Szeptember 16-át az ENSZ nevezte ki az ózon világnapjának (International Day for the Presevation of the Ozone Layer), hívja fel a figyelmet a Greendex. ózonréteg védelmének világnapja. A döntés 1994-ben született, és azért pont szeptember 16-ra esett a választás, mert az azóta „legendássá vált” montréali jegyzőkönyv aláírása az évnek ezen a napján született hét évvel korábban, 1987-ben. Magyarország 1989-ben írta alá a szerződést, és mára több, mint 189 ország csatlakozott hozzá, ami azt jelenti, hogy ez a történelem egyik legsikeresebb nemzetközi környezetvédelmi megállapodása.
Az ózonréteg antropogén roncsolódása a 20. század második felének egyik legsúlyosabb környezeti válsága volt. A folyamat az 1970-es években indult el észrevehetően, az 1980-as és 1990-es években érte el mélypontját, majd a nemzetközi tiltások hatására az ezredforduló környékén tetőzött. Az ún. ózonlyukat csak 1985-ben fedezték fel: a British Antarctic Survey kutatói (Joe Farman vezetésével) a Halley-öböl mérőállomásán megfigyelték, hogy a tavaszi hónapokban az ózonkoncentráció drasztikusan, több mint 40%-kal zuhant. A műholdas adatok megerősítették egy kontinensnyi kiterjedésű, elvékonyodott terület létezését. Két évre rá globális megállapodás született az ózonbontó anyagok gyártásának és felhasználásának fokozatos leállításáról – a Montreáli Egyezmény utólag az ENSZ történetének egyik legsikeresebb környezetvédelmi szerződésének bizonyult.
Napjainkban ellentétes folyamat figyelhető meg: a globális ózonréteg a nemzetközi környezetvédelmi szabályozásoknak köszönhetően a lassú, de folyamatos gyógyulás pályáján mozog. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) és az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) legfrissebb értékelései szerint a Montreali Jegyzőkönyv intézkedései sikeresnek bizonyultak, és az ózonkárosító anyagok (ODS) szintje a légkörben évtizedek óta csökken. A jelenlegi előrejelzések szerint a globális átlagos vastagság a sarkvidékeken kívüli területeken már 2040 körül visszatérhet az 1980 előtti szintre.
