A Seaflow nevű elsőt 2003-ban adták át a brit partok közelében. A technika egyszerű, de ennek is megvannak a hátulütői: az építés költséges, és a sós tengervíz kikezdi a rotorokat. A környezetvédők emellett arra figyelmeztetnek, hogy a forgó szárnyak rengeteg halat pusztítanak el.
Mindezek a hátrányok nem találhatók meg a hullámerőműveknél. Nagy, rögzített csőrendszerekről van szó, bennük hidraulikus pumpákkal, amelyek a hullámok keltette energiával generátorokat hajtanak meg. Az áramot a tenger fenekén nyugvó vezeték továbbítja a partra. Hullámerőművek prototípusait az elmúlt években többek között a portugál és a skót partoknál helyezték üzembe. Problémájuk, hogy a 150 méter hosszú acélszerkezetek nem állnak ellen az alkalmanként fellépő óriás hullámoknak.
Sokat ígérnek viszont az óceánok hőenergiája átalakításán alapuló rendszerek. A vizek felső, meleg és az alsó rétegek hideg hőmérséklete közötti különbséget használják itt fel úgy, hogy zárt rendszerben nyomás alatt álló gázt elpárologtatnak, majd ismét kondenzálnak. A párologtatásnál keletkező energia áramtermelő turbinát hajt meg. A rendszer annál hatékonyabban működik, minél nagyobb a különbség a tenger felszínének és mélyebb rétegeinek hőmérséklete között. Így legjobb alkalmazási területük a trópusi vidékek, ahol a víz felszíne egész éven át meleg.
Az eddig legnagyobb kísérleti rendszert Hawaiiban építették ki. Hatékonyságukhoz szükséges, hogy az ilyen berendezések – az olajtermelő tornyokhoz hasonlóan – a nyílt tengeren álljanak. Ez viszont költségessé teszi az üzemeltetést, és gondot jelentenek a heves trópusi viharok. Elméletben ezen a módon a világ teljes energiaszükségletét fedezni lehetne.
Közelebbi megoldást ígér a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói által kidolgozott eljárás. Ennél a tengervizet elektrolízissel hidrogénre és oxigénre bontják, s a hidrogén ismeretesen a jövő egyik, már autókban is alkalmazott energiahordozója. Az eljárás problémája, hogy előbb a tengervizet tisztítani kell, mert a só gyorsan tönkreteszi az elektródákat. Most ezt azok burkolásával gátolják.
További hírek a kategóriából
