Mint ebben informálják az érdeklődőket, november 7-én a Sukoróra tervezett Fiatalokért Központ beruházás környezethasználati engedélye érdekében engedélyezési eljárás indult meg. A központ építése ellen már több hónapja tiltakozó helyi civilek szakértői, jogi illetve lakossági támogatással, valamint több természetvédő civil szervezet együttes munkájával elkészítettek és beadtak egy nyilatkozatot, amelyben arra kérik az illetékes kormányhivatalt , hogy „az engedély megadását tagadja meg, de minimum kötelezze a beruházót a teljes környezeti hatástanulmány elkészítésére.”
A sukorói civilek az alábbi problémákra hivatkoznak az iratban:
• a terület az országos ökológiai hálózat magterületének része, amit nem lehet beépíteni
• nem lett megvizsgálva alternatív építési hely
• a tópart tájképének visszafordíthatatlan sérülése következne be
• az ivóvízbázisra való hatás nem megfelelően lett felmérve
• védett növényfajok vannak a területen
• a madarak fészkelésének területe és emlősök vízhez jutásának folyosója, a Natura 2000-es védettségű élettereiknek közelsége
• a felszín feletti vizekre való hatás felmérésének hiánya
• a felszín alatti vizekre való hatás felmérésének hiánya
• az infrastruktúrára való hatás felmérésének hiánya
• a zajterhelés felmérésének hiánya.
A beadvány készítői úgy számítanak, várhatóan december közepén érkezhet válasz a kormányhivataltól és már most várható a hiánypótlás, ami a sukoróiak szerint azért borítékolható, hogy ők addig se tudjanak perre menni.
Fotó: Sukorói Összhang FB-csoport
Bekeményítene az önkormányzat is?
Mindezzel párhuzamosan Sukoró önkormányzata is beadott egy nyilatkozatot tett, amelyben ugyan nem kérte a környezethasználati engedély megtagadását, viszont szorgalmazta a teljes környezeti hatástanulmány elkészítését és az építészi tervek felülvizsgálatát.
A település vezetése az alábbiakat kifogásolja a beruházással kapcsolatosan:
• a tópart tájképének visszafordíthatatlan sérülése következne be
• az ivóvízbázisra való hatás nem megfelelő felmérése
• védett növényfajok jelenléte
• a felszín feletti vizekre való hatás felmérésének hiánya
• az infrastruktúrára való hatás felmérésének hiánya
A civilek közleményükben sérelmezik, hogy az önkormányzat olyan információkra hivatkozott a nyilatkozatában, amelyek közérdekűek, jelentősen érintik a helyi lakosokat, ám ezen információkat az év során eddig nem kommunikálta a falu lakossága felé.
Konkrétan ezeket:
• A partszakaszon 365 lakásos ,Sukoró lakópark” fog épülni, aminek tervezett lakosságszáma: kb. 1300-1500 fő. A Sukorói Összhang által
2025 elején szervezett fórumon már szó esett erről, a civil szervezet akkor is ekkora méretet prognosztizált. Az önkormányzat nyilatkozatából kiderült, hogy ezek már tényleges számok, a koncepció elkészült, 14 háztöbbnyi, súlyosan tájképromboló, több emeletes magas, mélygarázsos „trópusi luxusépületeket” húznának fel a sukorói partszakaszon. Ez Velencét, sőt az egész tókörnyéket is érinteni fogja, a dokumentum is leírja, hogy erre nincs felkészülve az infrastruktúra! – állítja Sukorói Összhang.
• Készülőben van továbbá egy Sukoró lakosság számának megállítását célzó rendelet.
„Feltételezzük, hogy a Navracsics miniszter úr féle 2025. évi XLVIII. törvényről van szó, ami lehetőséget teremt a települések helyi önazonosság védelmére. Egy ilyen rendelet hatásos fegyver lehet a beépítések ellen, de ugyanakkor jelentősen tudja korlátozni az adott településen élő emberek elköltözési lehetőségeit és mindkét említett korlátozás következtében jelentősen át tudja írni a helyi ingatlanok árait.” – áll a civilek közleményében.
• Sukorón már most „nyomás gondok vannak a vízellátásban” , „amortizálódott a közmű hálózat” és az önkormányzat szerint az agárdi szennyvíztisztító telep a kapacitásának határán van.
• Az önkormányzat a nyilatkozatában a Fiatalokért Központot, rendre „EFOTT Ifjúsági Központnak” hívja. A Sukorói Összhang szerint az önkormányzat által használt elnevezés jobban tükrözi az épület várt funkcióját, egyben sürgetik a sukorói önkormányzatot, hogy minden, a rendelkezésére álló információt osszon meg a lakossággal.
A valóságban így nézne majd ki a tervezett központ, véglegesen telepített, betonalapra helyezett épületekkel, – a leírásokban ennek ellenére mobilházakat említenek. Forrás: Sukorói Összhang FB-csoport
Mégis, kinek az érdeke?
A civilek és a helyi közigazgatás kapcsolata messze nem ideális a kérdéskörben, a civilek többször sérelmezték már, hogy a sukorói önkormányzat nem tesz eleget a tájékoztatás alapkövetelményeinek. November 21-én kapta meg például a Sukorói Összhang a hivatal válaszlevelét arra a polgármesternek és a képviselő-testületnek szánt levelükre, amelyben azt kérték, hogy az önkormányzat a tervezett Fiatalokért Központ ügyében, a környezetvédelmi hatóságnál a teljes lakosság érdekét képviselje, jelentkezzenek be ügyfélnek, hívjanak össze lakossági fórumot stb. Az önkormányzattól azonban a következő választ kapták: „Sukoró Község Önkormányzata és annak jegyzője feladat- és hatáskörében eljárva minden szükséges intézkedést megtesz s a lakosságot az önkormányzat az eljárási határidők lejártát követően tájékoztatni kívánja.” Csakhogy addigra vélhetően el is vész a lehetőség a civilek számára az érdekérvényesítéshez.
A Sukorói Összhang más formában is igyekszik felhívni a közvélemény figyelmét a számos környezeti aggályt felvető és azokat mindeddig megnyugtató válasz nélkül hagyó beruházásra, november végéig levélküldő kampányban mintegy ezer levelet küldtek ki a helyzet megvilágítására és a közös tiltakozás kérésével, valamint folyamatban van az erre vonatkozó online petíciójuk is, amelyet ITT bárki aláírhat, aki egyetért a tiltakozó kezdeményezéssel.
A témára a ZIP Magazin folyamatosan vissza fog térni a közeljövőben.