Ökológiai katasztrófa a szlovák oldalon, szennyeződhet az Ipoly is

2020.február 6-án ökológiai katasztrófa történt a csábrágvarbóki (Čabradský Vrbovok, Korponai járás) biogáz üzemben, miután megsérült egy biogáztartály, és veszélyes digesztátumok (biogázüzemekből származó hulladék) szabadultak fel.

A helyszíni beszámolók szerint a szlovákiai tűzoltók azon igyekeztek, hogy megakadályozzák a kiömlött biohulladék bekerülését a helyi patakba. A szakemberek két helyen merülőfalat szereltek fel, hogy felfogják a patakba került biohulladékot. Közben egy összehívott válságstáb kezdte elemezni a helyzetet a csábrágvarbóki községi hivatalban.

Milan Blaška, a Korponai Járási Hivatal Környezetvédelmi Osztálya vezetőjének tájékoztatása szerint, a hivatal munkatársai mintát vettek a kiömlött biohulladékból, és elemzésre küldték. „A vizsgálat eredménye néhány napon belül készül el“ – tette hozzá. Blaško közlése szerint, az emberek nincsenek közvetlen veszélyben, mivel ezt a hulladékot a mezők trágyázására is használják. Viszont nincs kizárva, hogy beszivárog a talajvízbe is, ami veszélyezteti például a kutak vizét. – írták. 

Egyes magyar hírforrások azonban sokkal aggódóbb hangnemben írnak a történésekről: a 30 ezer köbméternyi kiömlött veszélyes anyag bizony szétterült a környező földeken és onnan egy közeli patakba is beömlött már. A helyi patak tegnap így nézett ki:

A Csábrágvarbók mellett található Varbók patak a Korpona és a Litava patakokkal együtt Ipolyság alatt egyesül a Veperecz és Nádas patakokkal, és Gyerk alatt ömlik a szlovák-magyar határon található Ipoly folyóba.  


Forrás: Bumm.sk|kép: Policia SR
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!