Te mit teszel a környezetért a környezetvédelmi világnapon?

A Környezetvédelmi világnap az egyik legrégebbi zöld tematikus akciónap a Földön. 1972.június 5-től 16-ig tartották Stockholmban az ENSZ első, „Ember és bioszféra” címet viselő környezetvédelmi világkonferenciáját. A világszervezet közgyűlése a konferencia javaslatára még abban az évben határozatában nemzetközi környezetvédelmi világnappá nyilvánította a tanácskozás kezdőnapját, június 5-ét. A világnap központi rendezvényeit minden évben más országban és témában tartják – de nem is kell hozzá nagy szervezés, hogy az egyén is tegyen kis lépéseket a saját környezetéért.

A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együtt gondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. Ehhez kapcsolódó fő konkrét célkitűzések:

  • energiatakarékosság, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása
  • a megújuló természeti források hasznosítása
  • a szemét- és hulladékképződés csökkentése
  • a környezetszennyezés megelőzése.

Az ENSZ közgyűlése a világnapot megalapító 1972-es határozatában sürgette a kormányokat és egyéb szervezeteket, hogy az alkalomhoz kapcsolódva egyrészt a helyi körülményekhez igazodó, nemzeti szintű eseményekkel, másrészt világméretű rendezvényekkel adjanak hangsúlyt a környezeti kérdésnek, segítsék elő a rögzített célok megvalósulását. Ezért egyrészt minden évben más ország ad otthont a világnaphoz kapcsolódó hivatalos konferenciáknak, de számos egyéb helyi vagy regionális aktivitás is kötődik ehhez a naphoz.

2009-ben ezen a napon mutatták be az azóta nagy sikerűvé vált Otthonunk című francia dokumentumfilmet, 2011-ben pedig Az Élet hívó szava című dokumentumfilmet, mely a biodiverzitás csökkenésére hívja fel a figyelmet.

A világnap kapcsán világszerte környezetvédelmi programokat, figyelemfelhívó akciókat szerveznek. Hazánkban elismerések és díjak is kiosztásra kerülnek (Környezetünkért DíjKörnyezetünkért EmlékplakettMiniszteri Elismerő OklevélZöld Toll díj).


Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!