Tényleg van kiút az energiacsapdából?

Az energia egyre drágább, a fogyasztó egyre inkább kiszolgáltatottnak érzi magát – valamit lépni kell, méghozzá sürgősen. Éppen e témákról rendezett konferenciát április 24-én a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara székházában a Piac és Profit. A rendezvényt médiatámogatóként a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetségének periodikája, a Zöld Ipar Magazin is támogatta a helyszíni megjelenéssel és a beszámolóval.

  A Best of energy! mottójú nap folyamán sok érdekes és értékes információ került terítékre. Szó esett energetikai fogódzókról, a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos, még manapság is élő tévhitekről és természetesen a zöld átállás lehetőségeiről, eddigi eredményeiről is. Mint az előadók egyike megfogalmazta, a mostani, káoszgerjesztő változások idején az Energia 5.0 korát éljük, a mesterséges intelligencia ezen a területen is sok mindent befolyásol.

  A résztvevők képet kaphattak a napelem piac jelenlegi legkurrensebb tudnivalóiról és naprakész helyzetéről, és egy forradalmi, ráadásul magyar szabadalomról – egy hőenergia tároló berendezésről – is értesülhettek.

Az energiagazdálkodásról nem csak egyéni felhasználói, hanem vállalati szempontból is összefoglalót adott az előadók egyike. Ugyancsak hasznos tudnivalókat kapott a hallgatóság a kkv-k energetikai pályázatairól. Kitértek itt arra is, hogyan kell úgy beadni egy pályázatot, hogy azt biztosan ne utasítsa el a pályázatkiíró. A megújulókkal kapcsolatos beruházások sokakat érdekelnek, itt a fókusz a leginkább megtérülő formákon volt az előadásban.

Az ebédszünet után a hangsúly az építőiparra terelődött, az ebben a szegmensben alkalmazott energetikai jó gyakorlatokat és tudnivalókat osztották meg az előadók. A záró interaktív beszélgetést is az építőanyagok és a klímaváltozás kapcsolatáról tervezték be a programba.

Az eseményről részletes, hosszabb tudósítást közlünk a ZIP 2025 júniusi lapszámában!


Forrás: PP Konferenciaközpont |Fotó: CanvaPro
Szerző: ZIP Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!