Zöld utat adott a Keystone XL olajvezetéknek a Trump-kormányzat: Donald Trump amerikai elnök pénteken aláírta a Kanada felől érkező olajvezeték építéséről szóló engedélyt.
A nyolcmilliárd dolláros beruházást az előző elnök, Barack Obama 2015-ben környezetvédelmi okokra hivatkozva leállíttatta, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok 2008-ban megkötötte a szerződést Kanadával és egyúttal megadta az engedélyt az építkezésre.
Az engedély pénteki aláírásakor - amelyen jelen volt a vezetéket építő kanadai TransCanada elnök-vezérigazgatója is - Trump elnök azt hangsúlyozta: "ez nagyszerű nap az amerikai munkahelyek szempontjából". Elmondta azt is, hogy az olajvezeték "a legnagyszerűbb technológiával" épül meg.
Trump korábbi bejelentése szerint a beruházással mintegy 28 ezer új munkahelyet hoznak létre. A döntés lezárja a környezetvédelmi csoportok és energetikai szakemberek között évek óta tartó vitát is. Az első kommentárok szerint a döntéssel Trump elnök a gazdasági fejlődést helyezte előtérbe a környezetvédelemmel szemben.
Az olajvezeték 2735 kilométernyi hosszan kanyarog majd a kanadai Alberta felől Montanán, Dél-Dakotán, Nebraskán, Kansasen és Oklahomán keresztül Texasig, a Mexikói-öböl partjáig. Naponta 800-830 ezer hordó nyersolajat fog szállítani, ez a kanadai olajexport egyötöde.
Az elnöki engedélyt - szokatlan módon - nem a külügyminiszter írta alá, hanem Tom Shannon államtitkár. Rex Tillerson külügyminiszter ugyanis kivonta magát a folyamatból, mert környezetvédelmi csoportok azzal támadták, hogy mivel korábban az Exxon olajtársaság elnök-vezérigazgatója volt, érdekkonfliktust teremt, ha éppen ő ír alá egy olajvezetékről szóló megállapodást.
Az elnöki engedély önmagában még nem elégséges: az építkezést bonyolító vállalatnak ugyanis megállapodást kell kötnie az egyes amerikai szövetségi államokkal és a helyi hatóságokkal is.