Nők fogtak össze, hogy puszta kézzel mentsék az erdőket

A borneói Kinabatangan folyó mentén élő nők egy csoportja elhatározta, hogy a mindent eltakarító ipar miatt háttérbe szoruló természeti sokszínűséget megmenti – számolt be róla az Al Jazeearara hivatkozva az Index. Mivel az erdőket az elmúlt évtizedekben fokozatosan pusztította az eszetlen erdőirtás, ezzel együtt az állatok élőhelye is folyamatosan szűkül, a vadon élő példányok száma pedig vészesen fogy.

A nők, akik összefogtak, azon munkálkodnak, hogy a Malajziában élő állatok számára újra biztosítsák eredeti környezetüket, ugyanis a terület az olajpálma-ültetvények folyamatos terjeszkedése miatt katasztrofális mértékű erdőirtásnak esett áldozatul.

Malajziában 2021. januárja és júniusa között megközelítőleg kétmillió tonna pálmaolajat állítottak elő, amivel az ország a világ második legnagyobb pálmaolaj-exportőre. Az ipar expanziója természetesen nem csak erdőirtáshoz vezetett, hanem ennek nyomán felaprózódtak az erdők is, ami pedig azt jelentette, hogy a vadon élő állatok – különleges törpe elefántok és orángutánok – egyre kisebb területre szorultak vissza.

Az elszánt nők pedig úgy döntöttek, hogy megpróbálják a letarolt területeket újra, őshonos fákkal beültetni.

Sajnos az idei munkálatokkal megcsúsztak, elsősorban a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások eredményeként. Amikor a csoport tagjai végül visszatérhettek az erdőkbe, megdöbbentek a látványtól. Az év elején a nők még 5000 fa elültetését tervezték, azonban eddig csak 1770 darab került földbe. Ugyanakkor hozzátette, hogy nem csüggednek, és bízik abban, hogy év végéig sikerülni fog a kitűzött cél elérése, de tisztában van vele, hogy ezért keményen kell dolgozni.


Forrás: Index, Al Jazeera|kép: Maurice Spees
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!