Ügyvédből lett „szennyvíznidzsa”

A jogász végzettségű Virginia Szepietowski a szennyvíztisztítás világának forradalmasítására törekedett. Teljes kívülállóként nemcsak az iparág bizalmát sikerült elnyernie, hanem a vízfeldolgozást is hatékonyabbá tette. Ráadásul mindent kezdőként és tapasztalati úton: Virginia ugyanis egy saját maga által megélt problémából indult ki, nevezetesen, hogy számára, aki triatlonistaként nyílt vízben úszik le kimerítően hosszú távokat, borzasztóan rossz minőségűek a vizek.

„Ügyvédként kezdtem, de őszintén szólva soha nem láttam magam ebben a világban”.

Virginiát valóban nehéz elképzelni ezt az energikus fiatal nőt parókát viselő londoni ügyvédként. Vállalkozó családja – apja ügyvéd, anya ingatlanügynök – viszont megmutatta neki, hogyan indítson és tartson is meg egy vállalkozást; ám a COVID-járvány kellett ahhoz, hogy ténylegesen beindítsa az első vállalkozói kísérletét.

Társalapítójával, Chris Braithwaite mérnökkel közösen megalapítottak egy  COVID-diagnosztikai startupot. Ez, mint mondja, szupergyorsan növekedett, így a teljes munkaidős ügyvédi pályára való visszatérés már nem vonzotta a fiatal nőt. Amikor felmerült a lehetőség, hogy csatlakozzon egy innovációs stratégiai tanácsadó céghez, a Founders Intelligence-hez, azonnal igent mondott. Az ott töltött idő alatt lehetősége nyílt mélyreható tapasztalatokat szerezni számos iparágban, a FEMtech-től az állatorvosi diagnosztikáig.

Amikor a Founders Intelligence-t felvásárolta az Accenture konglomerátum, úgy döntött, kipróbál valami újat, és csatlakozott egy kockázati tőkével támogatott londoni kutatási programhoz. Ez a döntés meglehetősen tudatos volt. „Abban az időben kezdtem el nyíltvízi úszást és sprint triatlonokat végezni. És rájöttem, hogy a vízminőség időnként szörnyű. Nagyon szomorú tapasztalataim voltak” – magyarázza Virginia. Úgyhogy hat hónapot töltött azzal, hogy mélyrehatóan belemerüljön a vízkezelésbe – tanulmányozza a kezelési gyakorlatokat, a kezelési módszereket és a meglévő eszközöket. Sok időt töltött üzemeltetői beszélgetésekkel, ezirányú kutatása ezért kulcsfontosságú felismerést tárhatott fel: a vízkezelés biológiai aspektusai a folyamat legnagyobb kihívást jelentő és leginkább elhanyagolt részét képezik, s az ágazatból mind a szakértelem, mind az eszközök hiányoznak.

Egy ötlet kezdett motoszkálni a fejében: csúcstechnológiás eszközöket építeni azoknak az üzemeltetőknek, akik nap mint nap (szenny)vizet kezelnek – hogy valós idejű vízminőségi információkat és világos, gyakorlatias útmutatást nyújtson nekik. 2024-ben összeállt korábbi tettestársával, Chrisszel, hogy elindítsák a Nyadot: ez a görög mitológia folyókat és patakokat őrző vízi nimfákról elnevezett projekt kapcsolódik a nagyobb küldetésükhöz, amelynek birtokában már csapatépítésbe is kezdhettek. Virginia hasonló gondolkodású embereket talált az egyesült államokbeli Tuscaloosában a Techstars Founder Catalyst Programon keresztül – az Alabamai Egyetem és a Tuscaloosa Megyei Gazdaságfejlesztési Hatóság közötti együttműködés keretében, amelynek célja a „Víz Szilícium-völgyének” létrehozása. A Nyad most ennek a startup ökoszisztémának a része.

A kezdeményezők kitartása meghozta gyümölcsét. Hozzáférést kaptak egy olyan iparághoz, amely köztudottan zárkózott és konzervatív. A Nyadot eredetileg digitális hibaelhárító eszközként tervezték, de ahogy Virginiáék egyre mélyebbre ástak, rájöttek, hogy a mikroszkopikus képek naplózása nem elég – azok értelmezésére van szükségük. Beépítették tehát eszközeikbe a mesterséges intelligenciát – ami hatalmas lépés egy olyan iparág számára, amely köztudottan nélkülözi a digitális megoldásokat.

A mesterséges intelligenciával működő másodpilótájuk, a Nymph, úgy működik, mintha egy mikrobiológus lenne a felhasználó zsebében. Az operátorok mikroszkopikus képeket töltenek fel, és egyszerűen agngolul kommunikálnak a szoftverrel, hogy lépésről lépésre ajánlásokat kapjanak a maximális mikrobiális teljesítmény érdekében.

Virginia fejleszése utat törhet más nőknek is az iparágban, bár ő maga egyébként szándékosan nem volt hajlandó a neméből fakadó helyzetet hátrányként beállítani. „Nőnek lenni ebben az iparágban valójában szupererővé válhat, ha nem vagy ugyanolyan, mint mindenki más a teremben. Az emberek észreveszik ezt – s néha jóra, néha rosszra gondolnak közben… De akárhogy is, már megvan a figyelmük, és az számít, hogy te mit teszel ezzel a figyelemmel” – magyarázza Virginia. És az eredmények felmutatásával, a víziójához való hű maradással és a valódi hatás demonstrálásával a címkék elkezdtek elhalványulni. 

Forrás: Waste Management World, Fotó: The Businness Journal

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!