2009-ben hozták létre, az ENSZ égisze alatt, de nem hivatalos szervezete az ENSZ-nek, ezért alkalmazottai nem mentesülnek a jogi felelősségrevonás alól, ha bármit elrontanak. Obama 3 milliárd dollárt ígért, amiből 1 milliárdot fizetett be, Trump megtagadta a fennálló összeg befizetését. Költségvetése 20 %-ától esik el így a fejlődő országokat segítő klímaalap.
A Zöld Klíma Alap (Green Climate Fund, vagyis GCF) 2009-ben jött létre és székhelye 2013 óta Dél-Koreában található, ahol 110 fős gárdával működik. 2009-ben a koppenhágai klímacsúcson az ENSZ-tagállamok azt vállalták, hogy 2020-ig 100 millió dollárt raknak össze a klímaváltozástól leginkább sújtott szegény országok megsegítésére. Ehhez képest 2014-ben végül csak valamivel több mint 40 ország vállalta, hogy 2020-ig 10,3 milliárd dollárt fizetnek be a GFC-be. E pénzeket a szegény országok megújuló energiás beruházásáira fordítják, valamint arra, hogy olyan infrastruktúrákat hozzanak létre, mellyel védekezni tudnak a szélsőséges időjárás ellen és adaptálódni a megváltozott természeti viszonyokhoz (pl. árvízvédelem).
Ebből a 10,3 milliárdból 3 milliárdot az USA adott volna, mint a legnagyobb donor. Az Obama-adminisztráció egymilliárdot átutalt, a Trump-kabinetre hárult volna a fennmaradó összeg kifizetése, de amellett, hogy Trump kilépteti az USA-t a párizsi klímaegyezményből, azt is világossá tette, hogy nem hajlandó befizetni a klímaalapba egy centet sem, mert az szerinte az adófizetők pénzének az elhárdálását jelentené.
Az így kimaradó 2 milliárd dollár az alap költségvetésének 20 %-át jelenti. Számos ország és város tett rá ígéretet, hogy igyekeznek pótolni ezt az összeget, de 2 milliárd így sem fog összejönni. Valószínűleg csak ennek a töredéke. Mivel a felajánlások önkéntes alapúak, nincs jogi eszköz rá, hogy a Fehér Házat az Obama által tett ígéret betartására kötelezzék. Az USA-nak 2018 végéig van tagsága az igazgatótanácsban.
Ha időközben más donorországok befizetései nőnek, kérdéses lesz, hogy megtarthatja-e az Egyesült Államok a helyét a grémiumban.
Az USA után Svédország a második legnagyobb adakozó a maga 581 millió dollárjával. Ha a donorországok lélekszámát nézzük az egy főre jutó adomány a svédeknél a legnagyobb (60 dollár/fő), míg az USA-ban ennél jóval kisebb (3 dollár/fő). Japánnak is van még egy nagy ígérete: a szigetország 1,5 milliárdot fizetne be az alap kasszájába.
Jogi komplikációk
Az alap működését nemcsak a pénzhiány nehezíti. Az időhiány is. Az igazgatótanácsi tagok gyakran nem kapják meg időben a pályázatok anyagait. De ez még nem minden. A 24 tagú igazgatótanács -melynek tagjait a gazdag donorországok éppúgy adják, mint a fejlődők, melyek megkapják a pénzeket- talán túl óvatosan dolgozik, mivel nem akarja, hogy jogi hercehurca alakuljon ki a döntései nyomán. Mivel az alap vezetősége nem ENSZ-alkalmazott, nem vonatkozik rájuk olyan jogi védelem, ami az ENSZ-tisztségviselőket megilleti: vagyis a jogi immunitás, hogy őket nem lehet felelősségre vonni.
A GCF ugyanis nem hivatalos szervezete az ENSZ-nek, bár az ENSZ égisze alatt jött létre, az ENSZ klímapolitikai tárgyalásain született döntések következményeként. Lassítja a jóváhagyás folyamatát a bürokrácia tehetetlensége (melynek malmai mindig lassan őrölnek) és az is, hogy a donorországok gyakran túl sok feltételt támasztanak a támogatáshoz.
Az alap most ott tart, hogy elkezdi az érdemi együttműködést olyan multilaterális intézményekkel, mint a Világbank vagy az Ázsiai Fejlesztési Bank, valamint magántulajdonú bankokkal. Amint ezekkel megköttetnek a szerződések, újabb pénzek áramolhatnak a szegény országok felé az alapon keresztül. A párizsi klímaegyezményben foglaltak szerint az aláíró tagországok 2025-ben megemelhetik a klímaváltozás által leginkább sújtott szegény országok támogatására fordítandó összeget.
