Tisztelt Előfizetőnk, Kedves Olvasónk!

Szövetségünk, a Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége 2019-ben vásárolta meg a Zöld Ipar Magazin kiadási jogát és azóta biztosítja folyamatosan az előállítását. 2020-ban és 2021-ben is eseménydús éveket éltünk meg, igen sok mindent felülírt a nemzetközivé fokozódó vírushelyzet. 2021-ben és 2022-ben az eszkalálódó papírhiány, tavaly és idén az elszabadult infláció, továbbá a hulladékgazdálkodás hazai átalakítása miatt komolyan lecsökkenő hirdetéseink száma nehezítette a Magazin kiadását.

A Zöld Ipar Magazin mindezektől függetlenül töretlenül a hulladékgazdálkodás híreinek fókuszában maradt és szolgálta az olvasóit. 2020 elején, miközben a hagyományoknak megfelelően minden sajtóorgánum árat emelt a lappiacon, a Zöld Ipar Magazin előfizetési díja és lapszámonkénti ára – szembemenve a hazai gyakorlattal – nem nőtt, hanem ellenkezőleg, csökkent. Történt mindez úgy, hogy a Magazin tartalma és oldalszáma egyáltalán nem apadt, hanem pont fordítva: nőtt. Több tartalommal, több szakértővel, bővített hírfelülettel álltunk a kedves olvasóink szolgálatára.

A sajtópiac változása azóta is folyamatos, olykor nem éppen az előnyére. Mint talán olvasóink is megfigyelték, már alig van olyan hírportál, amely ne tette volna fizetőssé a felületeit és szolgáltatásait. A Zöld Ipar Magazin nem csatlakozott ehhez a körhöz, a weblapunkon megjelenő valamennyi tartalmunk továbbra is ingyenesen elérhető és ez így is marad!

 A változó világban változó árak azonban a mi munkánkat is befolyásolják. Ezért az elmúlt évben az aktuális inflációval emelt áron vehették kézbe a Magazinunkat. Az infláció idén a tavalyi mértékét is meghaladta. Ez sajnos további emelésre kényszerít minket is, azonban a jövő évben az idei várt inflációnál kisebb emeléssel, az idei évi árainknál 10%-al emelt áron juthatnak hozzá a nyomtatott sajtótermékünkhöz. Sőt, aki még az idén előfizet a jövő évi lapszámokra, annak 2024-ben is a 2023-as, 1660,-Ft/lapszámáron biztosítjuk a Magazinunkat!

Mindenképpen érdemes ezért még az idén megtenni az előfizetéseket, hiszen akkorkedvezményes áron juthatnak hozzá Magazinunkhoz.Az új előfizetőknek 1825,-Ft-ra módosul jövőre a lapszámonkénti ár. Ez évi 3 lapszámra – azaz fél évre – vonatkozóan 5475,-Ft lesz, egész évre pedig 10950,-Ft. Amennyiben még az idei, 1660,-Ft/lapszámáron szeretne előfizetni, kérjük a jelen levelem mellékleteként megküldött számlát legyen szíves határidőre kiegyenlíteni! Bízunk benne, hogy előfizetőként a jövőben is rendszeres olvasója lesz Magazinunknak, ígytovábbra is első kézből értesülhet a hulladékgazdálkodás hazai folyamatairól és aktualitásairól, a környezetvédelem, valamint az alternatív energia világából érkező hírekről és történésekről.

Köszönjük bizalmát, remélem találkozunk 2024-ben is!

Üdvözlettel:

 Dr. Borosnyay Zoltán, LL.M.

ügyvezető igazgató, HOSZ


Forrás: HOSZ.org

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!