Tovább éleződik a vita a MOHU és Szolnok vezetése között a hulladékgazdálkodási rendszer jövőjéről, írja az Index. A hulladékgazdálkdást a kezében tartó Koncesszor néhány napja reagált Györfi Mihály videójára – abban a polgármester a Molt és a koncessziós rendszert bírálta, továbbá Hernádi Zsoltnak is üzent. A cég visszautasította az állításokat, és perre menne.
A vállalat szerint a polgármester fellépésének hátterében az állhat, hogy a cég nem kívánja meghosszabbítani a Szolnokkal fennálló, idén lejáró régiókoordinátori szerződést. A MOHU álláspontja szerint ez a város számára jelentős bevételkiesést okozhat, ezért érintheti érzékenyen az önkormányzatot a döntés.
A vállalat hangsúlyozta, hogy nem egyes önkormányzatok költségvetési helyzetének javítása a feladata, hanem a lehető leghatékonyabb és legköltségtakarékosabb szolgáltatási rendszer működtetése. A közlemény szerint a korábbi hulladékgazdálkodási modell széttagolt és fenntarthatatlan volt, amelynek költségeit végső soron az adófizetők viselték.
A MOHU visszautasította Györfi Mihály állításait, és közölte, hogy a szerintük valótlan kijelentésekkel szemben jogi úton kíván fellépni. Mindeközben a polgármester is lépett, az egyik országos tévécsatornán vázolta fel idevágó véleményét.
Az ügy minden bizonnyal folytatódik még, a ZIP követi a fejleményeket.