Van már mérhető eredménye, hogy egyre cikibb repülni

Szakértők szerint kevesebben választják a repülést a rövid útvonalakon akkor, ha van más, működő alternatíva, ami ráadásul kevésbé káros a környezetre. Az úgynevezett „flight shaming”, vagyis a repülővel való utazás kigúnyolása tényleg hatással van az emberekre, legalább is rövidebb távokon biztosan – mint egy német kutatásból nemrég kiderült. 

A repülés utáni szénkibocsátás ellensúlyozása pontosan az ellenkező hatást válthatja ki, mint amiért megalkották a rendszert: Szakértők figyelmeztettek: ez korántsem olyan jó eljárás, azok ugyanis, akik megengedhetik maguknak, ezzel tiszta lelkiismeretet vásárolnak, és ugyanúgy folytatják az utazást, mintha mi sem történt volna – ez pedig ugyanúgy káros a bolygóra.

A repülés visszaszorítására irányuló próbálkozás azonban, úgy tűnik, hatásosabb: az úgynevezett „flight shaming”, vagyis maga a repülés kigúnyolása, a repülés miatti bűntudatkeltés működik, legalább is egy friss kutatás szerint. A Bloomberg szerint ugyanis Németországban rövidebb távokra az emberek elkezdték a repülőgépek helyett a vonatközlekedést választani.

A cikk szerint a svéd nyelven csak flygskamnak nevezett „cikizés” végre beérett, és az emberek elkezdtek környezettudatosabban gondolkodni. Míg a hosszú távú repülőutak mennyisége nem változott, a rövid távú utazásoké jelentősen lecsökkent, és úgy tűnik, a repülés helyett a vonatozás vette át a hatalmat. A Bloomberg szerint a jelenség azért lehet ilyen feltűnő Németországban, mert az országon belül mostanában több extrém időjárási jelenség is megjelent, a Rajna pedig komolyan kiszáradt, amit az emberek már a mindennapi életük során is megéreztek.

A Deutsche Bahn szerint a hosszú utakon vonatokat igénybe vevők száma 2040-re eléri majd a 260 milliót, ami a 2015-ös számoknak majdnem a duplája, Ausztriában pedig az éjszakai vonatközlekedés növekedett meg, a vasútnak újabb hálókocsikat is kellett bevezetnie.

Persze a szakértők azt is kijelentették, hogy nem csak a „flight shaming” lehet az egyetlen oka annak, hogy a rövid távú repülőutak népszerűsége csökkent. A jelenséghez hozzájárulhatott a légikísérők sztrájkja is a Lufthansánál, hasonló statisztikákat figyeltek meg ugyanis Franciaországban és az Egyesült Királyságban is. A helyzetet súlyosbíthatja a Thomas Cook Group csődje is, ezzel rengeteg járat esett ki a forgalomból.


Forrás: NRGReport, Treehugger|kép: Pixabay.com, Jan Vasek
Szerző: Zöld Ipar Magazin

FRISS HÍREK

ROVATOK

AKTUÁLIS LAPSZÁM

2025. augusztus-szeptember

2025. október

A Zöld Ipar (ZIP) Magazin, a hulladékgazdálkodás, a megújuló energia és a környezetvédelem szakmai folyóirataként 2011 óta hónapról hónapra beszámol a három terület szereplőit leginkább foglalkoztató hazai és külföldi aktualitásokról.

KAPCSOLAT

Tulajdonos és felelős kiadó: Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

Postacím:
1088 Budapest, Vas u. 12. II/2.

Elérhetőség:
Email: [email protected] | [email protected]
Tel: 00361 422 1428

Médiaajánlat | Online hirdetések

Adatkezelési tájékoztató: itt elolvashatja.

AKTUÁLIS LAPAJÁNLÓ

Olvasson bele aktuális lapunkba.

2025. október2025. augusztus
Iratkozzon fel hírlevelünkre!