Ötven év, ötször annyi természeti anomália

Becslések szerint az elmúlt 50 évben ötszörösére nőttek1 az éghajlatváltozás okozta katasztrófák, jelenleg közel hárommilliárd ember él katasztrófáknak kitett területeken, és az előrejelzések szerint 2050-re ez a szám egymilliárddal fog emelkedni2. A L’Oréal Groupe 15 millió eurós alapítványt hozott létre a veszélyeztetett közösségeket támogatására, segítve őket abban, hogy ellenállóbbak legyenek az természeti csapásokkal szemben. A L’Oréal CLIMATE EMERGENCY FUND a legérintettebb területeken élő közösségeket szeretné elérni, és lehetővé tenni szakértő partnerszervezeteik számára, hogy hatékonyan segítsék őket az éghajlati katasztrófákra való felkészülésben és az azokból való felépülésben.

Iparági vezetőként a L’Oréal felelősséget érez, hogy a világ legsürgetőbb környezeti és társadalmi szükségleteivel foglalkozzon – mondta Alexandra Palt, a L’Oréal Groupe vállalati felelősségvállalási igazgatója és a L’Oréal Alapítvány vezérigazgatója. Az éghajlatváltozással kapcsolatos komoly válság minden fronton cselekvést igényel, és minden szinten globális együttműködést követel meg. Az új CLIMATE EMERGENCY FUND-dal az érintett területen innovatív megoldásokat alkalmazó szervezetekkel együttműködve bővítjük kötelezettségvállalásainkat, amelyeket a sebezhető országok ellenálló képességének támogatásáért teszünk.

Az alap felhasználásánál két célt fogalmazott meg a L’Oréal, az egyik a Felkészülés, amikor az éghajlati katasztrófák hatásainak minimalizálása érdekében tervezéssel és előrejelző rendszerek bevetésével segítik a közösségeket, a másik pedig a Javítás, amely az alapvető infrastruktúrák és szolgáltatások helyreállítását célozza meg. Ilyenek például az egészségügyi ellátás, a lakhatás, valamint az élelmiszerhez és vízhez való hozzáférés biztosítása katasztrófa esetén. A L’Oréal CLIMATE EMERGENCY FUND első kedvezményezettjei a The Solutions Project, egy amerikai székhelyű nonprofit szervezet és a Start Network, ez utóbbi egy több mint 80 nemzetközi civil szervezetet tömörítő globális szövetség. Mindkét szervezet a frontvonalban dolgozó emberekkel működik együtt humanitárius válsághelyzetekben.


Forrás: Aventgarde Group

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!