Forrás: Klíma Blog | Kép: Flickr
A Zöld Klíma Alap (Green Climate Fund, vagyis GCF) 2009-ben jött létre és székhelye 2013 óta Dél-Koreában található, ahol 110 fős gárdával működik. 2009-ben a koppenhágai klímacsúcson az ENSZ-tagállamok azt vállalták, hogy 2020-ig 100 millió dollárt raknak össze a klímaváltozástól leginkább sújtott szegény országok megsegítésére. Ehhez képest 2014-ben végül csak valamivel több mint 40 ország vállalta, hogy 2020-ig 10,3 milliárd dollárt fizetnek be a GFC-be. E pénzeket a szegény országok megújuló energiás beruházásáira fordítják, valamint arra, hogy olyan infrastruktúrákat hozzanak létre, mellyel védekezni tudnak a szélsőséges időjárás ellen és adaptálódni a megváltozott természeti viszonyokhoz (pl. árvízvédelem).
Ebből a 10,3 milliárdból 3 milliárdot az USA adott volna, mint a legnagyobb donor. Az Obama-adminisztráció egymilliárdot átutalt, a Trump-kabinetre hárult volna a fennmaradó összeg kifizetése, de amellett, hogy Trump kilépteti az USA-t a párizsi klímaegyezményből, azt is világossá tette, hogy nem hajlandó befizetni a klímaalapba egy centet sem, mert az szerinte az adófizetők pénzének az elhárdálását jelentené.
Az így kimaradó 2 milliárd dollár az alap költségvetésének 20 %-át jelenti. Számos ország és város tett rá ígéretet, hogy igyekeznek pótolni ezt az összeget, de 2 milliárd így sem fog összejönni. Valószínűleg csak ennek a töredéke. Mivel a felajánlások önkéntes alapúak, nincs jogi eszköz rá, hogy a Fehér Házat az Obama által tett ígéret betartására kötelezzék. Az USA-nak 2018 végéig van tagsága az igazgatótanácsban.
Ha időközben más donorországok befizetései nőnek, kérdéses lesz, hogy megtarthatja-e az Egyesült Államok a helyét a grémiumban.
Az USA után Svédország a második legnagyobb adakozó a maga 581 millió dollárjával. Ha a donorországok lélekszámát nézzük az egy főre jutó adomány a svédeknél a legnagyobb (60 dollár/fő), míg az USA-ban ennél jóval kisebb (3 dollár/fő). Japánnak is van még egy nagy ígérete: a szigetország 1,5 milliárdot fizetne be az alap kasszájába.
- Az alap igazgatótanácsa 2016-ban 1,3 milliárd dollár szétosztásáról rendelkezett, holott arra az évre 2,5 milliárd volt az előirányozott cél.
- Fennállása óta az alap 2,2 milliárd dollárnyi támogatást és kölcsönt osztott szét. 13 millió dollár híján ez mind kiosztásra került.
- A legnagyobb összeg, amit egy projektnek ítéltek, 5 millió dollár volt. Ez éppen egy amerikai szervezet kapja, a New York-i Acumen Fund, mely Ruandában és Kenyában létesít napenergiás infrastruktúrákat.
- Egymillió dollárt kapott egy mongol bank emissziócsökkentési projektje, és ugyanekkora összeget és perui esőerdőket védelmező beruházás.
Jogi komplikációk
Az alap működését nemcsak a pénzhiány nehezíti. Az időhiány is. Az igazgatótanácsi tagok gyakran nem kapják meg időben a pályázatok anyagait. De ez még nem minden. A 24 tagú igazgatótanács -melynek tagjait a gazdag donorországok éppúgy adják, mint a fejlődők, melyek megkapják a pénzeket- talán túl óvatosan dolgozik, mivel nem akarja, hogy jogi hercehurca alakuljon ki a döntései nyomán. Mivel az alap vezetősége nem ENSZ-alkalmazott, nem vonatkozik rájuk olyan jogi védelem, ami az ENSZ-tisztségviselőket megilleti: vagyis a jogi immunitás, hogy őket nem lehet felelősségre vonni.
A GCF ugyanis nem hivatalos szervezete az ENSZ-nek, bár az ENSZ égisze alatt jött létre, az ENSZ klímapolitikai tárgyalásain született döntések következményeként. Lassítja a jóváhagyás folyamatát a bürokrácia tehetetlensége (melynek malmai mindig lassan őrölnek) és az is, hogy a donorországok gyakran túl sok feltételt támasztanak a támogatáshoz.
Az alap most ott tart, hogy elkezdi az érdemi együttműködést olyan multilaterális intézményekkel, mint a Világbank vagy az Ázsiai Fejlesztési Bank, valamint magántulajdonú bankokkal. Amint ezekkel megköttetnek a szerződések, újabb pénzek áramolhatnak a szegény országok felé az alapon keresztül. A párizsi klímaegyezményben foglaltak szerint az aláíró tagországok 2025-ben megemelhetik a klímaváltozás által leginkább sújtott szegény országok támogatására fordítandó összeget.
További hírek a kategóriából
Az emberi egészségre is ártalmas vegyületet talált...
Közzétéve 2016.08.15 11:13
Több százezer forintot dobunk ki a szemétbe
Közzétéve 2016.09.14 11:46
Ötödik éve a hulladékcsökkentésért
Közzétéve 2016.09.16 11:50
