Dr. Buda Lorina közgazdász, fenntarthatósági szakértő. Miközben makrogazdasági témában írta a doktoriját, egyre jobban szembesült azzal, hogy közben pusztul körülötte a világ, így valószínűleg nem igen lesz hol alkalmazni a makromodelleket. Ezért üzleti fenntarthatóság szakon tanult tovább Cambridge-ben azzal a céllal, hogy Magyarországon a vállalati szférában tevékenykedik. Utóbbi nem valósult meg végül, Lorina azonban teljes lendülettel tanít és tart előadásokat és tréningeket a környezetvédelemről, a felelős hulladékgazdálkodásról és a fogyasztáscsökkentésről. A Kutatók Éjszakája idei programjaihoz kapcsolódóan a mikroműanyagok hatásairól beszélt szép számú hallgatóságának. A ZIP is ennek apropóján kereste meg.

-Kutatásai kapcsán sokat foglalkozott geopolitikai kérdésekkel is.

-Ezek ma elválaszthatatlanok a környezeti témáktól. A geopolitika alapvetően be van építve minden egyes előadásomba, így beszélek a mikroműanyagokról, hiszen a világgazdasági szerep, a kapitalizmus alappillérét jelentő fogyasztói társadalom ugyanis nem tudott volna ekkorára nőni, ha nincs maga az anyag.

-A műanyagkérdésben geopolitikai szempontok valóban ritkán kerülnek terítékre. Az egész műanyagtéma alulpezentáltságát talán az is mutatja, hogy az Ön előadását is befogadó tudományos országos sorozaton belül mindösszesen 6 esemény foglalkozott a műanyaggal, abból is három inkább csak más anyagokkal kontextusban és nem kritikailag. Erről mit gondol?

-A műanyag 1907 óta van velünk, s azt már a 70-es évek óta tudták, hogy valamikor, szemétként majd gondot fog okozni, de környezetkárosító hatásainak vizsgálata sokkal később kezdődött, kb. az elmúlt 20 évet öleli fel. Szupermenő anyagból mára így démonizált dologgá vált 2025-re. Ha az eddig hulladékká vált műanyagot el akarnánk ásni, akkor egy London nagyságú és tíz méter mély gödörbe tudnánk csak eltemetni ekkora mennyiséget… Nagyon fontos, hogy a műanyag alapvetően nem rossz, nagyon sok dolog van körülöttünk – a mosógéptől az autók műszerfalán át a mikrobiológiában használt orvostechnikai eszközökig -, amely nélkül meglehetősen nehéz lenne elképzelnünk az életünket. A valós probléma az egyszerhasználatos műanyagokkal van. Nagyon fontos, hogy legyen globális szabályozás – ez a terület még mindig igen lassan alakul, de mivel ekkora problémával állunk szemben (460 millió tonna műanyagot gyártanak globálisan, ez jövőre már 600 millió tonna lesz, 2040-re egymillió tonnát gyártunk évente, miközben az összes legyártott műanyag hatvan százaléka a kukában végzi), ez a terület kikerülhetetlen. Mivel ez a folyamat ennyire lassan halad, szükség van lokális szabályozásra is – ez nem csak országos lehet. Mondok egy példát: Kenyában az egész ország területéről ki van tiltva a műanyag zacskó, effektíve elveszik és büntetnek érte, természetesen van alternatív csomagolóanyag. És vannak regionális szabályozások is, például Chilében. Patagónia időjárása a Déli-sark közelsége miatt meglehetősen szélsőséges, szinte állandóan fúj a szél, ezért Patagónia területéről szintén kitiltották a műanyag zacskót, hiszen mindenhová szétvinné a szél. Ha még szűkebb szabályozásra keresünk példát, ott van Mumbai, ahol városi szinten oldják meg a kérdést. Nálunk, az Európai Unióban is beszüntették ezen csomagolóanyagokat, de ez hozzánk gyakorlatilag úgy jutott el, hogy jaj, akkor innentől nem kapható szívószál. Még egyszer hangsúlyoznám: nem feltétlenül arról van szó, hogy akkor cseréljünk le minden eddigi műanyag tárgyat másra, de tudnunk kell ezeket jól használni! A másik fontos tényező a fogyasztók felelőssége. Ha a profitorientált cégek azt látják, hogy valamiből kevesebb fogy, nem fognak annyit gyártani, hiszen nem éri meg.

