Több a szemét, mint virág

Egyre nagyobb gondot jelent a környezetünkben szétszóródott műanyag szemét, aminemcsak a természetre, de az egészségünkre is hatással van. Íme néhány meglepő tény, amely remélhetőleg arra sarkall majd mindenkit, hogy csökkentse a saját maga által termelt és a környezetében található hulladék mennyiségét. Arra is lehetőség van, hogy mindezt egy kiadós testedzéssel és közösségi élménnyel is összekössük: a K&H mozdulj! szemétszedő kocogásán szeptember 15-én a Duna-part egy része fog megtisztulni.

 Városi vagy erdei sétánk, futásunk alatt rendszeresen szemet szúrhat az út mentén eldobott szemét, leggyakrabban cigarettacsikk, csokipapír, palackok és műanyag zacskók. Legközelebb, ha az utcára lépünk, nézzük meg, hány métert kell sétálnunk ahhoz, hogy szemetet találjunk a járda szélén, vagy épp a fa ágán. Sok helyen sajnos elég ehhez néhányat lépnünk. Ezek a hulladékok nem csak a látványt csúfítják el, de komoly károkat is okoznak a természetben és a mi egészségünkben is. „Azon kívül, hogy igyekszünk minél kevesebb műanyag csomagolású terméket venni és a keletkezett hulladékot szelektív kukákba dobjuk, szemétszedéssel is tehetünk az ellen, hogy a közelünkben lévő hulladék mértéke csökkenjen” – javasolja Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs vezetője. „Jó közösségépítő, és egyúttal környezetvédő program lehet, ha barátainkkal, futótársainkkal vesszük célba a közeli erdőt, parkot vagy vízpartot, és együtt tisztítjuk meg a környezetünket, ami így nemcsak szebb lesz, de megelőzzük a víz szennyezését és védjük az állatokat is.”

 Aki szervezett program keretében, edző által felügyelt testmozgással egybekötve szeretné megtisztítani a Duna-partot, a K&H mozdulj! szemétszedő kocogásán ezt megteheti. A plogging alkalmával szeptember 15-én a Nemzeti Színház környékéről szedik fel az eldobált szemetet a résztvevők. Az eseményre bárki regisztrálhat itt.


Forrás: Well PR

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!