-Az Unióban alkalmazott direktívák jelentős csökkentést írnak el bizonyos időtávlatokban. Ön hisz ezekben a direktívákban?

-A célkitűzések mindig nagyon fontosak, ezek amolyan világítótoronyként szolgálnak globális szinten. Muszáj figyelemmel kísérni a globális trendeket, hiszen egyszerűen kikerülhetetlenek. Nem kell ahhoz négymilliárd embernek úgy döntenie, hogy mostantól nem használ egyszerhasználatos műanyagot, elég az is, ha kevesebben döntenek így.  Semmilyen, fenntarthatósággal kapcsolatos dologhoz, változáshoz nincs szükség arra, hogy a változást akarók többségben legyenek – elég, ha a közelében vannak a többségnek. Én ezeket a globális direktívákat igen fontosnak tartom, bár ezeket általában módosítjuk és a határidőket tologatjuk. Ám ezek azért sok mindent megmutatnak és kicsit szondázzák is például a hajlandóság alakulását. Szkeptikus vagyok, szerintem a műanyagcsökkentési elképzelések nem tudnak megvalósulni, a számokat ugyanis a 2018-as szinthez szeretnék igazítani, miközben a fogyasztás évről-évre nő. Hozzátenném, hogy ha viszont nem lenne a célkitűzés, még nagyobb bajban lennénk.

-Az előadását A modernitás szimbólumából a túlélésünk legnagyobb kihívása címmel tartotta. Valóban ekkora volumenű kihívásról van napjainkban szó? Mennyire tudnak erre rácsatlakozni a fiatalok?

-Én nagyon hiszek abban, hogy a fiatalok képesek majd kezelni ezt a kérdéskört. A hibáztatástól, amiért elvettük a generációjuk jövőjét, mára eljutottak odáig, hogy bele kell állni ezekbe a problémákba. Bármikor tartok előadást, vagy workshopot ennek a korosztálynak, mindig megérzem az iszonyatosan nagy erőt a cselekvéseikben. Tudást és eszközöket kell adnunk a kezükbe, hogy ezt az erőt cselekvésre tudják fordítani. Mi még nem láttuk ennek a folyamatnak az elején, hogy mi fog történni, ők már abba születtek bele, hogy tudják, mi fog történni. Mi most próbáljuk eloltani a tüzet, ők kézbe se veszik a gyufát.

Nem azon agyalnak, milyen új kapszulás kávét kellene még piacra dobni, hanem megértik, hogy nincs szükség kapszulás kávéra a világban. Sokkal elkötelezettebbek és sokkal tudatosabbak nálunk és ha meglesz az eszközrendszerük, nincs kétségem, hogy óriási fordulatokat hoznak majd e téren is.

-Alapvetően is optimista a jövőt érintő környezeti kérdésekben?

-A problémák meg fognak oldódni, abban biztos vagyok – a kérdés csak az, az emberiséggel közösen fognak megoldódni, netán nélküle? A természetben egyetlen élőlény sem pusztítja el az élőhelyét. Sokszor példálózom az egyszerhasználatos kávéspoharakkal, amelyek papírból és műanyagból is vannak és tíz perc élvezetért cserébe harminc évig bomlanak a környezetben. Egyedül az USA-ban hat és fél millió fát vágnak ki azért, hogy létrehozzanak egy összesen tíz percig használt terméket. Próbálok a világban történő dolgoktól elvonatkoztatni, de vagy nem látjuk a szakadékot, vagy nem hisszük el, hogy ott van.

–A Climate Reality Europe magyarországi képviselőjeként foglalkoznak-e a műanyaghulladékkal?

-Ez a szervezet az oktatásra helyezi a fő hangsúlyt világszerte. Az egyik célkitűzésünk a fosszilis vállalatok térnyerésének visszaszorítása és e tekintetben nem tudunk nem beszélni az olajipari vállalatokról és ennélfogva a műanyagról. Ezek a cégek egyre inkább a vegyiparban látnak egy másik biztos lábat. Mi hiszünk abban, hogy az oktatáson keresztül meg tudjuk osztani egymással a jó gyakorlatokat.

(A cikk eredetileg a Zöld Ipar Magazin 2025 októberi lapszámában jelent meg nyomtatásban.)